A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-16 / 24. szám
Macs József: Kritizálom a színházat — Határozottan. — A színészek játéka is? — Természetesen. — Ön szerint melyik színész remekelt? — Mind jó volt — méreget a tekintetével. — Hozzánk mind bejár, kérem. Nekem egyforma. A mi színészeink! Főszerkesztőm kívánsága volt, hogy színházi kritikát írjak. Nem segített a védekezés, az okos érvek felsorakoztatása, hogy színdarabot nézni és írni róla két különböző dolog. A színjátszás történetében még soha nem fordult elő, hogy a nézőt az aktorok megkergették volna. — Úgy írd meg, hogy se neked, se a színháznak ne legyen belőle kellemetlensége — mondta kimért szigorral. Sebaj: lesz, ami lesz. Rászántam magam erre a cseppet sem kellemes feladatra. Szíverősítőt vettem be és leutaztam Komáromba jegyet vettem az ötödik sorba Onnan a legjobb a kilátás, nagyszerűen látható a színpad minden sarka, és a súgó hangja is remekül hallható. A középső széken foglalok helyet és zavartalanul nézem a gyorsan pergő jeleneteket. Kritikus szemmel persze, hiszen csak így lehet a darabot megtekinteni. Segíteni kell az igazgatónak, aki nemrég még vezetett és rendezett, s időnként szerepet is vállalt, annyi volt a dolga. De okos tanácsokkal kell ellátni a dramaturgot is, aki szándékosan úgy állítja össze az évad bemutatására kerülő darafait, hogy a kritikának is legyen mondanivalója. — Kérem, aránytalanul sok operettet irányoz elő a műsorterv — súgom játék közben a mellettem ülő dramaturgnak. — Ez sok? — álmélkodik és kezembe nyomja 3 tervet. — Talán kevés, ügy akarta mondani, nemde? — Sok — erősítem fel a hangom, hogy ne csak én halljam a súgót. — Tekintettel vagyunk a kasszasikerre Nem mondom, kassza is van a világon, s magamban örülök a beszélgetés eme fejleményének Megcsipkedhetem az igazgatót. rápiríthatok a dramaturgra, és merészen oly következtetésekbe bocsátkozom, hogy a „házasság a kocsi, szerelem a 16“ tulajdonképpen szimbolikus jelentésű amely érthetőbben és világosabban azt akarja példázni: az elvétve tervbe vett komoly színpadi mű a kocsi, az operett meg a ló. amely a színházat a kassza- és közönségsiker felé húzza. Lám, milyen szellemes párosítás. Házasság és szerelem, illetve kocsi és ló! Kritizálom a színházat, jaj, nehéz a dolgom. Milyen jó a nézőnek. Teljesen beleél! magát a játékba, s a színészek beszédtechnikát zavarát az időjárásnak tulajdonítja, az egészen érthetetlen szavakat pedig rendezői utasításnak. S a hagyományos játékstílussal össze nem egyeztethető modern díszleteket? Paradoxonnak! De ez még nem minden. Ezután jön a nehezebbik rész, az elemzés, a színházi teljesítmény felmérése, amely a legtöbb akadályt gördíti a toll útjába. Ki játszott jól, ki játszott rosszul, ezt kell kitalálni? A színházi kritikus krédója, hogy segítő szándék vezérli munkáját. Azért mond véleményt a játékról, hogy a színészek tanuljanak belőle. Persze, elemzésnél, a teljesítmény tárgyilagos felmérésénél mellőzhetetlen a pedagógiai szempont. A rávezető módszerre gondolok. Nem szabad, sőt színházi kritikában megengedhetetlen egyértelműen írnil Ha azt állítom, hogy Ferenczi Anna pontosan ebben a jelenetben pontosan ezért és ezért a legjobb, akkor nevetségesen naivnak tűnhet a bírálatom. Mert ugyebár nevén neveztem a dolgokat. Színházi kritikában legméltányosabb a körülírás, vagy az ellentétek kihozása. Példával éljek? Itt fekszik előttem egy csomó színházi cikk, milyen megállapításokat tesznek fegyvertársaim: — Jó, de jobb is lehetne ... — Mélységesen emberi, de nem minden tekintetben... — Hű az alakítás, csak elvétve erőltetett ... — Kifogástalan szerepfelfogás, azt az egy két szépséghibát leszámítva... Kritika! Ha a megszokott színházbírálati szókincsre nem tesz szert a véleménymondó, ne is menjen Komáromba. Menjen inkább egyenesen a Centrál vagy az Európa kávéházba. Mert a színházi kritikának nálunk is megvannak a műhelytitkai. Bizonyíthatjuk