A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-16 / 24. szám

Nemrég mutattuk be kritikai írásainkban a szlovák iro­dalom prózai és költői utánpótlását. Éz alkalommal a tehetséges nemzedék három képviselőjének egy-egy írá­sát, illetve versét közöljük. Peter Balgha: A legjobb ember í. Az emberen látszott, hogy örül. Az állomásépület csarno­kában ügyesen áttörte magát a kiabáló turisták tömegén. Odaadta legyét a vasutasnak, s ielentőségteliesen rákacsin­tott: — A kassal vonatra ... — Első vágány — mondja unottan a vasutas. A reggeli köd elkeveredett a mozdony tűst lével és a csar­nok piszkos üvegteteje felfog­ta az első napsugarakat. A pe­ron is tele volt turistákkal, a férfi tanácstalanul körülné­zett. Odalépett egy rövidnad­­rágos kis emberhez: — Hol vannak a helyiegyes kocsik, kérem? A kis ember megvonta e vállát: — Nem tudhatok mindent. Ez itt foglalt az egész. Men­jen a kalauzhoz. A kalauz előre küldte, és a férfi ment, míg el nem tűnt a mozdonyfüstte! kevert köd­ben A fülke nagy H betűvel volt megjelölve. Óvatosan elhúzta az ajtót, köszönt és az ülé­sek fölött lévő számokat kezd­te nézegetni. Egy nő jelentő­ségteljesen megszólalt: — Ez helyiegyes kocsi! — Az ablaknál ült, de a mellette lévő hely még üres volt. Ke­zén feltűnően nagy zöldköves gyűrű ragyogott — Van helyiegyem — felel­te büszkén, és papírcsomagját feltette a hálóba Aztán leült. A nő elhúzódott tőle. és rosz­­szallóan nézegette a férfi ko­pottas kék kétsoros kabátiát, amelv mióta megvette, nemi­gen volt vasalva. Az ember elkapta a vele szemben ülő tweed-zakós férfi tekintetét Rámosolygott. de a fiatalember elfordította a fejét. Az utolsó két helyet egy anya foglalta el matrózblúzos kisfiával A kézitáskájából egy kartondobozt vett elő. amely­ből a kisfiú kis agyag vízilo­vakat szedett ki A fülkébe benézett egy sző­ke, ártatalan arcú kislány. — Kérem szépen, nem Itt van véletlenül ez a szám... — De talán itt lesz — mond­ta az anya. s kezdte berakni a kis vízilovakat a skatulyá­ba. — Ha a kisfiú zavarni fogja, majd az ölembe veszem. — Csak hagyja nagyságos asszony — mondta egy kövér úr magas fejhangon s felállt. — Úgyis megyek mindjárt az étkezőkocsiba, csak azt vá­rom. hogy elinduljunk. — Sok ió ember elfér együtt — mondta a férfi. — Nincs igazam, kisasszony? A kislány bólintott, s lesü­tötte a szemét. Felakasztotta ballonkabátját a tweed-zakós férfi mellé, s leült arra a helyre, amelyikről a kisfiú felkelt. A kopott kabátú férfinak va­lami eszébe jutott. Kiment a fülkéből. — Izzadság-szaga van — mondta a hamissmaragdos nő, s elfintorította az orrát. A tweed-zakós férfi megkér­dezte a kislányt: — Messze utazik, kisasz­­sony? — Poprádra — felelte az bi­zalmasan. — Megyek haza szü­netre. — Akkor jó darabon együtt megyünk Én Zsolnára megyek, szolgálati útra. Legalább gyor­sabban elszalad az idő. A hangszóró rekedt hangon jelentette, hogy fejezzék be a felszállást. A peronon valaki veszekedett: — Miért adják ki a jegyet, ha már állni sincs hol. Min­dent elfoglalnak az üdülők. A férfi visszatért. Talán tíz karéi rosszul becsomagolt ke­nyeret és felszeletelt szalámit hozott. — Vegyen — kínálta a tweed-zakós férfinak. — Nem találtam semmi jobbat. Azt mondják még nagyon korán van. — Köszönöm, reggeliztem. — A férfi zavarban