A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-04 / 31. szám
gyott a padra és reszkető ujjaival felbontotta a levelet. Hat oldalas levél volt. Az utolsó néhány sorra jól emlékezik. “ ... Megőrülök, ha most sem válaszolsz. Mi van veled? Kétségbe vagyok esve miattad. Élsz? Meghaltál? De hiszen a leveleimet nem küldted vissza? Két nap múlva hazaengednek. Várlak a megszokott helyen... „Leveleimet“, „minden nap ír“, „de szereti magát“... Mi ez? Nem érti. Egész nap, mint egy félőrült járkál fel-le. Nem találja a helyét. Ideges, ingerült. Mégiscsak erőt vett magán és megkérdezi anyjától: „Mondd anyu! Feri soha nem írt nekem?“ Ügy látszik, sikerült nyugodtan beszélnie, mert anyja különben nemigen válaszolt volna így: „Irt, de a te érdekedben összetéptem a leveleket. Az a fiú, nem hozzád való. Te szép vagy és még találsz majd magadnak férfit. Különbet...“ Becsapták. A saját szülei! Hagyták, hogy kínlódjon, szégyenkezzen. Hát ez a szülői szeretet? Két nap múlva találkozott a fiúval. Már várta őt. Nem is tudtak egymáshoz szólni, csak nézték egymást, hallgattak. Aztán ő minden szó nélkül ráborult a fiú vállára és jól kisírta magát. Elmondott mindent, ami ez alatt a másfél év alatt történt vele. Másnap titokban megesküdtek. így tartott ez körülbelül fél évig, amikor Feri leszerelt, és ő odaállt apja elé, hogy megkérje, engedje meg, hogy a férje ide jöjjön lakni. Felkészült, a legrosszabbra, és nehezen tudott napirendre térni afölött, hogy nem is csodálkoztak a szülei. Mirftha nem is először hallották volna, hogy férjnél van. így kezdték el a családi életet ők: hárman. Fél évig nagyon jól megvoltak. Aztán hirtelen mintha csak elvágták volna. Megkezdődött valami új, eddig csak hírből ismert förtelmes házasélet. Rá sem ismert már Ferire, úgy megváltozott. Kimaradozott, berúgott, elköltötte az egész fizetését. Egyetlen egy munkahelyen sem bírták két hónapnál tovább megtartani. Belekeveredett egy bandába, akikkel fogadásból ismeretlen járókelőket ütöttek le az utcán. Csak úgy, viccből. Igaz, hogy Feri a bíróságon mindig csak tanúként szerepelt, de egyszer a vádlottak ügyvédje figyelmeztette, hogy könynyen lehet a tanúból is vádlott. Ferivel az együttlét egyre elviselhetetlenebb lett. Az állandó durvasága, ocsmány beszéde, közönséges modora ... Persze, emiatt aztán szüleivel is napirenden voltak a veszekedések. Hiába sírt, könyörgött a fiúnak, változzon meg. Nem használt. Ezért találták aztán magukat egy szép napon az utcán. Apja be sem engedte őket a lakásba, csak a gyereket tartotta ott, mondván: „amíg lakáshoz juttok, a gyerek itt maradhat. Te pedig válassz! Vagy mi, vagy a férjed!“ A férje mellett maradt. Talán azért, mert szégyellte magát a szülei előtt, és félt a férjétől is. Nem volt elég erős, hogy otthagyja. így ismerkedett meg azzal az életmóddal, amit a fiú legénykorában kezdett el. Munka után estig csavarogtak a városban. Sorra járták az ismerősöket, kinél aludhatnának. Egy-egy éjszakára sikerült is meghúzódniuk, de Feri változatlan viselkedése miatt végül nem fogadták be őket sehol. Nem maradt más választás, mint a hegy. Több éjszakát töltöttek a -hegyen Kabátjuk helyettesítette a lepedőt, párnát, takarót. Többször hideg és esős időben töltötték így az éjszakát. Fáradtan, összetörtén mentek munkába A lány azt hitte, megbolondul az idegességtől. Közben alaposan meghűlt, magas lázzal dolgozott. Soha annyira nem örült a munkahelyének, mint abban az időben. Az volt számára az otthon, a családi fészek. Ott fürdött, a közös zuhanyozóban, mosta ruhaneműjét. Szerencsére nyáron történt mindez, így holmija a munkaidő befejetéig megszáradt. Egy hónappal később szörnyű rosszullét fogta el. Szédült, a hidegrázta, nem ízlett semmilyen étel Csak aludni akart. Elment az orvoshoz. Alapos kivizsgáláson