A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-09-08 / 36. szám

\

Vallomások egy könyvről

Több mint negyven esztendőt várt második logositott kiadására Lukács György híres könyve: A regény elmélete (Luchterhand kiadó. 19631 — egy mü, mely alapvető jelentőséggel bír a leien évszázad irodalomelmélete szempontiából. Lukács könyve ugyan megírása óta számtalan irodalomtudományi koncepció forrásául szolgált, hatása az évtizedek folyamán inkább nőtt, semmint hogy csökkent volna, és mégis sokszor évekig nem ismerték el létjogosultságát, sőt nem mindig hivatkoztak rá, ahogy Illik, ott, ahol dolgoztak vele. Hivatalos kiadója, Luchterhand számára most Lukács György előszót Irt művéhez. Ebben történelmi reminiszcenciával emlékezik vissza az európai szellemi légkörre, melyre könyve annak idején reagált; rámutat, mi újat hozott műve, de ugyanakkor egyes megoldatlan kérdésekre, szűk, korlátolt oldalaira is figyelmeztet, óva int, nehogy vitathatatlannak társuk müvét. Lukács nyíltan szól a nyugatnémet olvasóhoz, és mindenek előtt kultúrpolitikai összefüggésben értékeli régi felfogását. Lukács könyvének erőssége azonban a szerző értékelése ellenére Is mindig éppen abban rejlett, hogy előre jelezte a modern irodalmi felfogás ontológikus irányban haladó további fejlődését.

A regény elmélete (Teorie des Romans) könyvalakban 1920-ban jelent meg, Lukács fejlődésének határán vagy megkésve az után, abban az időben, amikor Lukács a kommunizmushoz csatlakozott. A szerző az első világháború idején irta, 1916-ban jelent meg nyomtatásban Dessolr esztétikai folyóiratában. Lukács György marxizmust megelőző munkáit idealistának szokás tartani. A regény elméletét szerzője valaha maga is elítélte. A búrzsoá tudomány és a marxisták bizonyos része közt Lukács korai műveinek tekintetében bizonyos titkos konvenció áll fenn a munkajnegosztásről. Mindkét fél százszázalékosan megegyezik abban, hogy a fiatal Lukács Györgynek semmi köze a marxizmushoz. Mindkét fél következetesen elvet egyet Lukács fejlődési szakaszai közül. A különbség csak az, hogy a marxisták egy része Lukács ún. marxizmus előtti munkáit tabunak minősíti és elutasítja a bennük rejlő tanulságot, míg a burzsoá irodalomtudósok, bár éles határvonalat húznak. A regény elmélete és Lukács későbbi „dialektikai materialista stagnációja és bölcseleti sterilitása“ közt, a sors nemkevésbé furcsa beavatkozásával merítenek azonban Lukácsnak éppen ezekből a korai munkáiból, igen értékes marxista kategóriák és műalkotások elemzéséhez és a költészet történelmi-filozófiai koncepciójához.

Felsorolok először néhány példát annak illusztrálására, hogy Lukács ún. marxizmus előtti periódusának problémája sokkal komplikáltabb, mint az akár egyes marxista, akár egyes nyugati irodalomtudósok ítéletéiben mutatkozik. Komplikáltabb már csak azért is, mert Lukács már legkorábbi munkáiban megteszi az első lépéseket az irodalmi mű szociológiai felfogásához, nem beszélve arról, hogy Marx életművének problematikája a fiatal Lukács előtt sem volt ismeretlen. A nyugati irodalomtudomány köréből vett példákkal kezdem. Benno von Wiese „A német novella“ cimű művében bevezetésül röviden megemlékezik Lukács Györgynek a novella meghatározására vonatkozó koncepciójáról, anélkül, hogy a továbbiakban Lukáccsal foglalkoznék. A nyugatnémet irodalomtörténésznek a tizenkilencedik század irodalmát érintő konkrét elemzései azonban teljességgel elképzelhetetlenek azon eszközök és fogalmak nélkül, amelyek megfelelnek a tőkés ökonomika struktúrájának, tehát ugyancsak elképzelhetetlen azon eszközök és fogalmak nélkül, amelyek a nyugati irodalomtörténetbe a marxizmusból kerültek, mégpedig Lukács műveinek közvetítésével. Ez még semmiképpien sem jelenti azt, hogy von Wiese marxista, hogy mar ásta módszerekkel dolgozik. Csak Lukácsból és a marxizmusból merít nagy haszonnal. Ugyancsak semmi köze sincs a marxizmushoz a svájci Staiger stilisztikai iskolájának sem. És Staigernek az irodalmi műfajra vonatkozó koncepciója a maga módján sokkal szorosabban kapcsolódik Lukács művéhez, mint ahogy azt a stilisztikai kritika és a Lukács-féle felfogás közti alapvető ellentétek látszólag mutatják.

