A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-30 / 26. szám

Csak kuporgunk a régi istállófal árnyékában és unatkozunk. Hát mit is csináljunk? Meguntuk már a játékokat. Nap nap után bige, labda, szembekötősdi, a lányok sántaiskolát játszanak, babáznak. így megy ez napoko. át. Mindig egy és ugyanaz. Akár ül az ember, akár nézi — mindenképpen unalmas. Mit is láthat? Mezőt, sík, sárga mezőt, olyat, akár a tepsi. Csak itt-ott mered ki egy-egy nyárfa belőle. A nap egyre süt onnan felülről, kiállhatatlanull Rekkenő hőség csurran, cseppen s mindenfelé odatapad: az ember homlokára, a nyakára, kis csermelyekben fut le a lapockák közt, le a hátunkon ...

Meg aztán a mező — az is szunyókál. A kombájnok munkára készen állnak, ragyognak az udvaron. Várják, hogy teljesen beérjen a búza. Akkor majd elindulnak, a mező felébred, nem fog szunyókálni a napsütésben, de nem ám. Felmorajlik majd, széltében-hosszában, mert a gépek nyírják végig — zzzzz! —, az utakon meg a tarlókon pedig tehérgépkocsik siirögnek-forognak majd. Nagvon érdekes lesz.

De most csak kuporgunk és unatkozunk. Nagyon meleg van, de nem engednek bennünket a halastóba. Azt mondják, még kicsik vagyunk, pedig ősszel már iskolába fogunk járni. Igen, már mindannyiunknak van ábécés könyve, meg füzete, táskája is . Mégsem engednek bennünket a tóra... De nem is megyünk, mert Muncse apó, aki a pontyokra vigyáz, nagyon megver, s ha »az apánknak- panaszkodunk, az ránk kiabál: „Jobban is megrakhatott volna!..."

A minap vízbe fulladt az agronómus. Azt beszélik, holmi gyökerek közé akadt a lába, s mire kikászolódott volna, teleitta magát vízzel. Ügy teleszítta magát, mint a béka, és felpuffadt. Amikor kihúzták, a füpdőnadrág is lecsúszott róla, és kilátszott a köldöke. Igazán úgy felpuffadt, mint egy béka. De azon csak csodálkozik az ember, hogy a köldökénél fel nem pattant. S ahogyan eltemették, nagyon érdekes volt. Mindenki új ruhát húzott magára, s virágot vett a kezébe. Bennünket nem engedtek, de Irinka elment, mert valóságos ördög. Ez az Irinka még rajtunk, fiúkon is túltesz. Egy szép nap majd elkapjuk, és jól elverjük. Csavarunk egyet a copfján, hadd visitozzon.

Hát igen, de délután nincs mit játszszunk. Délig már minden játékkal torkig vagyunk. Viszont ma csirkét ettem. Hehehe!... Nem azért, mert vasárnap van, nemi Anyukám lecsót akart csinálni. De hát tegnap is lecsó volt, tegnapelőtt is — ugyan! Hát meddig lesz még lecsó? Apukám megvakarta a tarkóját, felém intett az ujjával, szép csendben kihívott, és ott egyezségre jutottunk. Azt mondta, intézzem el a dolgot anyukával, mert ő fél tőle. így hát apukám úgy tett, mintha a kertben ásogatna, vasárnap mindig ásogat, én pedig — plpipi — egyszer csak elkaptam a csirkét. A fejét beleszorítottam a deszkapalánk résébe. Aztán rántottam egy kicsit rajta, ahogy apukám mondta. Tyű, de csapkodott a szárnyával! A lábával meg kapart, kapart, rettenetesen. Ilyen nagy lyukat kapart kínjában, ni! Hehehe!... Utána aztán úgy nyalogattuk a szánkat apukával, mint két kandúr. Anyukának elpárolgott a haragja.

