A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-22 / 38. szám
feküdtem, Zsuzsannára gondoltam. A kályhában kialudt a tűz. Nemsokára elaludtam. Később felébredtem és forgolódni kezdtem. A partizán borostás arcát láttam magam előtt. Nem tudtam elűzni a képet. Hallottam ^ hangját. — Maga jó lány__ Ne árulja el... Mintha zongoraszót hallottam volna... Chopint játszott? ... Nagyon kimerült és álmos voltam, lassan megint elnyomott az álom. Szörnyű álmom volt. A partizánt egy vörösruhás hóhér olyan kínzóeszközökkel vallatta, amilyeneket a Tolnai Világtörténelmében láttam... A hóhér kiment a teremből. A partizán teste verejtékben fürdött, s a nevemet mondotta. Oda akartam futíli hozzá, de nem tudtam megmozdulni. Olyan volt, mintha földbe ásták volna a lábamat... Felébredtem. Biztosan hánykolódtam álmomban, mert a paplan lelógott a padlóra. Betakaróztam és nyitott szemmel feküdtem. A falu felől hirtelen lövöldözés hallatszott. Csak néhány pillanatig tartott, s újra csönd lett. Csodálkoztam, mert Bandi azt mondta, hogy a tábori csendőrök elmentek a faluból. Felkeltem, leakasztottam az ablakról a pokrócot. Kint még sötét volt. — Ha minden sikerül, virradat után ideérhetnek, —* mondtam magamban. — Ha egy ember jön, csak a hátizsákot viheti el... Istenkém, add, hogy többen jöjjenek__ Ekkor meghallottam, hogy Bandi fel és alá járkál a manzard-szobában. Csizmában volt, ez azt jelentete, hogy felöltözött ... Várta a németeket. * * * Hajnalodon. A hadnagy lassan lejött a hallba. Az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt, majd Mariannra nézett. A lány csukott szemmel feküdt. Elővette a zsebéből az intéző távcsövét, szeméhez illesztette. Mariann kinyitotta a szemét. A hadnagy az ablak előtt állt, csak a körvonalait láthatta. Kint sötétszürke volt a világ. A hadnagy kivette a vázából a kulcsot, kiment a tornácra. Mariann felkelt, az ablakhoz futott. Köd volt, semmit sem látott. Mikor Bandi bejött, lehunytam a szemem. Hallottam, hogy az ablak előtt járkál. — Mit akarsz csinálni? — kérdeztem. Rámnézett. — Ébren vagy? — Mit akarsz csinálni? — Semmit. — Hogyhogy semmit? — Tudod, mit akarok csinálni. Minek kérdezed?... Azt hiszem, én is lemegyek velük ... Nyolckor kezdődik a szolgálat. Sokáig hallgattunk. Aliig be voltam takarózva. — Gittát nem költöm fel, — mondta aztán. — Ha úgy adódik, hogy el kell mennünk a városból, majd felugróm elbúcsúzni ... Mondd meg neki, ha felébred. — Ne add át nekik ezt az embert... Mondd azt, hogy az éjjel megszökött a szalonból... Neked elhiszik .., — Szedd össze magad, Mariann, — mondta Bandi. — Már nem vagy gyerek. — Ez igaz, — mondtam. — Már nem vagyok gyerek. Töprengve nézett. — Eredj be anyádhoz... Hallod? Kelj fel, eredj be anyádhoz ... Vigyázz, hogy fel ne ébredjen. Nem mozdultam meg. Odajött hozzám, felhajtotta a takarót. — Egy-kettő! Tedd, amit mondtam! Eszembe jutottak azok a szörnyűségek, amiket este beszélt róla a sebesült. Undorodtam a közelségétől. Felkeltem és elindultam. Az ablak előtt megálltam, felkaptam a párkányról a távcsövet. Már világosabb volt s a köd is ritkulni kezdett. Láttam, hogy a ködben két ember közeledik a ház felé. Bandi kitépte