A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-15 / 37. szám
Maxlmlnos (Priskos) bixincl követségének fetételexett útja Attila székhelyére 448-ban. Egy régész megfejti a titkot ífe’Ctr 'fyifafm/apofa. Különös utazást tettünk a minap. A legnagyobb hun király, Attila birodalmába látogattunk el. Nyíregyházáig gépkocsin mentünk, s ezzel az út nehezén szerencsésen túljutottunk. Azt a másfélezer évet, ami még hátra volt, szinte észre sem vettük. Csallány Dezső kandidátus, a hun- és avarkor európai Jelentőségű kutatója nemcsak az időn segített ót bennünket kitűnő szakértelemmel, hanem a tvisztelő fiatalságtól hangos sóstói kertvendéglő atmoszféráján is ... Hun földre érve, vezetőnk rövid tájékoztatást tartott. Elmondotta, hogy a 440-es években járunk, s expedíciónk célja nem kevesebb, mint eljutni Attila fővárosába. Meglepődtünk e szavak hallatán. — Ügy tudjuk — szóltunk kétkedve —, hogy a hunok székhelyét az utókor nem Ismeri. Igaz, sok régész és történész kutatta már, de feltételezéseknél többre nem Jutottak. Az idős régész válaszul térképet vett elő, felvázolta útvonalunkat és pontosan megjelölte Attila fővárosát. Ám látván csodálkozásunkat, kész volt a magyarázattal. — Maxíminos vezetésével nemrég egy bizánci követség Járt ezen az úton. A követségnek egy Priskos nevű történetíró is tagja volt. Főképp az ő világszerte ismert tudósítását használtam fel. Az adatok egybevetéséből azt a következtetést vontam le, hogy Attila székhelye 250—270 km-re északra van az Al-Dunától. — Egyes kutatók a hun központot ennél is jóval messzebb keresik — vetettük közbe még mindig aggódva. — Nem kellene megkérdeznünk egy Idevalósit? Vezetőnk elmosolyodott és úgy tett, mintha nem vette volna észre a Javaslatot. — A Priskosnál említett „hét napi út végeztével“ kifejezés valóban megtévesztő — mondotta. — Ám, kiderült, hogy ez a „hét nap nem egy újonnan kezdődött útszakaszt Jelöl — amint az sokan hitték —, hanem összegezését Jelenti a követség által az Istrostól (Al-Dunától) Attila székvárosáig megtett út eseményeinek ... Barlangi sellők Ax augusztusi kánikula idején készült ez a kép, amikor egyesek — melegnek találva a Balaton vizét — a tapolcai tavas barlangba Jfirtak hfisülni. Kíváncsian és növekvő bizakodással követtük vezetőnket aki ezernyi tanújelét adta rendkívüli tájékozottságának. Minden hajlatot, települést, folyót és patakot Ismert. Elképzeléseinek megfelelően pontosan követni tudtuk Priskokék útját. Az első három nap különösebb esemény nélkül telt el. Mindössze egy kisebb hun csapattal találkoztunk. Minthogy bizánciaknak adtuk ki magunkat — tudták, hogy a császár hű adófizetője Attélásznak (Attilának) — békésen tovább engedtek bennünket. Már sötétedett, amikor a negyedik nap, hatvan kilométeres lovaglás utón, egy tóhoz értünk. Fáradtak és szomjasak voltunk. Vezetőn biztatott bennünket, nyugodtan ihatunk a vízből, mert a gyógyhatásáról híres Ruszanda-tónál vagyunk. A következő napokon érintettük Nagykiklndát, átkeltünk a Maroson, majd Maximlnosék példáját követve időztünk egy keveset Hódmezővásárhelyen. Expedíciónk vezetője itt megmutatta Attila egyik hadvezérének, Onegesiosnak a fürdőjét, amelyhez Pannóniából hozatták az építőköveket. A falut elhagyva, 40—50 kilométeres út után Csallány Dezső egy magaslatra vezetett bennünket. A tetőről érdekes kép tárult elénk. Északra, Szentes, Csongrád és Csépa körzetében egy hatalmas tábor bontakozott ki szemünk előtt. Ez hát a hun főváros?! Attila székhelye?! Mennyit keresték, hány hipotézis, feltevés született, s lám: itt van a szemünk előtt. Percek teltek el, amíg felocsúdtunk. A távolba vesző sátorvárostól egy keskeny folyó választott el bennünket. Hiába kutattunk emlékezetünkben, sehogy sem tudtuk a folyót elhelyezni a térképen. Csallány Dezső észrevette zavarunkat. — A Kurcát látják maguk előtt... — Hogyan lehet az, hogy sohasem találkoztunk vele? — A Kurca, amely a Tisza egyik fattyú-ága, a mi időnkben már nem létezik. A Tisza szabályozása alkalmával levágták és kiszáradt. Priskosék követsége azonban átkelt rajta. — S az utókor kutatói azt hitték, hogy Priskosék a Tiszán keltek át. Nem ok nélkül. Jelenleg ugyanis ez a keleti mellékág szintén a Tísas (Tisza) nevet viseli, s Így a régészek arra gondoltak, hogy Attila székhelye jóval északabbra, a Duna-Tisza közén volt... Ezzel tehát egy másik hibaforrása is megszűnik azoknak a tévedéseknek, amelyek a XIX. és a XX. századi kutatást állandóan nyomon kísérték. Elismeréssel adóztunk Csallány Dezső kandidátus sok évi kutatómunkával megszerzett felfedezésének, s mivel későre járt az idő — visszatértünk a jelenbe. ’ V BAKONYI JÓZSEF
