A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-18 / 33. szám
Rimaszombat, a fák városa Tőzsér Árpád — Veres János: Városról városra I. Rimaszombat Expozíció Ez a rimaszombati városkép tulajdonképpen Zólyomban kezdődik. Nehéz, szinte darabokban álló melegben találkoztam a rimaszombati 0. Jutkával és barátnőjével a zólyomi vasútállomás előtt a véglesi autóbuszra várakozva. O. Jutka iskolatársam volt rimaszombatban akikor, mikor ott a magyar szellemi élet a háborút kővető nacionalista téboly után éledezni kezdett. A város népének hát egyfajta „konszolidáció" volt az az idő, de az én életemben, fejlődésemben: Mikszáthikorszak. Emlékszem, hogy egy év alatt szívós, rendszeres munkával elolvastam az egész Mikszáth életművet, s ha néha kiléptem a képzeletemet benépesítő furcsa palócok s történelmi alakok közül, csak hunyorogtam a valóság fényében, s nem értettem a körülöttem járó-kelő valóságos palócokat. Tizenöt éves voltam, de a múltban otthonosabban mozogtam, mint a Jelenben. Az én számomra Rimaszombat is Zumbothely meg Istvánfalva volt — ahogy a XII. században nevezgették; tudtam, hogy a város területén a nagy népvándorlásnak szinte valamennyi népe megfordult, hogy sorrendben a kelták, dákok, kvádok, rómaiak, l'ongobardok, geppidák, bolgárok, avarok, szarmaták, hunok és szlávok utódai vagyunk, hogy a város a török időkben erős iparos községgé (ejlődött, s hogy egész sor magyar híresség itt született — de a város jelene nem nagyon érdekelt. Azzal csak később kezdtem Ismerkedni, mikor, sajnos már csak vendégként Jártam az érdekes palőc városba, — a legfrissebb jelenéről meg ott értesültem a Zólyom—véglesi autóbuszban, a két szombati aszonykától, miközben szidtuk a meleget, a port, a vasutat, az autóbuszt s minden szldhatót. S most Veres János, rimaszombati költő barátommal Indulunk bele az ú] házak falán, s régi kövek felett remegő napsütésbe, s hívjuk segítségül a műfajok valamennyiét, a karcolatot, Interjút, riportot és szociográfiát, hogy megfoghassuk a fejlődő, alakuló Rimaszombatot. Barangolás a tegnapban Szeremley tudós professzor áll előttünk, bajuszosan, zsinóros .fekete kabátban. Feltűnően friss, pedig rég volt, nagyon rég volt, mikor ő a helybeli gimnáziumban tanított. — Gyertek, fiaim, megmutatom nektek a beszélő emlékeket. A régi gimnáziumhoz megyünk, amelybe egykor Mikszáth Kálmán járt. Nagy, szürke épület, ma magánlakások vannak benne. Udvara neorealista filmek díszletére emlékeztet. — A német nyelvet nem szerette — mondja Szeremley, a kis Mikszáth egykori tanéra —, eleinte magyarból is gyengén állt, de később a legjobbak közé tartozott. Ha betértek a múzeumba, megtaláljátok a szekrényben a régi ósztálykönyveket, kikereshetitek a .kis Mikszáth osztályzatait, a róla szóló bejegyzéseket. Szűk mellékutcába vezet bennünket a halottaiból megidézett Szeremley professzor, s egy alacsony házra mutat, melynek falán emléktáblát látni a lombos fék árnyékában. — Itt szállt meg Petőfi Sándor, amikor „isten és gömör vármegye jóvoltából“ táblabírává választották. Ez a híres Huszthféle ház. Az emléktáblát Győry Dezső édesanyja csináltatta néhány évtizeddel ezelőtt... A régi megyeházát Is megnézhetitek, ahol megválasztották, szép francia-barokk épület. A Tompa utcába megyünk, megállunk egy régi deszkapelánk előtt. — Itt állt Tompa Mihály szülőháza — mondja Szeremley. A múzeumban üveg alatt őrzik a ház kicsinyített mását, aki akarja, megtekintheti. Egy tamásfali asztaloslegény készítette a század elején. Tompa szobra künn áll a városkertben, virágai közt, melyeket annyira szeretett. Leereszkedünk a főtér egyik padjára, mert Szeremley professzor elfáradt a sétában. Megtörll homlokát, s a szemközti vaskereskedésre mutat. — Annak a háznak az udvarán állt egykor Hatvány István szülőháza, aki híres debreceni professzor lett, s tudományos értekezéseivel sok idegen