A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-05-26 / 21. szám

sekar összetévesztették e vüégtájakat, az­tán mire rájöttek, azt mondták nekünk: „Ezen, sajnos, segíteni már nem lehet“ — magúkban meg biztos úgy gondolkodtak: „Így is jó lesz a falusiaknak.“ Láva módjára ömlött az elnökből a szó: Megnyílnak a zsilipek s a kritika szinte sodrásszerüen csapott rá a szocialista jelen tucatnyi pozitívuma mellett a falu fejlődé­sét akadályozó kinövésekre. Szőnyegre ke­rült, mint már oly sokszor, a nem ew ízben visszautasított szövetkezeti kultúrház felépítésének ügye is. Ez a nyárasdiak leg­érzékenyebb pontja A szövetkezet irodájá­nak falán évek óta ott lóg bekeretezve a „Nagy Álom“: a kultúrház terve. Nagy Álom, hát igen! Az utóbbi időben csak a gyakori bosszúság okozója. Hisz ha már nem lehet a nyárasdlakat a termelésben mutatkozó lemaradásai ugratni, elég, ha a rosszmájú látogató egy pillantást vet a fa­lon függő tervre, s aztán csak annyit mond, hogy: „ti még mindig nem tudtátok meg­oldani?“ Ilyenkor a nyárasdi forróvérűek legszívesebben egymenetes boxmérkőzéssel intéznék el a vitát, de az az érzésem, hogy még a nyugodtabbaknak sem lenne az ef­fajta megoldás ellen kifogásuk. — Ide hallgass.. .1 — pattognak Dömény János szavai. Érdekes, mintha szóról-szóra hallottam volna már e szavakat hetekkel ezelőtt, de azt megelőzőleg a Oseimadok országos köz­gyűlésén is ugyancsak Dömény János szá­jából. „Sokan az illetékesek közül kultúrházunk felépítésének ügyében nem gondolkodnak eléggé dialektikusán. Tudjuk mi is azt, hogy országos viszonylatban a gazdasági hely­zet nem a legalkalmasabb kultúrházak épí­tésére, hogy nem lehet a nadrágszíjat tá­­lon-túl megengedni. Voltak hibák, kicsik és nagyok. Sőt voltak a paraszti élet szem­pontjából olyan egymást követő szűk esz­tendők, melyekhez hasonlókra öregapám sem emlékezne, ez is igaz. De nálunk Nyá­­rasdom 1958-tól globálisan .43 százalékkal fokoztuk a termelést. Van, amiben megkét­szereztük az 58-as eredményeket. Mi nem akarunk egy helyben állni, tanultaink kell és ezért szorgalmazzuk a kultúrházat. Tiszta, tágas helyiségeket, ahová okos szó­ra összülhet a falu népe.“ — Ügy jöttél be, mintha verebet fogtál volna — mondom az elnöknek —, most meg eleresztetted a problémák áradatát. Ha mindezt megírnám, az olvasók — mi­vel nem látlak a dolgok mélyére, mert egy nyúlfarknyi cikk erre kevés — még azt hinnék, egy elkeseredett emberrel hoz­tam őket össze. Dömény János a májusi esőverte messzi határt nézi. Ott áll az ablak előtt, háttal nekem, aztán lassan megfordul, szemembe néz s így mondja a feleletét. — Még hogy elkeseredett; az a fene, csak amolyan szókimondó ember. Tizenkét éve vagyok ennek a szövetkezetnek az el­nöke, bizony a szókimondás hiányában már rég nem ülnék itt. Aztán meg, problémák csak ott lehetnek, ahol a régi paraszti „egyhelyben-topogást” az új élet váltotta fel. A problémákban mi is ludasak va­gyunk. De, hogy néma gyereknek az any­ja sem érti a szavát — ezt a közmondást magunk bőrén megtanultuk, meg azt is: Addig kell szót emelni, amíg idő van rá. Problémák? Majd megküzdünk velük. Ne­künk vágyaink, céljaink vannak, dolgozni akarunk és... az az érzésem, mostantól fogva, már a mi hangunk is jobban hal­latszik. — Mire vágynál a legjobban? — Ha a nap huszonnégy óráját meg le­hetne duplázni. Sokan vagytok, akik min­dig és kizárólag az elnökkel akartok be­szélni. Pedig hát sokszor jobban tennétek, ha a tagsággal beszélnétek. A tagság vé­leményéből hűbb képet kapnátok a szövet­kezeti emberek gondolkodásmódjáról. Nem is beszélve arról, ha esetleg őszinte fele­letet szeretnétek kapni, arra vonatkozólag, hogy hogy áll a szövetkezet szénája. Mivel az öreg földünk forgáslassltásráa vo­natkozó furcsa óhajnak eleget tenni nem tud­tam, legalább a mondat másik óhaját igye­keztem teljesíteni. Megfogadtam Dömény János másik Javaslatát. így aztán a falut járva „a tagság beszédjéből” érdekes ta­nulságra jöttem: Ebben a szövetkezetben nemcsak az elnök használja az eszét, de a tagok Is. Lehet, hogy ez lenne sok éves sikerüknek egyik magyarázata? Ha igen, akkor meg Jó volna ha ezt má­sok mégis csak „lekoplroznák”! NAGY JENŐ Prandl S. felvételei (3). 7

Next

/
Thumbnails
Contents