A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-25 / 34. szám

Két évad között

Színházi évadot zártánk, s nemsokára, színházt évadot kezdünk. A két évad közötti idő számadásra kötelez bennünket. S végzik is a cseh és szlovák lapok a számadást becsületesen, csak a mi sajtónkban aludt el a MATESZ, a lezajlott országos drámafesztiivál, de egyáltalán a színjátszásunk körül nemrég kialakulóiban volt vita. Annyi azért kiderült, hogy színházi életünkben nagyon erős a középszert, vagy néha egyenesen a glccset szükségszerűnek, helyzetünkből és közönségünk ízléséből következő muszájnaik, és „vis maior“-nak tartó vélemény. A szlovák, de különösen a cseh színházéletet tanulmányozva azonban, egyhamar rájöhetünk, hogy a színjátszásban és a drámairodalomban van Jónéhány olyan alapvető követelmény, amelynek megkerülését semmilyen helyzet és kűzönséglzlés nem törvényesítheti.

Prágában olyankor Jártam, mikor, ha időm és alkalmam lett volna rá, a cseh színházi élet valamennyi szenzációját végignézhettem volna. A főváros húsz egynéhány színházának műsorán ott volt a nagy sikerű Fizikusok, a Kulcstulajdonosok, a Harc a szalamandrákkal, a Hamletnak nincs igaza, a Sebhely, a Bölcs és a bolond (Fílozóf a blázen), s még egy csomó vígjáték, zenés daljáték és ún. muzloal, amelyek a kisszínpadok műsorát szinte kizárólagosan alkotlák. Hat sikeres, komoly darab, s a hatból csak kettő az eredeti cseh (Kulcstulajdonosok, Harc a szalamandrákkal]. A felsoroltakból a bratlslaval színházak a Fizikusokat, a Hamletnak nincs tgazá-t, és a Sebhely-et mutatták be, s ezekből eredeti szlovák mű csak Karvaä darabja volt. Nem csodálkozhatunk hát, hogy a szlovák és cseh lapok olyan borúlátóan írnak a múlt évadról, s a 62—63-as esztendőt egyszerűen a stagnácló évének nevezik. S tartják az év legfőbb hiányosságának azt, hogy „nagyon kevés olyan mű születik, amely korunk lényeges és élő konfliktusait ábrázolná, nagy és Jelentős gondolatokat tartalmazna, 'képes volna a nézőt magával ragadni, segítene neki megérteni társadalmunk törekvéseit, tájékozódni a fejlődés ellentmondásaiban.“ (Dlvadelnl novlny, VI (4.) S ennek a hiánynak már csak következménye a stagnácló másik Jele: a nézőterek elnéptelenedése. A nézők szívesebben maradnak otthon a televízió mellett, mintsem hogy az unalmas, száraz darabokat tálaló színházakba járjanak. S a következő lépés — mivel a színházak léte és nemléte forog a kockán: a színházigazgatók s a rendezők a könnyebb darabokhoz, a könnyű műfajhoz nyúlnak. Ilyen' .kölcsönhatásban van műsorpolitika és a közönség, Igény és ízlés.

De nézzük az évad sikeresnek mondott darabjait, mennyire felelnek meg a fenti követelményeknek, sőt mennyire állítanak felfedező, kísérletező törekvéseikkel új követelményeket a drámaírók és rendezők elé.

Dürrenmatt „Fizikusok“-Ja és Capek Kohout által dramatizált „Harc a szalamandrákkal-ja, korunk „leglényegesebb és legélőbb konfliktusát“ a vllágpusztulás lehetőségét és lelkllsmeretfelrázó vízióját tartalmazza. A téma hasonlósága mellett még egy hasonlóság van a két darab között: mindkét szerző irracionális elemekkel dolgozik. Csak míg a „Fizikusokéban ezek a irracionális elemek valóságként, mégpedig groteszk, elszomorító és dühbe gurít 6 valóságként hatnak, addig Kohoutnál az irracionális elemeknek illusztráló szerepük van, a szező rendszerező tudata nagyon Is nyilvánvaló. De ez nem a két mű hibája, csak különbsége. Mert végsősoron mindkettő megrázó és monumentális mementő: a világ pusztulásának reális lehetősége feletti elgondolkodásra és védekezésre provokál.

A nagy gondolat szolgálatába a rendezés monumentális eszközöket állított. A néző beleszédül a képek forgatagába, a technikai és szervezési bravúrokba, s elámul azon, hogy

jelenet a Kulcstulajdonosokból

a tér és ldö mennyire szolgája és nem ura ezeknek a színházaknak.

