A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám
Ez voltam én ( 1. Fiatalságának elragadó képét csodálja ez a bácsika a „Csók“ című Rodin-bronzplasztikán a párizsi Rodin Múzeum kertjében. Ő állt ugyanis annak idején modellt a világhírű szobrásznak. 2. A negyvenhárom éves mükereskedönőn egykori bájának már csak romjai látszanak. Huszonhét évvel ezelőtt modellt állt Maillolnak, az akkor hetvennégy éves szobrásznak. \z eredmény: a „Harmónia“ c. szobor, a nagy francia mester utolsó alkotásainak egyike. 3. Amikor ez a nagyanyó tizenhat éves volt, modellt állt Vincent van Goghnak, aki papírra varázsolta profilját és neki ajándékozta a portrét. A nagy németalföldi festő 1890-ben modelljének szüleinél lakott a Párizs melletti Auvers-ban. (Az NBI német lap nyomán) •' r#;'' Az alábbi cikkel úf rovatot indítunk lapunkban. Ezt a helyet néhány számon keresztül fotoamatörjeinknek szenteljük. Meg akarjuk ismertetni fényképezéssel foglalkozó olvasóinkat a fényképezésre vonatkozó legfontosabb alapismeretekkel. Milyen fényképezőgépet vegyünk ? Ha a Jövendőbeli fotoamatőr a szaküzletek kirakatait nézegeti, bizony nehéz eldöntenie, hogy a kiállított fényképezőgépek melyikét vegye meg. Melyik gép a megfelelőbb céljainak? A drágább, vagy az olcsóbb? Egy olcsó kisfilmes Szmena 36, vagy egy drágább Flexaret 12 felvételre? Ha Ilyen elhatározás előtt állunk, először is arra kell gondolnunk, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér, tehát mindenek előtt olyan fényképezőgépet veszünk, melynek ára nem borítja fel költségvetésünk egyensúlyát. A Jelenlegi kölcsönrendszer a vétel anyagi részét különben is nagyon megkönnyíti. Az egyik amatőr megelégszik levelezőlap nagyságú, azaz 9X14 cm-es képekkel, míg a másik nagy képeket is szeretne készíteni, pl. 30X40 cm-eset kiállítási célokra, a lakás díszítésére stb. Az elsőnek a nagyítandó negatívok nagysága tekintetében teljesen megfelel a klsfilm, amelyen az egyes filmkockák nagysága 24X36 mm, míg a másiknak tekercsfilmes gépre lesz szüksége 6 X6-os, vagy 6X9-es ' filmkockákkal. Hogy a fényképezőgép kiválasztását megkönnyítsük, ezeket néhány csoportra osztjuk, éspedig a negatív méreteinek megfelelően, tehát az egyes filmkockák nagysága szerint: a) kisfilmes gépek (a flimkokckák nagysága 24X36 mm) Ezeknek a gépeknek előnye: A filmanyag alacsony ára, könnyen hordozhatók, gyorsan kezelhetők, alkalmasak riportfelvételekre is. Jól érvényesülnek könyvek és folyóiratok fényképezésénél. Főleg fehér-fekete, vagy színes diapozitivok készítésére alkalmasak. Az ezekhez a gépekhez szükséges filmek nagy választékban kaphatók. Ezeknek a gépeknek általában kevés hátrányuk van. Ezek' közül i legjelentősebb a negatív kis felülete, amelyről a kezdő nehezen fog nagyobb képet készíteni. Ezek a gépek hát a tapasztalt amatőrök számára felelnek meg s nem a kezdőknek. b) tekercsfilmes gépek (negativ méret 4,5X6 cm, 6X6 cm, és 6X9 cm) Már a negatívok nagyságából arra következhetünk, hogy ezeket könnyű nagyítani, mert az ilyen nagy negatív sokkal több nagy részletet tartalmaz, mint a 24 X 36-os negatív. Sőt, ha megelégszünk 4,5X6 cm-es, vagy 6 X6-os képekkel, amely méretek pl. a fényképalbumokba már megfelelnek, nem kell a negatívokat megnagyltanunk sem. Elég róla olcsó kerettel másolatot készítenünk. A másolókeret ára igen alacsony, mindössze 10 korona. Ezeknek a gépeknek viszont az a hátránya, hogy egy filmre csak kevés 16, 12 vagy 8 felvétel fér rá, tehát a filmanyag viszonylagosan drágább. A tekercsfilmes gépek nagyobb része, főleg a kétlencsés tükörreflexgépek, elég terjedelmesek, nehezebbek. A kezdők azonban ezekkel a gépekkel nagyobb sikereket érnek el, mint a kisfilmes gépekkel. c) sikfilmes gépek (vagy lemezesek 9X12 cm és nagyabbak) A gépeknek ez a csoportja nem a kezdők számára készült. Főleg a hivatásos fényképészetben érvényesülnek. Ezek a gépek elég nehézkesek, csaknem mindig állványról fényképezünk velük, és az üzletekben a fogyasztók számára nemigen kaphatók. Ez tehát a gépek osztályozása a negatív métereire való tekintettel. Lehet azonban a gépeket más szempontból is csoportosítani, pl. az élesség beállításának a módja, vagy a gépek és zárak konstrukciója szerint. 17