Lukácsnak a regény történelmi-filozófiai értelmezésére vonatkozó kísérlete ugyanis a regény modern irodalmi ontológiájára irányuló első kísérlet volt. Lukács összekapcsolta az irodalmi műfaj és zsáner problematikáját a történelmi-társadalmi korban szituált emberi lét felépítésének sajátos kérdéseivel. Ezzel a módszerrel ugyanakkor azonban azt is megmutatta. hogy az irodalmi zsáner struktúrájának típusa megfelel a világ meglátása, a világ „átélése“ bizonyos típusának. Gyakran megfeledkeznek róla, hogy éppen Lukácsból vezetnek le ma általánosan elterjedt munkákat, amelyek ag. Irodalmi formák, műfaiok, zsánerek, stílusok stb. kérdéseit mint az emberi lét bizonyos módjának, bizonyos felépítésének, formáinak megnyilvánulását vizsgálják. Ezért hódít tért a tanulmány, amely a lírika tárgyával mint a tulajdonképpeni lirikum kérdésével foglalkozik, keresi a kapcsolatot a művészi epika és a között, ami epikus az életben, keresi az összefüggéseket a prózai műfajok előretörése, a regény uralma és a kapitalista életmód prózaisága között, amelyeket a tragédia formájában talál meg, inkább, mint az antik drámai formák életrekeltésében a reneszánsz idején, vagyis a tragikum belső struktúráját keresi. Ezért adhatta végül is W. Kayser a poétika problémájával, a groteszk zsáner kérdésével foglalkozó egyik legutolsó munkájának a „Groteszkség“ elmet. A cím, maga karakterisztikus: nem a groteszkről mint olyanról van itt szó, hanem arról a fajta életérzésről, az emberi létnek arról a formájáról, amely ma általánosan jellemzi a mai tőkés világ jellegét, groteszkségét. A cím azonban jellemző a jelenlegi irodalomtudományi kutatások terén beállt fordulat szempontjából, amelyhez az első impulzust Lukács a regényre és a drámára vonatkozó koncepciójával (A tragédia metafizikája) adta meg, gyakorlatilag egy fél évszázaddal ezelőtt.

A Lukács fiatalkori munkáira vonatkozó megállapítás, hogy azok tisztán idealista alkotások, valódi elméleti kiindulópontjaik tüzetesebb vizsgálata után nem egészen vitathatatlan. Rá kell mutatnunk, hogy Lukács fiatalkori kísérletei az irodalmi formák, az irodalmi műfajok belső alapjainak megtalálására bizonyosfajta világszemléleten, életérzésen belül, mivel ezek a német klasszika társadalmi alapjain nyugodtak, amelyekből Marx is kiindult, elfogadhatók és éppen a marxista elmélettel tovább fejleszthetők voltak. Eljutva a burzsoá irodalomtudomány mérlegéig, meg kell állapítanunk, hogy A regény elmélete egyebeken kívül máig is alapvető munka egy nem kevésbé aktuális téma szempontjából, ez: az idő kérdése az elbeszélő művészetben. Különben élenjáró irodalomtudományi irányzatok ma egyöntetűen az irodalmi alkotás formai, műfaji, stílusbeli, stilisztikai terve felbontásának integrációjára törekednek a műalkotás élet- és történelemfilozófiai aspektusaival a humánus emberről és a valóságról alkotott felfogásával együtt Ez az irányzat egyrészről az ún. stilisztikai Irodalomkritika tudományos eredményeire támaszkodik, másrészről már rég nem képes beérni a lélektan örökségével. Nem ritkán a Heidevger-féle filozófiához csatlakozik, a valóságban nem kevésbé ritkán ott keres támaszt, ahol a burzsoá korszak művészetének vonala számára a legfőbb segítséget kaphatja, ott. ahol a kapitalista élet belső felépítése a legmélyebben ki van dolgozva. így paradox módon Marx. az irodalom Lukács vagy Beniamin típusú marxista szociológiája tényleges „hlnterlanddá“ lesznek azokon a helyeken, ahol különben a Lukács-féle dialektikai materializmust nem emlegetik másként, mint éles kritikai támadások kíséretében.

