A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-18 / 33. szám

II.

Az elsötétített szobában gyönge villanykörte égett Péntek letette a hátizsákot.

— Ül} le— mondta Farkas. — Tegnapra vártunk. Már azt hittem__ Fáradt

vagy?

— Egy kicsit — mondta Péntek. Kigombolta nagykabátját. — Sándor nincs itt?

Farkfis elfordult.

— Te viszed fel a hátizsákot — mondta. — Sándort tegnapelőtt...

Péntek ránézett.

' — Meghalt?

Farkas a szekrényhez lépett, a műlába tompán koppant a padlón.

— Ki akarták szedni a dinamitot a híd alól — mondta. Kenyeret és margarint tett az asztalra. — Mi volt Mátéházán?

— Félóra alatt kifüstóltük őket. A tábori csendőröket lefegyvereztük.

Szelt a kenyérből.

— Körülvettük a parancsnokságot. — Lassan rágta a kenyeret. — Simán ment minden Nem vesztettünk embert. — A hátizsákra mutatott. — Itt vannak a parancsnokság Iratai.

— Orvosságot szereztél?

Péntek bólintott.

— Mikor kijöttünk a faluból, találkoztunk azokkal, akiket Fülek mellett dobtak le. Én hamar elváltam a fiúktól. Azt mondták, Rimabánya felé mennek.

— A csendőrök büntető expedíciót szerveznek.

— Tegnap egész nap egy csűrben rostokoltam — mondta Péntek. — Adj egy kis vizet.

Farkas kiment. Péntek az ágyat nézte. Míg az állomásról ide ért, mindig azt járt a fejében, milyen jó lesz lefeküdni.

— Rádférne a pihenés — mondta Farkas. Letette a poharat. Cigarettával kínálta. Péntek rágyújtott.

— Mikor átszálltam a vicinálisba, elkaptak — mondta.

Röviden elmesélte a kalandot. Utána halkan beszélgettek.

— Indulhatnál — mondta végül Farkas.

— Adj egy sapkát. Az enyém elveszett.

Öszhajú, bajuszos, ember lépett a szobába.

— Ismerkedj meg Péntek Barnával Csonka elvtárs — mondta neki Farkas.

A férfi kezet nyújtott.

: — Honnan?

— A kijevi partizániskolából — mondta Farkas.

— Melyik csoportból?

— A központi gyűjtőállomásról — mondta Péntek.

— Már beszéltem róla — mondta Farkas. — Ö viszi fel az iratokat a kapitánynak.

A férfi bólintott.

Farkas megmagyarázta Pénteknek, merre kell menni.

— Itt az igazolvány — mondta aztán. — Kárpátaljai menekült vagy ...

Péntek eltette a cédulát Begombolkozott, hátára segítették a zsákot.

— Ha bajba kerülsz — figyelmeztette Farkas —, mondd azt, hogy Weiner erdészt keresed.

Kezet fogott a két emberrel, felhúzta kesztyűjét.

Havazni kezdett, a nagy hópelyhek ferdén szálltak a szélben. Elhatározta, hogy kimegy a temetőbe s vár amíg besötétedik. Farkas nem gondolt arra, hogy a süvítő szélben nem hallja ember a hangokat: két őrjárattal találkozott, az egyikbe majdnem beleszaladt. Az utolsó pillanatban ugrott be a templomba.

A víztoronynál körülnézett. Átvágott a síneken. Nem az akácokkal szegélyezett úton indult el, hanem az árok mellett. Lassan haladt a nagy hóban.

Kiért a temetőbe. A szél szünet nélkül fütyült. Egy sírkő mögé húzódott. Sapkája, kabátja már fehér volt.

Egyszerre autózúgást hallott. Az utat eltakarta egy kazal, messzebbre nem látott a hóesés és a szürkület miatt. Valaki németül beszélt az autó mellett. A hóba vete:te magát, könyökét beleütötte a sír szélébe. Érezte hogy a seb vérzik.

Sikoltás, majd géppisztolylövéseket hallott. Az autózúgás távolodott. Csönd volt. Egy ideig még várt. Megigazította a hátizsákot, s a kazalhaz osont. Túl az úton a szántóföldön két holttest hevert a hóban. Átfutott az úton.

Az egyik halott a hátán feküdt. Lány volt, barna haja szétterült a havon. Arcát, testét gyorsan belepte a szakadó hó. Péntek észrevette, hogy a lány mellett zöld fejkedő fekszik. Nagynehezetn felhúzta kabátja ujját, a havas kendőt vérző könyökére tekerte.

— ★ —

A hadnagy egymásra vetette csizmás lábát. Róza asszony és Gitta egyszerre akartak beszélni. A heverőn ültek. A hadnagy felemelte a kezét.

— Talán sorjában — mondta. — Így nehéz megérteni. A kiterjesztett szárnyú fajdkakas alatt ült.

Kérlek — mondta Róza asszony, s félrenézett.

— Mondd el te. mama — mondta Gitta.

Felhúzta a lábát a heverőre. 'Ä hadnagyot nézte.

— Éppen krumplit hámoztunk a konyhában — kezdte az asszony idegesen.

— Dehogy, mama — nézett rá Gita. — Akkor még a babot válogattuk ...

— Szivem, ha te jobban emlékszel... Igaz, csakugyan babot válogattunk... Igen... Arról beszéltünk, hogy... No, mindegy... Egyszerre kivágódott az ajtó, Mariann lélekszakadva futott ki hozzánk, hogy jöjjünk gyorsan, egy sebesült ember van a hallban ... Képzelheted, mennyire odavoltunk... — Róza asszony mereven ült, megigazította hullámos fehér haját.

A padlón feküdt? — kérdezte a hadnagy.

— Apa karszékében ült — mondta az asszony. Gitta sóvárogva nézte a hadnagy arcát. Az asszony folytatta: — Rögtön láttuk, hogy valóban sebesült a válla... Nagyon sápadt volt és erőtlen ... Ugye, édesem? — ezt Marianntól kérdezte, aki bejött a konyhából, s az ajtófélfához támaszkodott.

— Igen — felelte Mariann. — Az volt az érzésem, hogy már láttam valahol ezt az embert.

A hadnagy maga elé nézett. Elővette arany cigarettatárcáját. Pár pillanat múlva az asszonyra mutatott a tárcával. — Most hol van?

— A szalonban, a kisdíványon. Alszik. A hadnagy felállt.

— Kárpátaljai menekült — mondta Gitta.

A hadnagy legyintett.

— Megszállott terület. Nem lehet ellenőrizni. Igazolványa van?

Van. Róza asszony felkelt, keresni kezdte a cédulát. Megtalálta a szivardoboz alatt. — Tessék.

A hadnagy átfutotta.

— Nos igen... Hogyan sebesült n\eg? És egyáltalán: mit keresett errefelé a hóviharban?

— Azt mondta, egy erdészt keresett, és közben eltévedt. Az erdő alatt valami lövöldözés volt, s egy golyó véletlenül eltalálta.

— Könnyű sebe van — mondta Gitta. Reggelre összeszedi magát. Mehet,sehová akar. Tekintete a hadnagy, szemét kereste. — Gyerünk aludni.

A hadnagy felnézett.

— Reggel küldjétek el. Menjen a francba.

— Lefekszünk? — kérdezte Gitta.

(Folytatjuk)

10