ezt egy jelentéktelennek látszó, de a cikkekben nélkülözhetetlen szócskával. Ügy szerepel majd minden lapunk hasábjain, hogy „ha“. Akt „őkéimét“ nem használja, annál nyugodtan kétségbe lehet vonni kritikusi hivatása komolyságát. Színházi kritikus számára a „ha“ olyan, mint jó mesterember kezében a szerszám, mint Chaplin lábán a cipő, mint a bűvész ujjat közt a varázspálca. Ez ad értelmet, igazi fordulatot beszámolójának, és a színészek is rendkívül szeretik. Nélküle, istenemre, nem fejlődnének. Egy helyben topognának. A „házasság, a kocsi, szerelem, a ló“ féle műsorpolitika sem segítene rajtuk! — Tökéletes, kiegyensúlyozott lett volna játéka, ha__ — Élete legszebb alakítását nyújtotta volna, ha... — No, jó, felolvasom a bemutatóról írt véleményemet. Megengedi? Nem hosszú, néhány oldalon intézem el az egészet. — Hallgatom. Egy szuszra felolvasom és kíváncsian fékintek 'á. — Nos? Pején találtam a szöget? — Nem egészen. — Mi a hiba? — Sokat beszél a műsortervről, részletes tartalmi ismertetőt mond, és csupán tíz sort szán a színészi teljesítmény elemzésének. Keserű pirulát nyelek le, és kérdőn nézek a szemébe. — Ez baj? Hiszen így csinálja mindenki... Tíz sor a színészeknek ... Tömören, velősen, lényegretörőn!__Tíz sor. És kiteregetem elé az utóbbi évek színházkritikáit. — Nézze! Szenvedélyesen belemerül az olvasásba, és felkiált: — Érdekes. Ezekben a cikkekben is csupa „de“ és „ha“ van, mint a magáéban. Mintha összebeszéltek volna... Mi akar lenni az a sok „de“ és „ha“ — kérdi, és a szemembe nevet. — Sajnálom — adom a sértődöttet —, de maga egyáltalán nem ismeri a színházkritikai szótárat. En színházi kritikát írtam. Először életemben, egyetlen színházunk boldogítására.., » RÖVIDEN • A Szovjetunióban orosz nyelvű gyűjteményes kötet jelent meg, amelyben a XIX—XX. századi finn költészet legszebb alkotásai szerepelnek. Az antológia 53 költő 317 versét és a „Kanteletar“-ból való régi népdalokat tartalmazza. A gyűjtemény összeállításában Annas Aikia finn költő és a Finn-Szovjet Társaság tagjai működtek közre. Az olvasók nagy érdeklődéssel fogadták a könyvet. Szovjet filmhetet rendeznek a napokban Rómában és Milánóban. Ebből az alkalomból szovjet filmművész-delegáció látogat Olaszországba. Könnyű a nézőnek... Legördül a függöny, vége a játéknak, a terem lassan kiürül, a színházlátogatók elvonulnak otthonukba, a kritikus is elköszön kedves szomszédjától a dramaturgtól, de nem haza megy. meghúzódik a Centrál kávéház egyik sarokasztalánál, és hajnalig töri a fejét, mit írjon a bemutatóról Ha jót ír, a színháznak rossz, ha roszszat ír a színháznak rossz. Párolog a kávé, redőződik a homlok, a cigarettacsutkák halomba gyűlnek az asztalon. Nehezen szaporodnak a sorok. A bevezető még csak elmegy. Sok az operett, kevés az eszmei tartalmat, a szocialista valóságot művészien kifejező színpadi mű. baj van a műsorterv előkészítésével stb. — Merevségétől teljesen megszabadulhatott volna, ha... Ha! Ha! Ha! Van tehát két bűvös szócskám, mindenki használja, az én színházi kritikámba is belefér. De ... ha . Világrengető és színházat forradalmasító kifejezések. Mutatom a pincérnek, aki már csak engem vigyáz a kávéházi sarokasztalnál, és leghőbb óhaja mielőbbi elpárolgásom. Nem érdekli különösebben. Szórakozottan, életuntán bámul ki az ablakon. — Látta a darabot? — kérdem. — Láttam. — Tetszett? A bécsi Ateliertheater őszi szezonját Brecht ifjúkori művével, a Baal-lal kezdi meg. A darabot, amelynek a műit színházi évadban Londonban nagy sikere volt, Veit Relin rendezi, címszerepét is ő alakítja. A „Lenfilm“ stúdióban megfilmesítik Shakespeare „Hamlet“-jét. A szélesvásznú film kétrészes lesz. A külső felvételek a Balti-tenger partján, Tallin közelében készülnek. Itt építik fel a helsingöri várat. A rendező. G. Kozincev; a főszerepet Innokentyij Szmoktunovszkij játssza, akit e szovjet és külföldi nézők az „Egy év kilenc napja“ című filmből Ismernek. 10