Az irracionális elemek Jerzy Broszkíevlcz lengyel drámaíró művét Is (Bölcs és a .bolond) rokonítják a két tárgyalt drámával. Csakhogy azok Itt a szatírát, az emberi kicsiség ellen irányuló gyilkos gúnyt, s a szemlélet bizonyos egyetemességét szolgálhatják. A király udvarába, ahol kicsinyes, korlátolt embereké a hatalom, bekerül a bölcs, s ott csakhamar őt tartják bolondnak. Ennyi a darab, de valami filozófiai mélység, s az életbölcsességeket hordozó aforizmák alatt érezhető nemes harag és gyűlölet figyelemre méltó művé teszik.

S ha már a hasonlitgatásoknál tartunk, minden nehézség nélkül párhuzamot vonhatunk Karvaá „Sebhely“-e (Jazva) és Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza c, drámája között Is. Mindkettő a személyi kultusz elleni here bölcsőjében született, s így ezek Is „korunk lényeges ás élő konfliktusait ábrázolják“, csak nem egyforma művészi fokon és hitellel. Gáspár Margit darabja társadalmi Időszerűsége és tézlses Igazsága mellett is megmarad szabvány szerelmi háromszögnek, és formailag konvencionális műnek, s lényegében ez a „megkonstruáltság“ a hibája Karvaá „Sebhelyének is, amely elmés vitának hat, de az alakok nagyon is a szerző akarata szerint mozognak és cselekednek.

Az említett darabok közül a legnagyobb művészi élményt számomra kétségkívül Kundera Kulcstulajdonosok c. „egyfelvonásből és négy .vízióból“ állő színjátéké Jelentette. Az érdekes és nagy tehetségű fiatal lró drámájában ugyan a német megszállásról Ír, de müvének messziről sem a megszállás elleni tiltakozás a mondanivalója. Egy mai Hamlet vívódik előttünk négy vízióban: a .polgári .kényelem vagy a társadalmi elhivatottság, az élet vagy az igazság. S Így magasodik a dráma „mítosszá, amely él és hat“ minden korban.

A fiatal államdljas Kunderát a cseh színpadi nyelv „megújitójaként“ szokták emlegetni, de az a darabja formai megoldásokban és bravúrokban sem szegényebb, mint a másik legnagyobb élményem, a Harc a szalamandrákkal.

Bizonyos követelmények megkövetelése — és kritériumok alkalmazása drámairodalmunk és színházi életünk bírálatában bár nem dogmatlzmus, hanem igény. Ezeken a követelményeken túl a kísérletezés természetesen minden drámaíró joga, sőt kötelessége, hisz például az említett hat műből majdnem mind külön műfajt és külön formai törekvést jelent, de az olyan általános követelmények hiányát, mint művészi igazság, a társadalmi aktualitás s a szerző sajátos világlátása — nem törvényesítheti még színjátszásunk többnyire műkedvelő Jellege és „speciális“ helyzetűnk sem.

Tőzsftr Árpád

fényképezzünk!

... és mi Ingyen a fényképeinkkel (befejezés)

A fényképévéerői szóló cikksorosatunkksá kollektívájában tapasztalt instruktor »elütése eljutottunk addig, hogy most már f éltéből- alatt dolgomul. A fotoklnb lóhátává teáit JUk a kérdést, amely mai clkkOniknek címe. fényképeink kiállítását, szakköri, országos Tényleg mi legyon fényképeinkkel? vagy nemzetközt rendezvényeken, ajánlhatja

A JA képek a nyilvánosság été valók, azok közlését szaklapokban atb. Sok jó és A kritika kitűnő eszköz az amatőr (ádázé- időszerű képre van szüksége a sajtónak is. nak a fejlesztésére, mind technikai, mind Minden amatőrt büszkeséggel tölthet ei, ha esztétikai szempontból. De hová forduljunk, egy képe megjelent egy kié Ilit ásón vagy ha felvételeinkre bírálatot akarunk kapni? folyóiratban. A sajtóival való együttműködés Legelóbszr I* Igyekezzünk valamilyen fotókör a tiszta örömön kívül bizonyos anyagi haszonnal la jár, mivel a lapok a laközölt képekért hanoráriamot fizetnek.

Szép fényképeinket felhasználhatjuk lakásunk, munkahelyünk díszítésére. Ha idővel megúntuk őket, kicserélhetjük ójakkal.

Mikor szabad az amatőrnek fényképétért pénzt kérnie? Az amatőrnek nem szabad sem Itmerösel, eem a nyilvánosság számára magasabb pénzbeli jutalomért képeket készíteni, mint amennyibe a felhasznált anyag került, ha nem akar a törvénnyel ellentétbe kerülni. Fényképeket rendelésre a komm un Iá Its vállalatok éa egyéb üzemek készítenek.

Fényképészeti tevékenységünkben legyünk kezdettől fogve igényesek, és végezzék azt lelkiismeretesen. Tehát — Jó fényt és szép felvételeket.

17