A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-03 / 5. szám

Felső- és Alsóköröskénu területén egészen Ivánkáig sorba épülnek az ú\ üzemek és gyárak, Nyitra egyik gyár-elővárosának képe raj­zolódik ki a szocialista építő munka üte­mében. Valaha csak a vágóhíd és a „kaf­­fllerta“, az elhullt állatok tetemét feldol­gozó üzem dolgozott Itt. Ma már Itt mű­ködik az épülő Ivánkát Plasztika üzem igazgatósága, a nyitral fagyasztó, mely egy ­re bővül és amely mellett egy hatalmas, éjiéi ts világító daru Igazolja az építés tempóját. Amikor az ötödik megállónál le­szálltam, a vasúti sínek túloldalán ott mo­solygott felém utam végcélja, a nyltrai Bioveta üzem vörös tetejű épülete, mely­nek homlokzatát ptros transzparens díszí­ti, tudomásul adva a látogatóknak, hogy ez a vállalat szoctltsta versenyben áll a kongresszust üzem büszke címéért. — Közben már el ts értük ezt a meg­tisztelő címet — mondotta örömtől sugár­zó arccal dr. Bohumír Vondrák, a vállalat Igazgatója —, az új esztendő küszöbén Hanzlík elvtárs, a nyitral járási pártszer­vezet vezető titkára már át ts adta nekünk a kitüntetést. Ez a tény mezőgazdasági szempontból annál értékesebb, mert ht­­szen a Bioveta fejlődő szocialista mező­­gazdaságunk egyik jelentős üzeme. Egye­dülálló a maga nemében Szlovákiában, sőt az egész állam területén is csak há­rom Ilyen tudományos mezőgazdasági üzem dolgozik. Az egyik Terezlnben, a má­sik Ivanovicén. Csakhamar ott ültünk dr. Malik Zoltán elvtársnál, a technikai ellen­őrzés ügyosztályának vezetőiénél, akihez dr. Vondrák Igazgató utalt. — Két fontos feladatot töltünk be —■ mondotta dr. Malik elvtárs — egyrészt oltó­anyagokat gyártunk, melyekkel megelőz­hetők a veszélyes és ragályos állatbeteg­ségek, mint a sertés- vagy baromfivész, másrészt biosllmulátumokat állítunk elő, tehát olyan anyagokat, melyek elősegítik az állatállomány fejlődését és hozamát. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoz­nunk munkánk lelentőségét, elég csak annyit mondani bevezetőként, hogy míg valaha a sertéspestis elleni szérum terén államunk behozatra szorult, ma magunk gyártjuk a szérumokat a Btovetában, me­lyek minőségileg jobbak az Importált szé­rumoknál. Dr. Alojz Zuffa, a kutatást és fejlesztést osztály vezetője új oltóanyag­ról számolhat be, Ilyen a sertéspestts el­len használt laptntzált vakcina, mely sok­kal tökéletesebb, mint az előző oltóanyag, Igen jelentős a baromfivész elleni küzde­lem terén a B1 vakcina, amely sokkal eredményesebb és praktikusabb, mint az előző vakcinák. A preventív szereket ez­előtt injekcióval jutatták a baromfiba, esetleg becsepegtették a szemébe, az új vakcinát azonban a baromfi a vízzel együtt fogyasztja el. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a vész elleni szer már a né­hány napos csirkéket is meg tudja véde­ni, később persze további Roakln vakcina adagolásával a baromfi védettségét még­­csak< fokozhatjuk. Szép eredményeket ért el a vállalat az úgynevezett Aujeszky fé­le betegség ellent harcban, mely azelőtt főleg a szopós malacokat sújtotta (a be­tegség nevét dr. Aujeszky magyar állator­vosprofesszorról nyerte). Éppen most feje­ződnék be az utolsó kísérletek a beteg­ség ellenszerén, melyet vállalatunk szö­vetkultúrán termelt ki. Magam a baromfi kolera ellent védőszeren dolgozom, vala­mint áz úgynevezett Lipoid adszorbatív vakcinán, mely az eddigi gyógyszereket olaj hozáadagolással tökéletesíti. Azt hiszem, általános tájékoztatás cél­­' jóból ez elegendő ts lesz — mondta dr. Malik elvtárs — talán most áttérhet­nénk a Btoveta második feladatának Is­mertetésére. Készítenek sok olyan anya­got, melyek megszilárdítják az állatok egészségi állapotát, serkentik a súlygya­rapodást és fokozzák a hozamot. Ilyen a Hepavtt B 12, mely mint a nevéből ts látszik, kombinált preparátum, és főként fehérje kivonatokat tartalmaz, jól bevá­lik a fiatal sertéseknél, de a borjúknál is. Hasonló blostlmulátum, bár más a hiva­tása a Camaglobulln Is, mely serkenti a betegség ellent védőanyagok képződését. Jól bevált a sertéseknél, a szarvasmar­háknál, de a lovaknál is. Meggyőződtünk, hogy a vállalat min­den dolgozója, de főként az élen járó kommunisták szívügyükké tették a kong­resszus határozatát, hogy mezőgazdasá­gunk az 1970 év folyamáig utolérje a szo­cialista ipar termelését, melyet ma már az egész világ ismer. A Btoveta dolgozói minden erejük és tudásuk latbavetésévél azon fáradoznak, hogy a tudomány leg­újabb módszerei további fokozott segítsé­get nyújtsanak mezőgazdasági nagyter­melésünknek. MÄRT0NVÖLGY1 LÁSZLÓ (Képek a Btoveta archívumából)

Next

/
Thumbnails
Contents