A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-12 / 19. szám
A békeongyaf A múlt hétjön telefonáltam Lentocskának Lentocska a barátnőm. A kagylót Szergej, Lentocska férje vette fel. Nagyon kellemes fiú. — Szervusz, Szerjozsa! — mondtam. — Itt én beszélek, Galka! Kérném Lentocskát a telefonhoz. — Kivel akar beszélni? — kérdezi ö. — No, elég már Szerjozsa, tedd le és hívjad Lenlocskát. — Itt semmilyen Lentocska nem lakik. — Ki az, Szerjozsa? — Igen, Szergejl — Hát akkor mit bolondozol velem. — Nem élünk együtt azzal a nőstényfarkassal. — Közben valamiféle zokogáshoz hasonló hangok hallatszottak, majd búgni kezdett a kagyló ... Ha villám csapott volna le a derült égből, ha kacagó százlábút vagy fültőmirigy-gyulladásos legyet láttam volna, logikusabbnak tűnt volna számomra, mint amit hallottam. Hisz tegnap Szergej Lentocskának még „Szerjozska", Lena pedig Szerjozsának „Lentocska“ volt. En különben nem szívesen avatkozom senki magánügyébe, de mikor a legjobb barátaimról van szó ... Azonnal rohantam Szergejhez. Szergej magánkívül volt. Lázasan, gyorsan és akadozva mondta, hogy először is, Lena... (így lenne ez csakugyan? ), hogy másodszor, Lena ... (és ez nekem nem egyszer feltűnt!!, hogy harmadszor, Lena... (ez azt jelenti, hogy én sem ismerném eléggé a barátaimat?!, hogy negyedszer, Lena ... (tényleg, hogy nem vettem én ezt észre?), hogy ötödször .... Különben, már ennyi is elég volt ahhoz, hogy megértsem, milyen vak voltam Lénával szemben. Szegény Szerjozska, milyen nehéz volt az élele. A legbántóbb az, hogy ő még így is szerette tovább. Szergej kért, hogy ez maradjon kettőnk közt. Hogy is szerethet egy ilyen hiénát? Elmentem a hiénához, hogy mindent a szemébe vágjak, amit róla gondolok. A hiéna egyelőre Tányáéknál telepedett le. Amint beléptem, az ágyon ült. Előtte volt nyitott bőröndje a dolgaival. Nem Sírt, de észrevettem, bármely pillanatban elsírhatja magát. Ekkor én elkezdtem, és megmondtam neki: mit képzel ő. Nem mondhatom, hogy egy cseppet is szimpatikus voltam neki, amint beszéltem. Aztán ő kezdte a mondókáját, hevesen, gyorsan és szaggatottan. Azt mondta nekem, mint barátnőnek, hogy először, Szergej ... (így lenne ez valóban?), hogy másodszor, Szergej... (és ez nekem mindig úgy tűnt!), hogy harmadszor, Szergej ... (ez azt jelenti, hogy én sem ismerném eléggé a barátaimat?), hogy negyedszer Szergej... (tényleg, hogy nem vettem én ezt észre?!, hogy ötödször, Szergej... Különben már ennyi elég volt ahhoz, hogy megértsem, Szergej korántsem olyan kristálytiszta lélek, amilyennek nekem előbb tűnt. Akkor mégsem csalódtam Lentocskában! O igazán nagyon jó és igazán nagyon szerencsétlen lány. Hogy is tudta szeretni azt a köpönyegforgatót? Lena azt mondta, hogy el-vi-leg semmilyen kibékülésről szó sem leheti De ... ha Szergej ... akarja ... Megkért, hogy ez maradjon köztünk. Elmentem a köpönyegforgatóhoz, hogy a szemébe vágjam, mennyira csalódtam benne. Közben ő minden szenvedélyességével és logikájával Lénának rontott, hogy először ő ... (mégis igaz lenne?/, hogy másodszor, ő... (no hát! Lena jól a halójába kerített!), harmadszor, ő... (micsoda aljasság!). Szergej bizonyítékai cáfolhatatlanok voltak. És ez a szelíd ember szeretni tudja ezt a báránybőrbe bújt nőstényfarkast! Szergej nem akart vele kibékülni, sem-mi-lyen fel-té-te-lek mellett! De ... ha ... Lena ... megérti... Megkért, hogy ez maradjon köztünk. — És ha rólam kérdezősködne — motyogta Szerjozsa — mondjad, hogy minden nap iszom! Iszom! Iszom! És felhajtotta a valeriánás üveget. Rögtön szaladtam a báránybőrbe bújt nőstény farkashoz és kijelentettem neki, hogy ő nem más, mint egy báránybőrbe bújt nőstényfarkas! Ezenkívül még megmondtam neki, hogy nélküle Szerjozsa iszik, iszik, iszik. Ettől valahogy egyszerre ellágyult, és azt mondta, hogy ez még egyszer megerősíti öt abban, hogy neki igaza van. Mert Szerjozsa... (milyen csodálatos! Ez nem lehet igaz!), mert Szerjozsa ... (hisz akkor az egész ügy másképp áll!), mert Szerjozsa... (az ártatlan bárány!). És ebből a három „mert"-bői egy is elég, hogy Lentocskának tökéletesen igaza legyen. És egy ilyen lány, mint Lentocska! Mit kell kiállnia a mellett a féreg mellett. Nem, ő Szerjozsát többet látni se akarta! De ha Szergej végső esetben megértené. Lentocska a fülembe súgta, hogy ez köztünk maradjon. — És ha kérdezősködne rólam — mondta Lena remegő hangon —, mondjad neki, hogy én állandóan kacagok, táncolok és a lemezjátszót hallgatom! és felhajtotta a valeriánás üveget. Ez így ment egy egész héten át. A törekvésem, hogy valamiképp összebékítsem Szergejt és Lentocskát (mert ők mindezek ellenére szerették egymást!), oda vezetett, hogy jártam a kígyótól a gazemberhez, a gazembertől a nőstényfarkashoz, a nőstény farkastól a bitorlóhoz, a bitorlótól a kispolgárhoz, a kispolgártól JAROSLAV HORÄNEK RAJZA az aljashoz... És hiába. A szakadék csak egyre nőtt köztük. A végén pedig, amikor meggyőződtem róla, hogy nincs az a kovács, aki mégegyszer össze tudná őket kalapálni, kibékültek ... El se képzelik, mennyire megörültem! Azonnal felhívtam őket telefonon. — Galka, te vagy az? — kérdezte Lentocska. — Természetesen, én! — Soha sem gondoltam volna, hogy te ilyen aljas vagy! (mi az, mi történt!). Hogy mondhattad te nekem... (arról én tehetek?). Hogy mondhattad Szergejnek ... (és annak is é>. vagyok az oka?). A kagylót Szergej vette át. — Hogy mondhattad te Lentocskának rólam íhát akkor ez a hála?!. Hogy mondhattad te nekem Lentocskáról . . (az angyalok!) Többet hozzám be ne tedd a lábad! Látni se akarunki — És búgni kezdett a telefon ... Eleinte nem leltem helyem, de aztán megnyugodtam. Elvégre is Szerjozsa és Lentocska összebékültek, megint szeretik egymást. És — mi fontosabb ennél? Ami pedig a mi viszonyunkat illeti . Azt hiszem, rövid időn belül a régi barátok leszünk Szerjozsa és Lentocska megértik, hogy én csak jót akartam nekik. Egész biztos monértik Csak olvassák el ezt az elbeszélést. Fordította: VASZ1LY JANOS 9 ARKAGYIJ ARKANOV:
