A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-12 / 19. szám
Vastag futószőnyeg borítja a poros utat, nagyszámú fényképész és nébány feltűnően nem titkos tltkosrendfir készem éli: minden hatásosan el van rendezve. Kezdődhet a nagy látványosság ... A bangkoki sajtó ujjong; „Korunk egy meséie. Thaiföld királya, IX. Rama Phumlphol leborotváltatta a haját, a tábornoki egyenruhát, moarészalagot és az Elefánt-rendet sáfránysárga kámzsával és alamizsnagytíjtű csészével cserélte fel, hogy — mint minden évben — tizennégy napon át mint kolduló barát járja a országot Budha tiszteletére.“ Furcsa módon csak Fhumiphol útrakeléséről szóltak a Jelentések, két heti koldusszerepe titokzatos homályban maradt .. .Erről szeretnénk most elmondani — „korunk egy meséjét“.. A révészasszony és a király Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amit úgy hívtak, hogy Thaiföld. Egyszer egy kolduló barát érkezett a nagy Menam folyóhoz. At akart Jutni a túlsó partra, ezért kompra szállt. Ekkor látta, hogy a révészasszony barátságtalanul méregeti. Felismerte volna, hogy ő nem közönséges buddhista szerzetes, hanem Fhumiphol, az ország királya? Phumlphol megrémült; eszébe futott, a távoli Amerikából jött barátai megmondták neki, hogy népe köziil sokan nem szeretik, le akarják taszítani a trónról és meg akarják ölni . . . Most megszólalt a révészassszony: „Mit keresel Itt, király?“ Fhumiphol egyáltalán nem érezte Jól magát, amikor válaszolnia kellett: „Buddhát szolgálom és alamizsnát gyűjtök neki". Az asszony Igen keveset keresett naponta, s bosszantotta a király válasza: Szolgáld Inkább a népedet hogy ne kelljen többé éheznie“ — mondta barátságtalanul. Phumlphol megharagudott, de nem merte félbeszakítani az asszonyt, aki így folytatta: „Te rossz király vagy. Valaha voltak jó királyok és hercegek az országunkban. Fhra Naret Ilyen volt, ő hallgatott a népre, araikor sok száz évvel ezelőtt kiűzte a bnrmai hódítókat. Jó hercegek ma már csak odaát, az erdőkön túl vannak, ahol a laosziak élnek. Ggy mondják, két herceg van ott. Azok törődnek a népükkel. Aki szorgalmas, pénzt keres és mindig jóllakik. A falumból! parasztok mondják, hogy ott az emberek néha egész közönséges napokon is húst esznek. Az én falumban az uraság felügyelője tegnap megint elűzött két parasztot családostul a bérelt földjükről, mert nem volt pénzük megfizetni a bért . . . Te nem látod, hogyan éhezik a nép. Es te ezen nem akarsz és nem is tudsz változtatni. Neked semmi hatalmad sincs. Az egész országban minisztered. Sárit Thanarat parancsol. Így mondják az Itteni parasztok." — rhumiphol, aki általában elegáns autón és gyors repülőgépen szokott utazni, félt a széles folyó hátán az ingatag csónakon, ezért Thaiföld nem szabad ország többé, mióta amerikai katonák hemzsegnek itt, akiknek kedvelt szórakozásai közé tartozik -a dzsungelkirándulás eiefántháton „Igyál Coca-Colátl“ — A bangkoki alkalmi munkások szerény béréből nem telik erre a fényűzésre; a zárókupakokkal való játékkal legalább agyonütik az Időt, míg a következő ,,Job“-ra várnak. Foto: Freie Welt külföldi képszolgálata Közlekedési útvonal s egyszersmind bazár — Thaiföld számtalan folyója ős csatornája. „Ázsia Velencéjének“ hívják rengeteg csar tornája miatt Bangkonkot, a sok száz temp^ lom és pagoda városát lenyelte a mérgét. „Kedves asszony — mondta, —, te tévedsz, Sárit jó ember. 0 az én barátom, és én bízom benne. Az ő érdeme, hogy rengeteg pénz, sok-sok millió babt jött az országba amerikai barátainktól. Ú sok házat és sok utat épített és behozta az amerikai katonákat az országba, akik téged is védelmeznek.“ A révészasszony megcsóválta a fejét és Így szólt? „Milyen ellenségre gondolsz? Nekem nincsenek ellenségeim. De néhány héttel ezelőtt nagy gyász érte a családomat. Sógorom, Tharawan kétkerekű ökrösfogatával az új nagy országúton ment. Akkor jöttek az idegen katonák nagy ágyúkat cipelő acélkocsijaikkal és elgázolták . . . Pénz? Sárit a halált hozta be az országba. Egyre szegényebbek leszünk és kunyhóink a faluban nemsokára összedőlnek..“ — „Sajnálom a sógorodat — mondta Phumiphol —, de halála véletlen volt. Katonák is haltak már meg, mert eltévedtek a dzsungelben vagy kígyó marta meg őket. De nekik ennek ellenére is itt kell maradniuk, hogy védelmezzenek bennünket, mert köröskörül mindenütt ellenség leselkedik ránk. Igen, ellenség! Burmában elveszik a gazdagok földjét és felosztják a parasztok között, Kambodzsában hamis király ül a trónon, aki gyaláz engem és barátaimat, és a parasztok a faluban hazudnak, amikor azt mondják, hogy a laoszi hercegek jó emberek.“ £s ekkor Phumlphol észrevette, hogy partot ért a komp; nem félt már többé és hangosan szitkozódott, olyan hangosan, hogy elnémultak a madarak a fákon: „Es még Vietnamban! Északon közönséges söpredék nralko^ dik, és délen is csatlakozni akarnak hozzájuk. Sohasem szabad, hogy atyáim földjén odáig fejlődjenek a dolgok, mint a Központi Birodalomban, ahol a csőcselék befészkelte magát a császári palotába.“ Az asszony hallgatott, jószerével talán nem is értette, mit mondott a király. Mily utálatos ez a vén banya, mondta magában Phumlphol és feleségére, Sirlklt királynőre gondolt — akiről azt Írják a lapok, hogy ő a legszebb fejedelemasszony a világon“ . . . Nos, mikor partot értek, s ő Ismét szilárd talajt érzett a lába alatt, kiélvezte győzelmét az öregasszony fölött, aki, legalábbis neki úgy tűnt, egészen megfélemlítve állt mellette a parton. „Ott Kínában, asszony, kommunisták vannak uralmon, vörösök, érted? Szolgaságba hajtják a parasztokat, mindenkinek azt kell tenni, amit ők akarnak . . .“ Ekkor elnevette magát a révészasszony, s ekkor látszott, hogy valaha szép lehetett. „A vörös az szép szín — mondta csendesen. — Fital koromban volt egy ruhám, az volt vörös. Olyan vörös, mint a legszebb virágok a dzsungelben. Akkoriban minden férfi megfordult utánam a faluban, s én szerettem a világot.“ Phumlphol néhány pénzdarabot vetett neki oda a csónakba és mint piszkos, züllött koldus tovább ment... Nem hallotta már, amit a révészasszony maga elé suttogott: „Szép szín a vörös. Az emberek, akik szeretik, csak jó emberek lehetnek. Holnap, nem, még ma este érdeklődőm felőlük a fiatal tanítónál lenn a faluban. 0 sokat olvas, és gondolom, nemcsak újságokat.“ Ha a király és a révészasszony nem halt meg, akkor még ma Is élnek. Ez az Igazság. A mi mesénk Is színtiszta Igazság, nincs benne semmi kitalálás. — ta —