esett át, majd közölték vele, hogy a jobb tüdeje szétesőbei» van. A legjobb lenne, ha beleegyezne a műtétbe, ne hogy megfertőzze a másik tüdejét is. Úgy érezte, beleimül. Az idegei amúgyis túlfeszültek, most meg ráadásul ez a borzalmas hír. Aznap Feri a vártnál korábban jött érte azzal a „kellemes“ újsággal, otthagyta a munkahelyét. Mint aki eszét vesztette, úgy esett a fiúnak. Ütötte, karmolta. Keserves sírással mondta szemrehányásait: „Mit gondolsz, meddig fogom ezt tűrni?! Nem dolgozni, de inni, gazembereskedni, azt igen?! Se lakás, se otthon ... És ha tudni akarod, még beteg is vagyok ... miattad ... neked köszönhetem“ ... Annyira magán kívül volt, hogy Feri nem is tudott védekezni. Olyan váratlanul érte ez a kirohanás, hogy csak állt, hallgatott, míg végül észbekapva a keze után nyúlt, hogy lefogja. A lány kirántotta magát a szorításból és rohant, rohant. Ész nélkül, amíg csak meg nem pillantott egy gyógyszertárat. Eszébe jutott a recept, amit két héttel ezelőtt kapott az üzemi orvostól, mert panaszkodott, hogy nem bír aludni. Nem váltotta ki a tablettákat, mert hiszen hol is elhatott volna nyugodtan. Gyorsan megkeréste táskájában a receptet, aztán kivette a gyógyszert. A szomszédos kapu alatt szedte be az altatót, mind a 20 darabot. Majd egy büfénél megivott egy pohár szódát. Kis híján kihányt mindent, mert a nyállal lenyelt tabeletták mind megakadtak félúton. A szóda ki.sé enyhítette ezt a kellemetlen érzést. Ezután elkezdett sétálni. Nézegette a kirakatokat, a kigyulladó neon-fényes hirdetőoszlopokat a népes utcát. Nem gondolt semmire. Mintha egész valójában megbénult volna. Vagy egy óra múlva furcsa szédülés fogta el. Egy cseppet sem volt kellemetlen. Sőt, majdnem vidámnak érezte magát. Szeretett volna nevetni... furcsa hangok zúgtag fűiében... az orvos beszélt hozzá... nem doktor úr, már nem kell operálni, jól érzem magam... egy kislápy... de hiszen ez az én ... Többre nem emlékezett. Egy hét múlva tért magához a kórházban. Csodálkozva tekintett a mosolygós, fehérköpenyes emberekre. Nem értett semmit. Akkor józanodon ki, amikor az egyik orvosnő megsimogatta a homlokát: „Életben maradt“. Hogy érzi magát?“ Néma zokogással válaszolt, aztán elsírta magát. Egész testében rázkódott. Már emlékezett. Tisztán, világosan, csak arra nem, hogyan került a kórházba. Arról, hogy az utcán vágódott el, hogy egy idős, ismeretlen asszony hívta a mentőket... erről semmit sem tudott. Néhány nap múlva kihallgatták. És ő életében először elmesélte egész_ életét, minden csalódását, keserűségét, a megrázkódtatást, megaláztatást. Ügy érezte képes, van ereje új életet kezdeni, hiszen újra született. Hagyta, hogy meggyógyítsák, megoperálják. Egy évig volt kórházban és szanatóriumban. Amit ez alatt az idő alatt szenvedett, el tudta viselni. Persze, néni volt könnyű. Sokszor állt most is a kétségbeesés szélén, de ha a kicsire gondolt, győzött az élniakarása. Mindenki kedves', figyelmes volt hozz.á. Feri is megváltozott. Szüleivel is kibékültek. Mindenki csak őt akarta, gyógyuljon meg mielőbb, hogy végre már köztük lehessen. Aztán éljött a szabadulás napja, és ő ismét otthon volt! Otthon! Visszatért az életkedve. Napról napra erősödött, megszépült. Csak szemének fénye kapott valami megtört csillogást, szomorú kifejezést. A felgyógyulását követő négy hónapon keresztül annyira boldog volt, olyan szépnek, tartalmasnak találta az életet, hogy már-már ott tartott, elhiszi, mind az a rossz, amit átélt, csak álom volt. Igen, igen, Már-már ott-tartott volna, ha... Feri újra kezdett mindent. Okát nem mondta, miért iszik. Csak ivott és ismét munkakerülő lett... Egy hónapig tűrte csupán férje gazságait... Kizárta, nem engedte töbé a lakásba ... és elváltak. Egy év után találkoztak ... JAKSICS FERENC RAJZAI 13