Téves volna azonban azt állítani, hogy A regény elmélete a nyugati irányzatok kiindulópontjául szolgálna Lukácsnak az rodalmi műfajra vonatkozó ontológíkus felfogását a valóságban mégiscsak besorozták a marxista irodalomelméletbe És méghozzá "paradox módon ugyanabban az időben, amikor Lukács saját, schellingi ideáktól fertőzött művét, bírálólag maga ítélte el. Ez a Szovjetunióban történt, a harmincas években, az akkori fiatal szovjet esztétikusok által indított mozgalom hatására, akik az ún. vulgáris szociológizmus kritikáját az irodalomban összekapcsolták az autentikus Marx-művek filozófiai kategóriáinak alkotó interpretációiéval. Azokkal az Irodalomtörténeti iskolákkal szemben, amelyek az irodalmi alkotást a szerző osztálvtársadaimi pozícióiból vagy a szociológiai determinánsok összegéből magyarázták, egyes teoretikusok, mint például Mihail Ltfsics vagy V. Grib a marxizmust azonosították a pozitív szociológizmussal. Figyelmüket abban az időben Marx akkor úl kiadású vagy a marxizmus magyarázata számára addig fel nem használt művei felé fordították. A marxizmus megszűnt a számukra egyszerűen kauzális módszer lenni, amely az irodalmat az ökonómiai, társadalmi és osztálytényezők, valamint a történelmi-társadalmi. kulturális-szociológiai tények összesége alapján magyarázza; ellenkezőleg a marxizmus mint út mutatkozott előttük, hogyan kell felfogni és érteni a művészi megnyilvánulás, a műalkotás formális, stiláris, zsánerbeli asjoektusal és az emberi helyzet — melyet egy bizonyos történelmi-társadalmi korszakban a mű kifejez — belső felépítése közti öszefüggéseket. A felfogás, amelyet ezek a szerzők előtérbe helyeztek, elementáris alapelvet honosított meg a marxizmus talaján, olyan alapelvet, amelyet idealista formában Lukács már korai műveiben leszögezett.

Nem volt más célunk e rövid tanulmánnyal, mint megmutatni, hogy a burzsoá tudomány is, mely állandóan támadja Lukács György marxista műveit, és a marxistáknak az a része is, amely vagy célzatosan, vagy Lukács életművének öszszetettsége miatt elitéli Lukács korai, marxizmus előtti munkáit, túlságosan leegyszerűsítik a dolgokat. A regény, elméletének új kiadása egyenesen csábít erre a megállapításra. A mű különben közvetlenül azután jelenik meg, hogy azt lefordították olaszra (L. Goldmann előszavával), nem sokkal azután, hogy egy nagyobb válogatás jelent meg ugyanannál a kiadónál Lukács irodalomelméleti és kritikai munkáiból s ez első ízben állítja egymás mellé a szerző marxista és a marxizmust megelőző tanulmányait, és végül ugyanakkor, amikor Igen nagy figyelmet szentelnek Lukács művei kiadásának Magyarországon.

(R. Grebeníőková tanulmánya a Literární Noviny 1963. évi 33. számában)

14