A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-18 / 33. szám

r

Ginzery Árpád versei

Az est nosztalgiája

Völgyekért nyúlok, szívemben eltéved a távol.

Csigalépcsőn, egy csillagtól kezdve útját lesiet hozzám a recés levelek titka, a gallyak himnusza,

és a rigók röpte a szürke nyílegyenesben. Sziklán térdelek, sóhajom a csend elragadja, s odacsapja a marcangoló idő szírt alabástromához.

Micsoda est, minden bíbor-változat, nyugat irányban.

Ráfénylik a szikla vászonra,

mint a reflektor fénye,

aztán hideg kormot szánt végig

szememen

az éjjel.

Suhogó idők rigói, levelei, sziklái, öletekben parányi a változást Valaki tántorogva siklik rider testetekhez,

hogy eltanulja, amit belétek rejtett, valami hosszú, miljiió éves zsibongás. Igen. ő is csend, por és törvény ...

Csak néhány percét kívánja forrón

rálehelni

valami tapintaínyi körvonalakra.

Aztán ellopódzik, még megáll a

a csermelynél,

hogy emberi fényt paskoljon a fodros

habokra.

Holnap május

Köszönünk egymásnak, ó tovább rohan.

Valakinek a kezét fogom, rongyos szívvel rázom, s igazamat kiabálom.

jó reggelt, reggel, gyógyszert kell bevennem.

Aztán, aztán, az utcasarkod eszelősen találgatom, mi a dolgom.

Holnap május!

Rosszul érzem magam, holnap május:

erkélyek, lugasok, parkok, csókok, langyos bókok.

A Nap delel,

kételkedek az istenekben.

A Nap delel, az érzés ernyed, a Nap tiszta,

s látom a lucskos szennyet.

Bölcs szavakat marok magamba: élet — halál, élet — halál, ringyó borul a nyakamba.

Csak azért, hogy verset írjak, csak azért, hogy kölnit szívjak magamba, magamba.

Holnap május,

különböznek a rádióműsorok, a kommentárok, a hírek:

fehér — fekete, fehér — fekete. Ha egy ember tenné, a pszichológus azt suttogná: erős agyzavar!

Embermilliárdok a Földön.

Néhány ezredéve pazar alkotások, nagy szavak!

Arcomhoz tapasztom az öklöm,

s hogy higgyenek,

szégyen — muszáj könyörögnöm.

Bárczi István versei

Fekete réten csiha%'Virá%ok

Zuhogott.

Kövér zápor tehenek legelésztek erre.

Most

jpirosán, kéken] neonok eveznek esővizekre.

Mint akkor az este.

Fekete égi réten sápadt csillag-virágok.

Eltűnődöm. Nem értem egészen - valakit várok.

Ha hozzád menekszem

Ne hidd: nem azért, hogy szeress.

A lélek mélylakót — tsten tudja miért —< vonszolnak, ráncigáinak.

Dúvad ösztön-sereg

Kábultan rogy az út macskakövére téllkabát-nehéz szemem.

— Ha kimosnád szennyes hitemet tavasznyitóra, megint-új nyitnikékre, több lennél, mint ki hiteget.

Szemed holdjainak kék karéja visszás éji ég.

Ne haragudj rám nagyon azért, hogy hozzád mei.ekszem néha-néha.

Május van megint, kedves, belénk roskad e szlnözön világ.

Nézz jel az égre: a májust ég kék porcelán-virág.

Hát ha hozzád mer.ekszem néha-néha, szánjál egy kicsit, kedves.

Kedv-lobbot ptslant olykor az esti séta, csak utána keserves.

A lélek mélylakói ráncigáinak, isten tudja miért.

A kutyák falhoz állnak, somfordáinak: meg se vakkannak ezért a tavaszért.

És akkor azt mondom: csoda-virág a májusi ég: remekmű porcelán.

S ha alálebbennek arannyal szőtt

testetlen kelyhei,

egy-két szirom még ránk is hull talán.

S ki tudja hány.

11