A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám
Jurij Kazakov*: Könnyű élet Repül a vonat észak felé, megállás nélkül keresztülszáguld a kitérőállomásokon, feltételes megállókon, sőt nem egy nagy állomáson is. És az egész hosszá vonaton nincs boldogabb ember Vaszili] Pankovnál. Öt éve nem volt odahaza Vaszilij, még csak hírt sem adott magáról. Miről is írt volna? Könnyen él, szeret mindig ú] vidékre menni, szereti a hosszú utazásokat, ismeretlen városokat; hozzászokott a pályaudvarok mindenütt egyforma sajátos szagához és jegypénztáraihoz, kisvárosi szállodákhoz, legényszállásoR- hoz ... Született csavorgó, aki ritkán emlékezik vissza azokra a helyekre, ahol már megfordult. Nem húzza vissza semmi, nem is mindegyikre gondol vissza szívesen. Különben Is olyan sok városban, településen, isten háta mögötti zugban járt már, hogy jegyezhette volna meg valamennyit? Az utóbbi két hónapban egy erőmű-kazán szerelésén dolgozott; állandóan túlteljesítette a normát, hogy határidőre végezzenek a munkával. Az erőmű félig kész téglaépülete a folyó lankás, kopasz partján állt- teteje nem volt még, csak a csörlők és a kazán hosszú hajlított csövei voltak ott, úgy festettek, mint valami történelem előtti ősállat óriási csontjai; meg kábel- és kötélkötegek, rönkök és gerendák, s fölöttük a végtelen, sápadtkék ég és a reggeltől estig kegyetlenül tűző nap... És por és izzadság és hangos kiáltozás, lőtás-futás, káromkodás és az autogén-hegesztő pisztolyok sziszegése és a légkalapácsok gyors, ütemes kopogása, és karbid, fémforgács és az olajtól ragacsos salak szaga. Elérkezett az összeszerelt és összehegesztett kazán beemelésének napja; az átvevő bizottság sokáig kételkedett a kábelek és a csörlők szilárdságában, és Pankov, akit a felelősség terhelt, napégett bőre ellenére sápadtan állt a hídon, hallgatta a kábelek és csigák csikorgását, a forgó csörlők kattogását, meg-megnyalta száraz ajkát, ős merev tekintettel követte a kazán végtelen lassúsággal emelkedő, majd mozdulatlanná dermedő csontvázát. Mellette, ' ugyanilyen merev tekintettel, összeszorított foggal, ziháló lélegzettel, ott állt mind a tizenegy embere: az egész brigád. Másnap a brigád megkapta a díszoklevelet, este pedig Pankov leitta magát, volt akivel összeakaszkodott, volt akivel összecsókolódott, és reggel, a szálláson, összeverve, szakadt ingben, fájó fejjel ébredt — sokáig azt sem tudta, hol van, és semmire sem emlékezett abból, ami előző nap történt. Most pedig hazafelé utazik a falujába. Abban a kellemesen könnyed hangulatban, amikor minden olyan egyszerűnek és nagyszerűnek látszik, amikor szemernyi gond sem felhőzi az életet. Nincs is most Pankovnak semmi más vágya, mint hogy egy jó nagyot pihenjen, egy darabig otthon legyen, kialudja magát a szénapadláson, egyszer-kétszer derekasan berúgjon, de úgy, hogy összecsődüljön a falu, elharmonikázgasson — szóval most szabadságra megy. Már csak a falujára gondol, felidézi emlékezetében valamenynyi földijét, hangjukat, beszédjüket, járásukat, szokásaikat, arcukat... Újra látni őket, elbeszélgetni velük, eldicsekedni, eliddogálni a társaságukban — ez a legfőbb vágya most, ezt ízlelgeti máris gondolatban. Az alig befejezett munka, a kazán szerelése eszébe sem jut már Pankovnak. jURIJ KAZAKOV az új szovjet prózaíró nemzedék egyik legeredetibb tehetségű