országban tekintélyt szerzett magának és a magyar tudománynak. Egy Ideig nézzük a fagylaltos kocsi előtt sorban álló leányokat, majd a professzor Ismét megszólal. — Blaha Lujza Is Rimaszombat határában született. Anyja teátrlsta volt, a vándorszínészek ekhés szekerei a város felé közeledtek, mikor az asszony szülési fájdalmai megkezdődtek. Meg kellett állítani a lovakat, ■a Jánosi országút mellett látta meg a napvilágot a kis Lujza, aki később fényes színészi pályát futott be, s a „nemzet csalogánya" lett. Felőliünk. Szeremley profeszszor, a kis Mikszáth Kálmán tanára búcsúra nyújtja a kezét. — Ha ráértek, keressétek fel Ferenczy István szülőházát Is. Mert az első magyar „művészszobrász" is ebben a városban született. Apja lakatosmühelyéből Indult el, hogy Bécset, Budát és Itáliát megjárva márványba vésse álmait. A műterme, melyben egy — Ideig Izsó Miklóst Is tanította, már nincs meg. De a múzeumban megláthatjátok néhány szobrának másolatát, egy-két ruhadarabját és gőlyatollas süvegét. Kezet fogunk, elindul vissza a temetőbe. Alakja belevész a nagy nyár kemenceforró ragyogásába. Csodálatos memóriák A város két élő emlékezete a hetvenöt éves Holéczy Miklós tanár, és a hetven éves Koslner Imre. Miklós bácsi ötvenben és ötvenegyben még engem Is tanított, képzőművészetre és ábrázoló mártenra, de elemében már akkor Is régi kövei, szablyál, ezeréves Teletel, múzeumi tárgyai között volt 1952-ben meg is tették a múzeum igazgatójává, amely tisztségéről csak pár évvel ezelőtt köszönt le, s azóta könyvel s méhel között éli és formálja képzeletben tovább a város „pattintott kövekből", régi okmányokból, szerszámokból megalkotott múltját és jelenét. Tőle tudom, hogy Rimaszombat helyén már kb. ötezer évvel ezelőtt Is volt település, s hogy a környék akkor még víz alatt állt, s ezek az elődeink csak a magasabb helyeket lakták, mint pl. a mai katolikus templom helyét. Tőle hallottam, hogy a régi Rimaszombatnak pallosjoga is volt, s a múzeumban még ma is látható pallossal többek között egy piromániás lányt Is lefejeztek. S tőle tudom azt Is, hogy a városnak a török világban olyan jól ment a dolga, hogy mikor hat asztendeig osztrák fennhatóság alatt éltek, visszasírták a törököket. Akkor alakult ki a község erős Iparos jallege. A múlt században már harminc mesterséget űztek a kis városban. Messze földön híresek voltak a szombati csutorások, kalaposok, csizmadiák, kékfestők, kötélverők, tímárok, vargák és gombkötők. Miklós bácsinak minden a .múltról vall. Azt hiszem, nincsen ház a városban, amelyről ne tudna valamit, s nincs Szombat múltjában esemény, amelyhez ne lenne hozzáfűzni valója. S amit tud, nem magának tudja. Neki a kövek vallanak, ő pedig vall az embereknek a régmúltakról. Hetvenöt éve ellenére is frissen mesél, nem egyszer tartott már nyilvános előadást Is a város történetéről. A hetven .éves Koslner Imre bácsinak nem kövek vallanak a múltról. Neki a fél évszázaddal ezelőtti történelem személyes emlék. Húsz egynéhány éves fiúként harcolja végig a világháború frontjait, s huszonhat éves, miikor 1919-ben átveszi Putnokon a gömöri zászlóalj politikai meghatalmazottjának funkcióját. — Rimaszombatiban csak hat hétig tartott a proletárdiktatúra,de a hat hét alatt nyolc nyilvános gyűlést és hat politikai előadást tartottunk. Az előadók között ott volt Karikás Frigyes is, a későbbi híres Író. A városi direktórium a városban gépgyárat akart létesíteni és ki akarta szélesíteni a konzervgyárat Is. A diktatúra ideje alatt két vagon konzervet küldtünk a budapesti proletároknak, amelyért a Magyar Tanácsköztársaság kormánya külön táviratban mondott köszönetét — emlékezik Koslner elvtárs. Később a putnokl forradalmi bíróság ügyészévé nevezik ki a fiatal forradalmárt, de sajnos, tisztségét már nem sokáig gyakorolhatta: a Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kellett.
