A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-16 / 24. szám
őszi elmélkedés Reggel óta reménytelenül pereg a szürke eső. Maradék örömök menekülnek, fulladoznak a kései kertek, ablakod alatt a hársnak gyér levelét számlálgatod, s így játszadozol a szomorú hangulatokkal. Pedig hát nem játék az eső, sem a víztükör az űt kövezetjén, nem nagy öröm az ázott verebek perlekedése, s nem kelt szemernyi vágyat szívedben a borzas felhők rongya se — mégis ott állsz az ablak előtt, homlokod a hideg ablaküveghez nyomva álmodozol. Egyszer... — no csak lendítsd meg az emlékezet kerekét —? fiatalabb voltál, ha nem is ifjú egészen, lested az utcát, falun éltél, kint pocsolyákba gyűlt az esőié, közted s az ablak üvegje között a függöny fodrai lágyan rejtették szemedet s alakod; nehogy, ki betekint meglássa az arcod és arcodon a várakozó vágy remegését. Pedig, de szeretted volna, hogy észre vegye mindezt valaki. Késő a vád, de jól esik mégis a sírás: mindig, mindig gyáva voltál, becsaptad magadat, pedig titkaidat verebek csiripelték, varjak csőre vágott bele legrejtettebb vágyaidba, részvétteli károgással két szemedet sajnálgatták, sötét hollók a szívedet vágyták tépni száz cafattá s ablak mögül lested szótlan az életet, mint a rab. Boldogságra vágytál mindig, s féltél nézni tiszta égre, kerted szavát nem hallottad, pedig hívott éneke, a boldogság küszöbödön virrasztott sok éjen át, ám az ajtód hét pecséttel zártad félen s tüzes nyáron, hős szerettél volna lenni, sanyargattad testedet, forró szívek között hideg szeretetről prédikáltál azoknak, kik szeretetben ringatták a szívüket. — Szántak csontos arcod látva, á, elsuttogták az áment, s te kábultan ámítottad napról napra önmagad. Most itt állsz ... Esőben fulladoznak a kései kertek. Hol a sok tarka levél? Hol a hangos szüretek? S hol van a szíved! Hol van! A szíved keresem! Ö, mennyi boldogságot rejthet a szíved! Hisz minden örömöt bele zártál, hisz benne hallgat az álmod színes papagája, hisz boldogságodból másnak sosem adtál, még a csókod is tilalomfák tövében vonaglott, még a vágyad is kalodába verték a magad alkotta tilalmak, minden madárka a te dalodat szerette volna fütyülni, minden pillangó szívedre szeretett volna Ieszállni. Ne szomorkodj hát. Hagyd az őszi esőt, a sárba vert levelet. Vess pattogó rozsét a hűnyó parázsra, rakd meg csörgő dióval kalapod karimáig, töltsd tele kancsód új borral, melyben a dombok illata él még — s igyál, hadd melegedjék a szíved. Ősz van. Csak egyre vigyázz: ne maradj egyedül gondolataid hollóseregével. Mert az az ember van egyedül egészen, kinek vállára gondolatok telepednek, s nem adnak helyet a holdnak a homlok ezüstjén, szemek tükörében a csillagos égnek, s napsugaraknak az orcák bársony puhaságán. farkas j e n ő versei tavaszi hajnal ■■ Egyre korábban nyitja szemét mosolyogva a hajnal. Illatos, mintha lehántott fűzfagallyakkal hallelujázna lobogva a lángja. A csermely — nefelejcsbe borult partján írom e verset —* visszaadja éjjel az égnek a csilagok ezrét, a tükrében tetszelgő teliholdat, mikor lila selymet vet tükrére az égbolt. A fűzfa rügye sok álmot rejt és titkokat érlel. Magányos jegenyék őrzik a patakok álmát, tavalyi fűszálak tövén a kankalin ébred, s ibolyaillatot hoz a szél fütyörészve. Virágos ágak közt hunyorogva játszik a napfény, kábult méh száll zümmögve a mandulaágra: Jaj, a piros szájú csecsemőknek ilyenkor! Jaj, a kékszemű lánynak a kertben! Jaj, az álmaid tarka vetésének! — mert a piros száj pici rügy, mert a kék szem kelyhében mézet sejtnek a méhek, mert az álmaid tarka vetéséről a himport lábuk kosarába seperve zümmögve rabolják. Üjhold sarlója a szád, napringató két kicsi bölcső a szemed; de belefér az esthajnali csillag, az üstökösök, az északi fény, a délibáb remegése..g Fuss a patakhoz. Vedd tenyeredbe a fürge habot s hintsd tele gyöngyével arcodat, álmodat add a rigóknak, rejtőzz el bújócskázva a szarvasok és az őzek barna szemében, bújj meg az eke nyomán nyílt csillogó hantok ölén, hadd álmodjék veled együtt az erdő, rét, puha pázsit s majd, ha a fecske is újra megleli fészkét s lábad nyomában kisariad a fű — fűzfasípom fújva a kccskegidákat táncra tanítom. 11