tagja. Turgenyev, Csehov, Runyln művészetének hagyományait folytató novellái ma már világszerte ismeretté tették nevét. II t közölt írása Ljohkaja zsizny címmel a Pravda 19ü2. december 28 i számában jelent meg. 2. Vaszilij Pankov másnap konyakot iszik' valami állomáson, és jókedvűen, szüntelenül mosolyogva, jobbra-balra kacsingatva tér vissza a kocsiba. Vaszilij vöröses szőke hajú, a bőre ellenben szokatlanul barna; a falujában mindenki csak Füstösnek hívja. A szeme szürke, vidám, hetyke pillantású, és egy kicsit düliedt. Egészében véve jótartású, karcsú, izmos fiú és egy kicsit piperkőc: szereti a tiszta fehérneműt, a selyem inget és nyakkendőt. És természetesen tisztában van vele, hogy tetszik a lányoknak. Könnyen összebarátkozik velük, de ugyanilyen könnyen búcsút is mond nekik. Hamar rájuk un. Magában régen eldöntötte, hogy huszonnyolc éves kora előtt nem nősül, akkor viszont feltétlenül falujabeli lányt vesz el. Sejti, hogy az anyja már kinézett neki két három menyasszonynak valót, & valamennyi helyre lány: egészséges, szép, jó családból való, amelynek tagjai közt nincsen se részeges, se hibbant. Hogy e két-három lány közül melyiket választja, az már majd az ő dolga. így szerzett aszszónyt az apja, meg a nagyapja, a szomszéd fiúk meg a saját bátyja is, így kell hát majd neki is megházasodnia. Félóra múlva Vaszilij harsányan haliotázik, túl hangosan beszél, s boldogboldogtalant megszólít: a szomszédjait, a kalauzokat, öreget-fiatalt egyaránt. — Hé, mama — mondja. — Pardon ... Oppardon! Mit félsz tőlem, nem bántok én senkit! Nahát, Ittam agy kicsit... Hol van olyan törvény, hogy nem szabad inni?... Ki vagyok én? Építő! Bizony, mama! Hívtak már Moszkvába is, havi százötvenért. Bizony! De én így is, hol itt, hol ott dolgozva, játszva összehozom a dupláját. Nem hiszed, mama? És hosszasan magyaráz a kéréséiről, holmi mérnökökről, akiknek fütyül a diplomájára, fütyül minden tudományára, százszor többet ér a tapasztalat, és hencegve emlegeti, milyen nagy szükség van őrá. A szomszédos kupéba kártyázni kezdenek, és Vaszilij átmegy oda, ő is beszáll, de rosszul játszik, összezavarja a hívásokat, elejtegeu a kártyáit, a szája be nem áll. Lelkesen emleget egy félkarút, akivel egyszer játszott, és hogy az a félkarú milyen ügyesen osztotta a kártyát és minden hívási az eszében tartóit. Egy feketehajú, puíók, fehérköpenyes ember nyit be a kocsiba; rózsaszínű arca sima, szájában aranyfogak csillognak, a szeme olajosán fénylik.. Megáll a folyosó közepén, fürgén körültekint, csinos, fiufők arcát betanult mosoly teszi ellenszenvessé, és öblös bariton hangján így szól: — Kedves elvtársak! Étkezőkocsink rendelkezésükre áll. Tessék? A kérdésekre majd aztán ... Meleg és hideg előételek. Bőséges borválaszték ... Vaszilj Pankov a hangra felrezzen,' és nyomban elindul az étkezőkocsi felé, meghintáztatva magát a kocsik közti átjárókban, nyitva hagyva maga mögött az ajtókat, lökdösődve és belekapaszkodva az utasokba. Az étkezőkocsiban összeismerkedik egy másik kocsiból jött utassal, majd visszakíséri a kupéjába, meghívja a falujába, énekel, mindenkit félbeszakít, s megpróbál maga mesélni valamint; szeretne okosabbnak műveltebbnek látszani, mint amilyen valójában, de csak úgy árad belőle a mámor bú-gyú szürkesége. Vagy két óra múlva tér vissza a helyé(Polytatás a következő oldalon) 9
