A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-15 / 37. szám
ütvén év utén Aranylakodalom ApAm, Anyám a vőlegény, menyasszony. A násznép, a szétrapült fscskeosalád, ájra itt tOnt, a kosaraid parton, honnan mlndnyá]nnkat eloaalt a világ. Komák, aágorok nem nfittek bokorra, régi fészkünkhöz áj fészek nem került. Ilyenkor kOtJAk csak néha csokorba magunkat, mikor virágot nyit szivünk... Megy a násznép. Kis sereg. Aki látia, nem is gondolja, hogy ez a vonulás micsoda Jelkfipl A vízmosás árka az át alattunk: utunk honfoglalás. ötven éve Járunk, hol le a partról, hol meg fOI: ki a világba ás haza, s talán megválthatjuk már Önmagunkról, hogy mindnyájunknak akadt egy otthona. Szétszórt családi Szegénység bűne rajtunk. Harap a szó az ünnepi csók után. Valamiért mindig egymáson martunk ~ Bolond életi Most is, Otvan év után... Mindegy, ha ilyen, lágyéul De, Te, Apám, bírd mág anyámmal, s bírd ki nélkülünk. KOszOntsOn dolgod, és házunk kapuján gyertek ki elénk, ha ájra megjövünk. Gyurcsó István: Ötven esztendő Ntncs nyugalom. Megnő, szaporodik a világ körülöttünk. Az ember fölé ágaskodik minden, amit maga rak kör,öl-kőre. Majd visszahúzódik, eltávolodik mindentől, hogy egy tekintettel befogja az egészet. Sejtek osztódnak. Bölcsőtől a koporsótg osztódik az ember. Apró házak, paloták ablakai mögött gyűrűzik a gomolygás. Kiborul az ajtón, gurul, fut a gyalogútokon, a világ országútjatn az emberré vált szerelemcsoda. Két öreg ember zsugorodik, húzódik össze a család, a világ gyűrűs gomolygásában. Két öreg ember mint atommag burka. A család felgyorsított részecskét, protonok, neutronok száguldva keresik ötven éve már helyüket a negatív és . pozitív töltésű vtlág térségeiben. Nincs nyugalom. n. Mindenki befutja az elrendeltetett ívet. Ki korábban, kt lassabban. Közel és távol a világ embert dolgaihoz. A támaszponton ott áll a két öregember., Figyelt a részecskék nyaktörő száguldását. Osztódik, szaporodik az emberi szándék: Tudat és ösztön. Felgyorsulva, majd lelassítva közeledünk néha a támaszpont léckerítéséhez. Kicsapódik az utcaajtó. Sikoltva fékezi futását egy-egy csillagunoka. Ködgomolygás a család tejútrendszerébeh'. Körtefa, almafa ága bólint. Az otthon, a támaszpont aprócska tárgyai nézik a szaporodó érkezést. Ki fáradtan, ki vidoran érkezik. A befutott pálya szerint. Kit, hogyan, milyen erővel dobott a semmibe az erő. Így érkezünk meg ötven év után. Szándékunk újra egyesülni, ha egy napra Is csak. Nincs nyugalomI Kinőttük a támaszpont kereteit. Nem férünk el az egykori fészek pereme mögött. A világ térségeiben százféle Indulat tapadt bőrünkhöz, fölszívódtak vérünk, tdegelnk molekuláiba. A gyermeki fegyelem törvényét széttöredeztek. Negatív, pozitív töltettel telítődtünk. Köszöntjük a szerelem ötven esztendős törvényét, de robbanni, száguldani hajt valami újra meg újra. Indulataink fékrendszere a sokféle szándék kerekeit nem fogja, nem köti már az udvar talajához. , Ilyenek vagyunk. A családok tejútrendszerében ködök és bolygók. Néha fénylő csillagok, Napok. Robbanni készek, osztódni, szaporodni. — Eltávolodva mindentől, ami egykor oly szépségesen gyermeki volt, hogy lila és halványkék ködökben látva, újra minden csak szépségét mutassa meg. Elcsendült mtnden a nyüzsgő találkozás után, csak a két öregember áll az udvar közepén. Együtt ketten. Az Időt számlálják. A keringést együtt. Az ötven esztendőt. Pedig Immáron százötvenhat évet számlálhatnak ők, mióta elindította valami egyszerű, csóktalan éjszaka az idő fárasztó országútjaira. Menjetek, mondta a szándék, az ösztön. Menjetek, mondták Ok, és elindultunk gurulva, fölemelkedve, Szaporodva, a társadalom javára vagy haszontalanságra. összeütközve, majd szétvállva újra. Mert nincs nyugalom. — ■' . < Násznép Ünnepi csók Mosoly-nevetés Fot°: Peter Pokorn?
