A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-11 / 32. szám
A Szllicel- és Pelsőci-íennslk között kékesfehér mészkőhegyek oldalához szorítva lapul Szalóc. A Sajó keskeny völgye bőséges legelőt, dús takarmányt biztosít, s éppen ezért főként a szarvasmarha tenyésztésre, a rideg-marha nevelésére specializálták magukat e vidék lakói. — Mielőtt kimennének a hegyre, nézzék meg a tanító urat a tyúkfarmon — mondja titokzatosan Csefo Árpád, a szövetkezet elnöke, mikor kora reggel betoppanunk az irodába. Takács Gyula, hatvanöt éves, nyugdíjas tanító, a népszerű Gyula bácsi a tyúkfarm vezetője. A farm túlsó sarkában topolyafák árnyékában foglalatoskodik. Mikor észrevesz bennünket, felpattan öreg, mázaveszett kerékpárjára, görbebotját mint középkori dárdát tartja maga előtt, és hangos szóval köszönt. A háta hajlott, egyszer még régen megerőltette a derekát, nagyot emelt. — Azóta ez a bicikli a vezérlőm, meg a gőrbebot. De kerüljenek beljebb — invitál. A telepen egy kis szobája van. Az ágyon újságok, az asztalon ketyegő ébresztőóra, a polcon rádió, lekváros üveg... Az ágy fölött oklevél, a járási szervektől kapta a jó munkájáért. — Van a kerülettől is — mondja, amikor észreveszi, hogy az oklevelet figyelem. — Mióta dolgozik itt? — Tizenegy éve elmúlt. Azóta nem hiányoztam egy napot sem, kivéve, mikor beteg voltam, annak is jó pár éve. A faluba csak nagyritkán jár be. Nem szereti, h£ helyettesítik, fél, hogy rosszul kezelik a baromfiállományt. Minden tyúkot ismer, pontos könyvelést vezet. Maga szedi össze a tojásokat, és év végén prémiumot kap, ha túlteljesítette a beadást. A baromfifarm a szenvedélye, állandóan újításokon töpreng. — Mióta dolgozik ebben a szakmában? — Már tanító koromban szerettem. 1913- ban Gödöllőn voltam egy szemináriumon, és azóta minden szaklapot elolvasok, ami kezembe kerül. Az udvaromban mindig volt vagy. száz tyúk. — Mióta nyugdíjas? — 1942-ben nyugdíjaztak. Azt is elmondhatom, hogy miért. Egyházi iskolában tanítottam, és lelepleztem a pap gazdasági csalásait. A könyvet hibásan vezették. 1935- től húzódott az ügy, rám akarták bizonyítani, hogy hazudok, hogy nem vagyok beszámítható, s végül hét év múlva nyugdíjaztak. Pedig igazam volt. Én mindig szerettem az igazságot és ki is álltam érte. — Nem nehéz ez a munka? Mégis egy tanító nem szokta meg a fizikai munkát—' érdeklődöm. — Parasztcsaládból származom. Tanítókoromban is szántottam, kaszáltam, mint a többiek. A dolog nem szégyen. A munka jelenti számomra az életet. Minden érdekli: az irodalom, politika, mezőgazdaság. Sokszor éjfélig rádiót hallgat. Olvassa az újságokat, Az emberek, szövetkezeti tagok becsülik, szeretik, mert idős kora ellenére is segít a falunak hoszszúéves tapasztalatával és példamutatásával. — Látja a hegy derekán azt a vékony csövet — mutat Básthy István bácsi, _ pártelnök a magasba, ahol'mint hosszú óriás- | kígyó fut a hegyre a cső. — Ez a mi víz- ,j vezetékünk. Innét nyomjuk fel a fennsíkra : a vizet az állatoknak. Ott fenn eddig nem volt víz. Az állatok mindennap lejöttek a faluba. Képzelje el, mennyi súlyveszteségük voltl De megépítettük a vízvezetéket. Hoszszas utánjárás után kaptunk állami támogatást. Ezenkívül az egészet magunk csináltuk. Az emberek a hátukon cipelték a ; ] köveket, a maltert. Sikerült. Most mindennap friss vizük van a növendékállatoknak, és tavasztól őszig állandóan kinn vannak á . szabadban. — Megnézzük! — szánom el magam, és Hajdú László Takács Gyula, a tyúkfarm vezetője Kazalrakás Gulyások a hegyoldalon