volt. — Igazán, elvtárs, hogyha nem reggeliztem volna, hát vennék. — Miért veri magát felesle­ges kiadásokba — kérdezte az anya rosszalóan. — A pénzt most senki se kapja könnyen. A smaragdgyűrűs nő ránézett a férfi összekarmolt, összevag­dosott kezére, piszkos körmei­re és azt mondta: — Hagyjon engem békén. Mért vennék én belőle? Valamennyien visszautasítot­ták. Az ajtősaro'kban szunyóká­ló öreg felmordult, hogy hagy­ják békében, nincs semmi ét­vágya, és egyébként is aludni akar A férfi elszomorodott. Ki­húzta a kisasztalt, és rátette a kenyeret meg a szalámit. — Azt hittem, hogy vesz­nek ... 2. — Károlynak hívnak — mondta a tweed-zakós férfi a diáklánynak. — Ha örömet akar szerezni nekem, mondja, hogy Károly — Hisz tulajdonképpen nem Is Ismerjük egymást. Most lá­tom magát először. S lehet, hoev már soha többet nem is találkozunk. — S mért ne találkozhat­nánk, kisasszony? A szünet után visszajön Prágába, vagy nem? — Már augusztusban — mondta a diáklány zavartan. Nemigen tudta, hogy helyesen viselkedik e vagy sem. Csak­hogy Károly tetszett neki. — Augusztusban gyakorlatunk van. A smaragdköves nő inge­rülten felnevetett: — Mondja neki, hogy Ká­roly, kisasszony, ha annyira vágyik rá. — Irigyli — súgta Károly a diáklány fülébe, s közelebb húzódott hozzá. A lány aka­ratlanul Is mosolyra húzta a száját, s nem húzódott el. Ká­roly ujjával megsimogatta a kezét. — Már régen nem voltam otthon. Húsvét óta ... — kezd­te a kopott kabátos. Igyeke­zett bekapcsolódni a beszélge­tésbe. Károlyhoz fordult: — Maga gyakran utazik? Károly és a diáklány állan­dóan sutiogtak. A sarokban az öreg szunyókált. A feje ne­vetségesen himbálózott, s a ke­rekek ütemére rángatózott er­re s arra. Az ajtóban a mat­rózruhás kisfiú ugrált, bele­kapaszkodott a folyosón álló tizedes derékszíjába és kia­bált: — Én is kapitány leszek, ugye mami? A tizedes csendesen ciga­rettázott. A férfi nekitámasz­totta két tenyerét a piszkos piros üléshuzatnak, és beleha­jolt az ablakba. Fák, villany­­oszlopok és szétszórt házak ugráltak benne. A diáklány felkiáltott, és Károly elkapta a kezét. Az anya hitetlenkedve nézett a lányra. — Hogy mik vannak — modta a gyűrűs nő felháboro­dottan. Károly előrehajolt, mintha semmi sem történt volna, és sötét szemüveget tett a sze­mére. Az anya megkérdezte: — Mi történt? MIROSLAV VÄLEK: NAP Sárgul a gabona. Gyönyörűen érik a kalapnak való szalma. A napokból olvasni lehet, mint a tenyérből Álmos harkályok kopognak a fákon. Ez a világon mindenüt SOS-t jelent. A szürke égbe belefúlt az erdő. Sápadt arcú szerelmesek ülnek benne, ecettel isszák a napot, savanyú almát esznek, ujjaikat számolják kezükön, lábukon, s boldogok, hogy ennyi elég az élethez. Kék erdő. Borulás felette. S felhőkből egyszerre letört a villám. Mozdult a föld. Összeütődött a fenyők homloka. Az ijedtségtől szinte besötétedett. En vennék neked nyári záport virágokkal, és szelíd villámot, amely benne legelget, s ha nem volna kenyérre és sóra, egy darab napra jutna akkor is. Semmit se vetek a szemedre. Téged mindenki szeret. Kezedből mindenki olvashatja: Ha nevetsz, szivárvány-pávák nőnek, s ahová lépsz, folyók fakadnák. Sárgul a gabona. Gyönyörűen érik a kalapnak váló szalma. De én fedetlen fővel járok kínnal telve. Fordította: Gál Sándor 12

Next

/
Thumbnails
Contents