Ugyan mit gondolnak a többiek? Ök is csuromvizesek az izzadtságtól, akárcsak én, és szunyókálnak. De hát mért izzadunk, ha árnyékban hűsölünk? Mi? Érdekes dolog!... Guckó fadarabkákat dug a lábujjai közé, mégis feketék, piszkosak! ... De az enyémek még piszkosabbak. Csináljak neki egy rakétát, mi? Miközben

Szirotyák Dezső rajza

szunyókál... Ezt még nem csináltuk vele. De nincs papiroson, sem gyufám. A papírt bedugnám a lábujjai közé, hehehe, aztán meggyújtom a gyufát... Akkorát fog rúgni, mint egy csikó! Csak az a baj, hogy Guckó elverhet, erősebb nálam. Jobb, ha nem kezdek ki vele.

— Ne játsszunk valamit, mi? — mondottam.

— De mit? — kérdezte Bamba.

— Hát valamit.

No igen, csak nem tudunk semmit kitalálni. Bamba fölfújja a képét, nagyokat liheg, és a hasán dobol. Biztosan azt képzeli magáról, hogy mozdony. Most a kanyarban fütyül, de gyenge a fütyülője. Irinka leguggol, kibontja hajfonatait, aztán megint befonja őket, szórakozik. Guckó már- valamennyi lábujja közé fadarabkákat dugdosott, most kinyújtja a lábait, és nézegeti őket. Nagyon szépek, hehehe, de csak nézegetni valók. Tose viszont egyebet se tud, egyre az orrocskájában kotorászik. Az orrocskájában! Ügy ám, mindig így hívja: orrocskának és nem az orrának. Nagyon elkényesztették, kedveskedve Tosencének hívják és nem Tosának. „Tosence, hol vagy, anyuska drága kisfia... Gyere papizni!“ ... Engem bizony nem kényeztetnek, folyton elpáholnak. Anyukám ver el, de apukám derék ember, nem bánt! Mindig furfangosságokat eszeí ki.

— Játszunk fürdőst! — mondja Guckó.

— Miféle fürdőst?

Guckó az édesapjával a városba jár fürödni, mert apukája tehergépkocsit vezet. A faluban meg nincs fürdő. Mindenki odahaza fürdik.

— Hogy mifélét? — mondja Guckó. — Nagyon egyszerű. Vizet hoztok, aztán megfürdettek engem, mit a dörzsölőmesterek.

— Akik a fürdőben a vendégeket dörzsölik. Jól megdörzsölitek a lábam! Nagyon finom játék lesz.

Már minthogy a lábadat dörzsöljük, mi? Még mit nem! Hát- persze Bamba csak bamba, majdnem belement, hogy dörzsölőmester legyen. De ő is elállt ettől, mert lusta, Jobb, ha a halastóhoz menünk. Ha Muncse apó nem alszik, s egy kicsit megkerget bennünket — megszökünk előle. Egyikünk a rövidebben fogja húzni, de az nem én leszek. Engem nem fenekelhet el, mert én futok a leggyorsabban, s utánam Irinka. Az aztán a lány! Szoknyát visel, de olyan, mint egy vasgyúró ... De miért barátkozik ezzel a tyúkkal Lile? Mert Lile már elaludt, nézd csak, hogy elaludt! Eltátotta a szájat és alszik. Hehehe ... No majd csinálok neki egy rakétát... Csak gyufa nincsen.

— Eszembe jutott, hogy mit játsszunk!

— kiáltott fel hirtelen Irinka és felugrik.

— Temetést!

— Micsoda? — ébredt fel Lile.

— Hát azt hogyan? — csodálkozott Guckó.

— Nagyon egyszerűen — mondottam, mintha én is ismerném ezt a játékot. — Valakit eltemetünk a földbe.

— Igen ám, de megfullad!

A fejét nem temetjük el, csak nyakig, így majd tud lélegzeni.

— Nem úgy — szólt most közbe Irinka, és kék szeme felragyogott. -» Mindent szépen sorjában kell csinálni, mint az agronómusnál.

Valóban a kislány az egész temetést végignézte, öt odaengedték, mert az agronómus náluk lakott. Ű tudja, hogy kell temetni.

12