A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám
Posztókészítők A Munkaérdetnrendes Sukno n. v. városa — Humpolec A cseh történészek még ma is vitatkoznak, hogy Hnmpolecen melyik céh alakult meg először, a takácsok céhe, vagy a posztokésxltöké? A kérdés egyslőre nyitott — adatok hiányában valészinfileg nem Is lesz megválaszolva — és bár az Írott emlékek a takácsok elsőbbségét bizonyítják, a posztókészltöknek Is vannak védelmezőik. A humpoleci Iparosok múltjának első Írott emléke egy 1BX30 cjntiméter nagyságú szakadozott, megfaknlt pergamendarab, amelyet 1462 április 26-án, Szent György napján adták ki. A több mint ötszáz éves pergamendarab arról tanúskodik, hogy az akkori Humpolec földesarai, Oetrlch, Bobuslav és Vlacheö, a leskovecl testvérek elismerték a céhbe tömöilllt humpoleci szabómesterek és nylrők privilégiumát. Ezzel az ötszáz éves okirattal kezdődik a hnmpolecl posztókéazltés tradíciója. Mert az elsárgnlt pergamen tudósítása arra enged következtetni, hogy ha Hnmpolecen 1462-ben céhbe tömörültek a szabók és nylrők (lényegében a teztllmunkások) akkor ott a posztókészítés és takácsmesterség már virágzó foglalkozás volt. Lisszabonban egy nemzetközi gazdasági bizottság két évvel ezelőtt világmárkaként fogadta el a „Hnmpolecl posztó“-t. Köztársaságunkban hasonló világmárka még a pllzeni sör és a cseh üveg... A világmárka kiváló minőségét és megbízhatóságot Jelent, szocialista Iparunkban éppen a minőség kérdése kerül mindinkább előtérbe. Ml befolyásolja az árok minőségét, ml az oka annak, hogy egy iparág ugyanazon gépel az egyik helyan kiváló minőséget, a másikon csak közepest termelnek? Ezen töprengtem Humpolec utcái* járva. Aztán elnéztem a városka mögött ülő srdőborltotta hegy tetején nyújtózó Őrlik vár romjait, és újra az előbbi kérdés Jutott az ezzembe. A gépek ugyanazok, a nyesanyag is olyan minőségű, mint másból, s a humpolecl posztó mégis világmárkát jelent. S az ok csak emberekben lehat, meg talán a váyoska levegőjében, a környező erdők Illatában. A városi múzeumban két terem mesél a bslyl posztókészltés történetéről. Az egyik szoba egy posztókészltő szobája. Háromszáz éves, kávébarna fából készült bútorok, üveges szekrény, oifralábü asztal, ódon családi ágy, kopott párnásszék, kovácsolt vas és csont használati tárgyak. Valamikor talán egy jőmúdű céhmestey vagy tehetős takáczsegéd vagyontárgyai voltak. Ma múzeumi emlékek és az üvegszekrény ajtajának nylkorgú nyelvén a történelem szól az smberhez. A mázik teremben a posztókészltés ősi gépel és szerszámai. Itt egy ismerős faszerkezettel Is találkozom, a szátvával, Sokat csattogot ra|ta a nagyanyám la a hoszszű téli estéken, petróleumlámpa fénye mellett. Da van Itt több ismerős is. A nagyke rekű rokka, a gombolyító, nyistek és orsók; Humpolec és Dél-Szlovákia között néhány száz kilométer a távolság, az életforma Is más Itt, s lám, a munka eszközei ugyanazok. Az emberi munka egyetemes és képes összafogni, egy színvonalra helyezni az emberi tevékenységet, összakötő kapocs, mely előtt megszűnnek a határok, nyelvi ét nemzetiségi különbségek. S azért van az aztán, hogy a történelem sem nagy csatáival és eseményeivel hat elsődlegasen az emberre, hanem a fennmaradt munkaeszközökkel. Ezek az emberi történelem Igazi és hiteles tanúi, amelyeket nem labet elferdíteni és megcáfolni. A humpolecl posztógyártás története egyben a cébrendszer, később a manufaktúrák, és még később a korai kapitalizmus és az Ipari munkásság kialakulásának a története. Gazdasági konjunktúrák váltják egymást benne a mesterembereket tönkretevő válságokkal, elégedatlen segédek csapnak össze mestereikkel, kézművesek barcolnak a mindennapi kenyerükért a múlt század második felében dlalamasan tepeszkedö gépi termalés ellen. Ezekben a küzdelmekben váltak az egykori takácsok és posztókészltők unokái szervezett Ipari munkásságá. S a kérdésra: mi lakik Itt az emberekban? — legalább Is közvetve Itt a felelet; ezen a tájon ötszáz éven át a munka, a magélhetés, az élet, a posztókészltéstöl a posztó minőségétől és a szaktudástól függött. Hasonlóan, mint mondjuk Dél-Szlováklában a búza, Itt a posztó jelentett mindent. Búza és posztó, az egyik kenyeret, a másik ruházatot jelent. Ősidők éta elemi szükséglete az embarnek mindkettő. £s mindkettő hagyományt jelent, Humpolecen ötszáz éves hagyományt... A Sukno nemzeti vállalat egyik szövőtermében baszéltem az üzem legöregebb szövő lével. A férfiak inkább a mosógépeknél, a festésnél és a szövőgépek munkaprogramjának beállításánál dolgoznak. A többi gép mellett nagyobbára lányok és asszonyok vannak. Az öreg maradt a szövőszék mellett. Két gépen dolgozik. A vetélők őrülten csattognak, mint a villám suhan Ide-oda a fahajócska, amely a keresztszálakat, rakja le. Megkérdezem az öreget, hogy nem zavarja-a a pokoli zaj. Azt feleli, megszokta negyvenhárom év alatt. Zajszürő felszerelést sim akar használni, mert hallani akarja a gép járását. Azonnal felismeri belőle, ha elszakadt a fonál vagy egyéb hiba történt. Itt a hagyomány ereje, az ember hallani akarja, hogy jól fut-s a gépe, mert jól akar dolgozni. Kötelezi a múlt. Az ötszáz éves évforduló alkalmából kiadott emlékérem Az exportra gyártott szövetgöngyölegeket a megrendelő kívánsága szerint érmékkel látják el (A Sukno n. v. kiváló exportüzem) DUBA GYLA
