A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-16 / 24. szám
Nemrég mutattuk be kritikai írásainkban a szlovák irodalom prózai és költői utánpótlását. Éz alkalommal a tehetséges nemzedék három képviselőjének egy-egy írását, illetve versét közöljük. Peter Balgha: A legjobb ember í. Az emberen látszott, hogy örül. Az állomásépület csarnokában ügyesen áttörte magát a kiabáló turisták tömegén. Odaadta legyét a vasutasnak, s ielentőségteliesen rákacsintott: — A kassal vonatra ... — Első vágány — mondja unottan a vasutas. A reggeli köd elkeveredett a mozdony tűst lével és a csarnok piszkos üvegteteje felfogta az első napsugarakat. A peron is tele volt turistákkal, a férfi tanácstalanul körülnézett. Odalépett egy rövidnadrágos kis emberhez: — Hol vannak a helyiegyes kocsik, kérem? A kis ember megvonta e vállát: — Nem tudhatok mindent. Ez itt foglalt az egész. Menjen a kalauzhoz. A kalauz előre küldte, és a férfi ment, míg el nem tűnt a mozdonyfüstte! kevert ködben A fülke nagy H betűvel volt megjelölve. Óvatosan elhúzta az ajtót, köszönt és az ülések fölött lévő számokat kezdte nézegetni. Egy nő jelentőségteljesen megszólalt: — Ez helyiegyes kocsi! — Az ablaknál ült, de a mellette lévő hely még üres volt. Kezén feltűnően nagy zöldköves gyűrű ragyogott — Van helyiegyem — felelte büszkén, és papírcsomagját feltette a hálóba Aztán leült. A nő elhúzódott tőle. és roszszallóan nézegette a férfi kopottas kék kétsoros kabátiát, amelv mióta megvette, nemigen volt vasalva. Az ember elkapta a vele szemben ülő tweed-zakós férfi tekintetét Rámosolygott. de a fiatalember elfordította a fejét. Az utolsó két helyet egy anya foglalta el matrózblúzos kisfiával A kézitáskájából egy kartondobozt vett elő. amelyből a kisfiú kis agyag vízilovakat szedett ki A fülkébe benézett egy szőke, ártatalan arcú kislány. — Kérem szépen, nem Itt van véletlenül ez a szám... — De talán itt lesz — mondta az anya. s kezdte berakni a kis vízilovakat a skatulyába. — Ha a kisfiú zavarni fogja, majd az ölembe veszem. — Csak hagyja nagyságos asszony — mondta egy kövér úr magas fejhangon s felállt. — Úgyis megyek mindjárt az étkezőkocsiba, csak azt várom. hogy elinduljunk. — Sok ió ember elfér együtt — mondta a férfi. — Nincs igazam, kisasszony? A kislány bólintott, s lesütötte a szemét. Felakasztotta ballonkabátját a tweed-zakós férfi mellé, s leült arra a helyre, amelyikről a kisfiú felkelt. A kopott kabátú férfinak valami eszébe jutott. Kiment a fülkéből. — Izzadság-szaga van — mondta a hamissmaragdos nő, s elfintorította az orrát. A tweed-zakós férfi megkérdezte a kislányt: — Messze utazik, kisaszsony? — Poprádra — felelte az bizalmasan. — Megyek haza szünetre. — Akkor jó darabon együtt megyünk Én Zsolnára megyek, szolgálati útra. Legalább gyorsabban elszalad az idő. A hangszóró rekedt hangon jelentette, hogy fejezzék be a felszállást. A peronon valaki veszekedett: — Miért adják ki a jegyet, ha már állni sincs hol. Mindent elfoglalnak az üdülők. A férfi visszatért. Talán tíz karéi rosszul becsomagolt kenyeret és felszeletelt szalámit hozott. — Vegyen — kínálta a tweed-zakós férfinak. — Nem találtam semmi jobbat. Azt mondják még nagyon korán van. — Köszönöm, reggeliztem. — A férfi zavarban