A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-09-01 / 35. szám

A ház fenn áll majdnem a domb tetején. Mögötte ott sötétlik az erdő, végighúzódik a domb tetején, elnyúlik messze észak felé, sok völgyön,dombon keresztül, szinte a végtelenbe. Több ház nincs a tetőn. Földbebújó pincék, törpe hajlékok között, magányosan áll a ház. Lőrincz Mihály háza. Napsütöte fehér, tűzfala olyan, mint egy szép, értelmes férfihomlok; bölcsen, tartózkodóan néz le a falu házaira, udvaraira.

A ház fölött a nap iszonyú magasan jár az égen, csupán parányi pontnak látszik — de ha belenéz valaki, emberfia, mérhetetlen lángoló világ nyílik meg hunyorgó szeme élőt, le kel' csuknia a tehetetlen pillákat. Meleg van. Tikkasztó hőség. A sok kicsi szőlő meg zegzugos gyümölcsös majdnem lobi >t vet. A növények mozdulatlanul figyelnek bele a világba.

Mihály bácsi egyre fészkelődik a tüskön. Hol az egyik, hol a másik oldalát fordítja a nap felé. Arcát sóváran mártogatja a verőfényben. Valami nincs rendjén. Hiába veti oda testéta forró sugaraknak, hasztalan forgolódik. Ügy érzi, mintha fázna. Térde megremeg. Fogatlan ínye gyámoltalanul összekoccan. Csöndes vacogással bámul lefelé a völgyekre, a falura.

Nem messze, az egyik hajlékból kibújt egy alacsony ingujjas ember. Sokáig nézte az öreget, aztán meg is indult. Görbe lába fürgén karikázott keresztül a gyümölcsösön. Mihály bácsi hunyorogva szemlélte egyideig s csak nagysokára ismert rá, hogy hiszen ez Bertalan Vince ... Odalenn lakik az országút mellett, itt a dombon csak a szőleje meg a pincéje van. Az ember egyenest feléje tartott.

Mihály bácsi vállatvont.

— Na öreg! Nem unatkozik?

i— Miért unatkoznék?

— Hát az istenit, mióta itt rostokol már ebben a házban egyedül.. . Negyedik, ötödik esztendeje, mi? Hogy bírja?

— Látod.

— Látom hát. Olyan, mint a karó. Nincs valami jó bőrben, tudja-e?

— Tudom.

— Nahát. Ha én volnék a helyében, én nem őgyelegnék itt magamban. Miért nem költözik le a faluba a fiatalokhoz? Annyira megharagudott rájuk?

Mihály bácsi nagyon mérgesen nézett rá. Abba is hagyta a kérdezősködést Bertalan Vince.-- Előhúzta dőzniját és egészen más hangon szólalt meg.

— Van gyufája? Reggel óta

nem tudok rágyújtani, már majdnem a fene esz meg...

Az öreg végigtapogatta a zsebeit, aztán odanyújtotta nehéz sárgarézből készült öngyújtóját. Bertalan ügyesen sodort egyet, majd odakínálta a dóznit.

— Nem kell.

— Nem kívánja?

— Tudja fene... Már van talán két napja Is, hogy nem gyújtottam rá.

Bertalan leült a fűbe, szembe az öreggel. Felhúzott lábszárát vakargatta s élvezettel eregette a füstöt.

— Na látja. Ez már rossz jel. Mennyi idős maga?

— Orbánkor leszek a hetvenedikben.

— Ez az. Ki tudja, mi érhette egyik napról a másikra... Mennyire más élete lehetne odalent. Csak elrontja az öregségét!

Mihály bácsi felkapta a fejét.

— Hát .ezzel a házzal ml lesz? Erre is vigyázni kell!

— Volt már ennél kisebb gondja is. Szóval ne makrancoskodjék ... így magának se jó, meg a' fiataloknak sem. Kutyának való az ilyen élet. Még annak se... Lakót éppen tudnék szerezni a házba. Kádasi András fia örömmel jönne ide, most nősült. Otthon csak nyüzsögnek egymás nyakán.

Az öreg mohón figyelt, csak amikor ránézett Bertalan, akkor sütötte le gyorsan a szemét.

— Nem hagyhatom a kertet se... Ezt itt mindent azóta neveltem, amióta... Szóval... amióta Pista elment.

Bertalan vállat vont.

— Hát aztán? A sírba úgyse viheti magával... Nem mindegy? Az a fontos, hogy jó kezekben legyen. Sokat teremjen. Erzsi, a menye nagyon ért ám az ilyesmihez. Látta már a kertjüket?

Hirtelen felpattant a fűből Bertalan, megropogtatta a csontjait.

(Folytatás a 10. olalon)

KASS jhNOS RAJZA

DÉNES GYÖRGY:

Fény és árnyék

Nagyot akaró ifjú gőggel futottam szembe az idővel.

Inamban karcsú vágy feszült még, fújtam az álmok Lehel-kürtjét.

Zengett a föld, a napba néztem, fürdettem arcom vad tüzében.

Hittem, az élet harcba szólít, kitűztem piros lobogóit...

Ö, évek gátjai Hol a játék?

Hol a tenapi víg ajándék?

Hol van a forró, vak tivornya, s hol van a képzelt hegyek orma?

Elzúg a láz, a vér kifárad, a földre ver a bölcs ßläzat.

S a büszkeröptű sólyom álma ráhull egy árva kis virágra.

9