a kezemből a messzelátót. — Na eredj be szépen ... Szembefordultam vele. — Tudd meg, hogy értesítettem a partizánokat, — suttogtam.. Gyorsan szedtem a levegőt. — Ne légy olyan biztos a dolgodban! — Úgy! — mondta. Letette a messzelátót. — Hát így vagyunk. Ezt jó tudni. — Megváltozott az arca. Megfordult és felment a szobájába. Azt littem, leroskadok a padlóra... A második baklövést követtem el tegnap hajnal óta!... Szeretem volna a falba verni a fejemet... Bandi lejött a lépcsőn, rám sem nézett, kiment a tornácra. • « * A hadnagy a nyitott tornác végében térdelt, kifelé figyelt a cementkorlát oszlopai között. A fegyver a zubbonya zsebében volt. Nem látta, hogy németek közelednek-e a ködben, vagy partizánok. A két férfi csuklyás vászonköpenyben volt. A hadnagy meghallotta, hogy kinyílt az ajtó. Hátranézett. Mariann állt a küszöbön, kék pongyolában. — Ne mászkálj ittl — mondta a hadnagy dühösen. — Takarodj be azonnal! Kilépett a tornácra, apró papucsa belesüllyedt a hóba. Zsebébe nyúlt. Mikor kihúzta a fegyvert, a hadnagy rögtön tudta, hogy riasztólövést akar leadni. Felugrott, elkapta a csuklóját. A lány megfeszítette izmait. Haja előrehullt, papucsa leesett. Dulakodni kezdtek... Mariann ujja ráfeszült a ravaszra.., — Vigyázz, — lihegte. A fegyver elsült. A hadnagy lebukott a havas tornácra. A lövés zajára a két fehérköpenyes férfi levetette magát a hóba. Az egyik felnézett, s látta, hogy egy kékpongyolás lány szalad feléjük bukdácsolva a hóban... A lány elesett... Kezében a géppisztollyal hozzákúszott... A lány krétafehér volt... Hallotta, hogy valaki kúszik feléje. Izmai elernyedtek, félig ájult volt... Várta a német szavakat... Kinyitotta a szemét. Kemény férfiarcot látott maga fölött. A fehér csuklya kissé hátracsúszott a férfi fején, kilátszott alóla a civil bőrsapka. —Vége— TADEUSZ RÓZEWICZ: Levél az emberevőkhöz Tisztelt emberevők ne nézzetek mint a farkasok az olyan halandóra ki megkérdi van-e még szabad hely ebben a fülkében Fogjátok fel ésszel a többinek is itt a maga lába itt a maga helye Tisztelt emberevők várjatok egy kicsit ne tapossatok a gyöngére ne csikorgassátok fogatok fogjátok fel ésszel sok az ember még többen lesznek' menjetek kissé odább lépjetek kissé hátrább Tisztelt emberevők ne vásároljatok fel c minden gyertyát fűzőt makarónit >. Ne mondjátok elfordított fejjel én nekem enyém engem az én gyomrom az én hajam az én tyúkszemem az én nadrágom az én feleségem az én gyermekeim az én házam Tisztelt emberevők ne faljuk fel egymást, jó? Hisz egészen bizonyos halottainkból fel nem támadunk. JERZY HARASYMOWICZ: Régi csatatér Elhajított sisakok — toliforgóik elburjánozva vadkörtefák fölé nőttek szivárványerdőnek bíborvörös madarak szökellnek rajtuk és olyan hangot csendítenek mely hasonlít a páncélhoz verődő kard csengéséhez Ámde esténként a harcmező felől felhőkön és szélmalmokon keresztül sörényük havas hullámán lovak kezdenek kiúszni Harcok tüzétől kiégett szemű lovak szemiiregiik mélye mint a rózsa belülről tele van apró mennyei pillékkel A lovak a vár felett úsznak jegenyefa ágaboga csattog a bástyaoromzat falcsipkéi között rikoltozó őrök haranggal zavart keltenek 11