volt. — Igazán, elvtárs, hogyha nem reggeliztem volna, hát vennék. — Miért veri magát felesleges kiadásokba — kérdezte az anya rosszalóan. — A pénzt most senki se kapja könnyen. A smaragdgyűrűs nő ránézett a férfi összekarmolt, összevagdosott kezére, piszkos körmeire és azt mondta: — Hagyjon engem békén. Mért vennék én belőle? Valamennyien visszautasították. Az ajtősaro'kban szunyókáló öreg felmordult, hogy hagyják békében, nincs semmi étvágya, és egyébként is aludni akar A férfi elszomorodott. Kihúzta a kisasztalt, és rátette a kenyeret meg a szalámit. — Azt hittem, hogy vesznek ... 2. — Károlynak hívnak — mondta a tweed-zakós férfi a diáklánynak. — Ha örömet akar szerezni nekem, mondja, hogy Károly — Hisz tulajdonképpen nem Is Ismerjük egymást. Most látom magát először. S lehet, hoev már soha többet nem is találkozunk. — S mért ne találkozhatnánk, kisasszony? A szünet után visszajön Prágába, vagy nem? — Már augusztusban — mondta a diáklány zavartan. Nemigen tudta, hogy helyesen viselkedik e vagy sem. Csakhogy Károly tetszett neki. — Augusztusban gyakorlatunk van. A smaragdköves nő ingerülten felnevetett: — Mondja neki, hogy Károly, kisasszony, ha annyira vágyik rá. — Irigyli — súgta Károly a diáklány fülébe, s közelebb húzódott hozzá. A lány akaratlanul Is mosolyra húzta a száját, s nem húzódott el. Károly ujjával megsimogatta a kezét. — Már régen nem voltam otthon. Húsvét óta ... — kezdte a kopott kabátos. Igyekezett bekapcsolódni a beszélgetésbe. Károlyhoz fordult: — Maga gyakran utazik? Károly és a diáklány állandóan sutiogtak. A sarokban az öreg szunyókált. A feje nevetségesen himbálózott, s a kerekek ütemére rángatózott erre s arra. Az ajtóban a matrózruhás kisfiú ugrált, belekapaszkodott a folyosón álló tizedes derékszíjába és kiabált: — Én is kapitány leszek, ugye mami? A tizedes csendesen cigarettázott. A férfi nekitámasztotta két tenyerét a piszkos piros üléshuzatnak, és belehajolt az ablakba. Fák, villanyoszlopok és szétszórt házak ugráltak benne. A diáklány felkiáltott, és Károly elkapta a kezét. Az anya hitetlenkedve nézett a lányra. — Hogy mik vannak — modta a gyűrűs nő felháborodottan. Károly előrehajolt, mintha semmi sem történt volna, és sötét szemüveget tett a szemére. Az anya megkérdezte: — Mi történt? MIROSLAV VÄLEK: NAP Sárgul a gabona. Gyönyörűen érik a kalapnak való szalma. A napokból olvasni lehet, mint a tenyérből Álmos harkályok kopognak a fákon. Ez a világon mindenüt SOS-t jelent. A szürke égbe belefúlt az erdő. Sápadt arcú szerelmesek ülnek benne, ecettel isszák a napot, savanyú almát esznek, ujjaikat számolják kezükön, lábukon, s boldogok, hogy ennyi elég az élethez. Kék erdő. Borulás felette. S felhőkből egyszerre letört a villám. Mozdult a föld. Összeütődött a fenyők homloka. Az ijedtségtől szinte besötétedett. En vennék neked nyári záport virágokkal, és szelíd villámot, amely benne legelget, s ha nem volna kenyérre és sóra, egy darab napra jutna akkor is. Semmit se vetek a szemedre. Téged mindenki szeret. Kezedből mindenki olvashatja: Ha nevetsz, szivárvány-pávák nőnek, s ahová lépsz, folyók fakadnák. Sárgul a gabona. Gyönyörűen érik a kalapnak váló szalma. De én fedetlen fővel járok kínnal telve. Fordította: Gál Sándor 12
