A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-02 / 22. szám

coltatja meg a szeszélyesen nekiinduló szél. Gyermeknap.

A házilag készített járóka a mosóteknőtől és a mosógéptől karnyújtásnyi távolságra áll, sarkában egy pillanatnyilag kegyvesztett félkarú baba fekszik, egy láthatólag már sokat forgatott képeskönyv társaságában. Ez Is gyermeknap.

Mindezeknek a dolgoknak a gazdái most mással vannak elfoglalva. A legkisebb, a kétéves Ildikó szokásos délelőtti álmát alussza. Az ötéves Ikrek, Erzsi és Kati együtt hajkurásszák a két csöpp gyöngyfehér gldát az udvaron. Ikrek, de nem hasonlítanak egymásra. Erzsi magasabb, Idősebbnek néz ki, haja ugyan szőke, mint Katié, de sima. Kati viszont a göndörfürtű kis Ildikóhoz hasonlít. Szépek a gyerekek és egészségesek. A legkisebbik már itt született, de az Ikrek még emlékeznek a régi házra a kolónián.

— Isten tudja, miért van az, hogy faluhelyen minden ember arra törekszik, hogy saját házacskájának a fedele alatt hajthassa nyugovóra a fejét — mondja Bozsenylkné. — Ml ezt a kis házhelyet, kertet az apósoméktól kaptuk, és még újházas korunkban emeltünk rá egy szobácskát, ahhoz egy konyhát tapasztottunk, de ahogy nőtt a család, sehogysem fértünk el benne. Akkor költöztünk a kolóniára. Ott már tágasabb volt, a kertben is áll néhány gyümölcsfa, csakhát — mégsem volt" a miénk. Amint a gyerekek cseperedtek, keresni kezdtek, s hárman elkerültek otthonról, úgy vélték, Ideje, hogy hazamenjünk a kolóniáról, az egy-két kilométerre eső Balázsiéra. A régi kis szobát szétszedtük és egész új alapokra építettük fel a házat. A három tágas szoba elegendő.

Megnézzük a szobákat. Az utcafelé esőben Marika, azaz a háromtagú kis család lakik. A második a nagyobb gyerekeké, a harmadik pedig a szülőké és a kicsinyeké. A szobákban rend van. Tálán ezért Is vezetett ide Bozsenylkné, hogy lássuk, nincs az egész ház úgy szanaszét, mint a konyha. Pedig ugyan ki várná azt, hogy ahol annyi ember száméra készítenek ebédet és még közben mosnak is, a gyerekek kl-bejárkálásáról nem Is beszélve, olyan legyen a rend, mint egy orvosi rendelőben.

Bozsenyikék nem a könnyebbik részét vállalták a családalapításnak. Tapogatódfj ö&£ §>/'&<'

A legkisebb Bozsenylk lány /

• Ordódy Katalin

zom, ml az oka annak, hogy ilyen népes a család. Vallási parancsok tiszteletbentartésa, bizonyos ismeretek hiánya, amelyek szabályozhatják a bő gyermekáldást, a magafeledés, a holnapra gondolás könnyenvevése, vagy optimista bátorság?

A választ nem is egyenesen kérdésre kapom, csak úgy bukkan fel beszéd közben.

i— Az urammal együtt nagyon szeretjük a gyerekeket. Ha már lenni akartak, rá nem vitt volna a lélek egyikünket sem, hogy valamit is tegyünk ellene. Majd elfogynak egyszer, amikor úgy jön a sorja.

Nézem a szőke fejeket, az idegennel szemben tartózkodó viselkedésű Janit, amint lehetőleg mindig hátat fordítva mattat valamint, Pityut, aki csillogó szemmel, mosolyogva válaszol és mindjárt kész a barátkozásra. Pityu és Teri imént jöttek meg az iskolából, Jani pedig délutános. Danival, Elllvel nem Is találkozhatunk, ők Dunaszerdahelyen tanulnak, csak késő délután érkeznek haza. Arra gondolok, milyen emberek lesznek ezekből a gyerekekből, akik a szeretet ily gazdag adakozásából kapták az életüket. A legnagyobbak azt bizonyítják, hogy jól megállják helyüket az otthontól távol is. Hogy a kicsinyekbl ml lesz, nehéz lenne megjósolni, de azt hiszem, álmaik beteljesedése nem fog már olyan nehézségekbe ütközni, mint még Marikánál történt. Az is lehet, hogy egyikük majd tehetségével kimagaslik a dolgozó tömegek átlagos szintjéből, hiszen útjaik egyengetése már nem csupán a család ügye nálunk, de segítőkezet nyújt az állam, a társadalom Is.

Félig komolyan, félig tréfásan megkérdem Marikát, a szülők példáját követik-e majd. A fiatalasszony nem tiltakozik a lehetőség ellen, inkább a kiskocsi fölé hajol és gügyög valamit gyermekének.

Sorban elbúcsúzunk a családtól, az ebéd is elkészült közben s készítik a hokedliket, székeket, hogy leüljenek a nagy asztalhoz. Utolsó pillantásom a kredenc üvege mögötti tizenkét bögrére esik. Némelyik már elárvult, gazdája csak néha — néha használja, ha látogatóban jár itthon, de a bögre várja hűségesen. Azt jelenti, hogy még ide tartozol, itt van az otthonod, vagy azt, hogyha van is már új otthonod, ez a régi is megmaradt és vár rád.

Azt hiszem, rosszul mondtam az elején. Mégis csak nagy, anyagiakkal fel nem mérhető értékük van ezeknek a tarka bögréknek.

A kapuig vezető úton kísérő zeneként, evőeszközök csörömpölése hallatszik és az udvaron száradó kis ingek, ruhácskák vidáman intenek búcsút utánunk.

7