A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-05-05 / 18. szám

•j a » M január 23-án, zimankós, hi- 1 deg éjjel«« Jevióko közelében, pohledy faiu fölött 10 ejtőernyős szállott le, hogy a Malá Haná nevű területen megindítsák a partizánmozgalmat. Az ejtőernyősöket észrevették, a náci „Volkssturm“ Brnóba telefonált segítségért, és reggel a friss hóban megtalálták a nyomokat, annak ellenére, hogy egy cseh hazafi lovát befogva a szánba, igyekezett széttaposni az áruló jeleket. Nem használt semmi, ezárt koncentrációs táborba került. A német tábori csendőrség és Gestapo a partizánok nyomára bukkant és a Pfedn? AnnoStov-i sziklák tövében körülkerítették őket. A nagy túlerővel szemben a tűzharcban heten estek el, köztük Andrej, a politikai biztos, Mása, távlrásznő, Jozef Schneider, Helmuth Mordche és a sebesült Reich cseh hadnagyot halálra kínozták. Ketten eltűntek és a tizedik, Ivan Kirilovics Cserepenko kapitány maradt csak életben Két napig egy bokrokkal benőtt, behavazott mély árokban húzódott meg. Áttört a hátrahagyott őrség láncán, miközben leszúrta az egyik őrt, és az éj leple alatt elmenekült. Hiába kereste őt vagy 2000 halálfejes SS-katona.

Cserepenko sokáig bolyongott az erdőkben. Este a Drahánska Vysoőina egyik irtványán bekopogtatott egy kunyhóba. Az emberek megijedtek a marcona, szakállas, elhanyagolt külsejű embertől, aki görcsösen szorongatta géppiszolyát. Nem tudták, igazi partizán-e, vagy afféle vlaszovista provokátor, akit azzal a szándékkal küldtek a cseh lakosság közé, hogy bajt okozzon. Csak nemrégen perzselték fel néhány környékbeli település házait és gyilkolták meg a lakosokat. Az egyik anyóka rémületében hisztérikus rohamot kapott, felkapta ágyneműjét és elmenekült, sokan magukra zárták az ajtót. Csak egy fiatal cseh lány: Bronya Mackóvá munkásnő maradt nyugodt. Nem tudott oroszul. Barátságosan mutatott a

székre, a kimerült partizán lerogyott rá és mohón itta ki a felkínált bögre tejet, s ette meg a karéj kenyeret. Bizalmatlanul nézett szét a meleg konyhában, odahúzódott a tűzhelyhez, s nagyokat nyögött, gesztikulálva magyarázta, hogy megsebesült. Szemei lázasan csillogtak. Alig, hogy egy kissé magához tért, Bronyának értésére adta, hogy távoznia kell, de majd visszatér. Társait kereste, akikről persze nem tudta, hogy elestek és elvesztek.

Másnap holtfáradtan tért vissza. Újból megvendégelték. A bizalmatlanság mindkét oldalon felengedett. Iván mosdőtálba vizet kért, hogy megmossa lábát. Feltűnt Bronyának, hogy lába dagadt, fagyott. Hóval is próbálta dörzsölni. Ott marasztalta a partizánt. Iván szívesen vette a marasztalást. Macekékhez járt egyik rokonuk, Jaromír Frodl, aki az első világháború után orosz fogságból tért haza. Otthon jó agitátora lett a kommunista eszméknek. Bronya vele beszélte meg tervét, amit Frodl nagyon helyeselt. Bronya már hetek óta betegeskedett, tüdőbaja kiújult, amiről a szomszédok is tudtak. Hogy elterelje a figyelmet, egy kerti lu gasba hurcolkodott, s a padláshoz vezető nyílást régi plakátokkal beragasztotta, Ivánt a padláson, szalmazsákon helyezték el és dunyhával letakarták. így eltűnt a szomszédok szeme elől, Bronyát meg senki sem merte háborgatni, csupán Frodl járt a lugasba, oda hordta az élelmet és fűtőanyagot, gyógyszereket. Bronya ápolta a súlyos sebesültet, aki egyre lázasabb lett, fájdalmai növekedtek, s orvost hívni veszélyes volt. A partizán újból kérte Bronyát, hogy segítsen rajta és inkább vágja le fagyott lábujjait.

A lány egy kissé elgondolkodott, előbb meggyőződött róla, hogy rendes-e az elsötétítés a szobában, a petróleumlámpát közelebb vitte a sebesülthöz és szesszel megtisztította az ollót. Utána nehéz szívvel, nagy elhatározással átvágta a fehér

Cserepenko jevickni látogatása 1963 ban

Felszabadító szovjet katonák Jevickóban

csonton a hosszú, ezüstösen fénylő int. Elővigyázatosan amputálta le egyik fagyott, üszkös lábujjat a másik után, s vászonnal, kötszerrel erősen bekötözte. Iván csak ajkait harapdálta.

Múltak a hetek. Egy este Bronya arra ébredt fel, hogy a megbeszélt jel értelmében valaki kopogtat az ajtón. Eloltotta a lámpát és ajtót nyitott. Négy férfi lépett be, az ötödik Frodl volt. A partizánok vezetője kezet nyújtott.

— Azt mondják, hogy partizán bajtársunkat rejtegeted és ápolod. Szeretnénk vele beszélni.

— Igaz, jó, hogy eljöttek, sürgősen orvosi ápolásra volna szüksége. Keressék meg bajtársukat — mondta nevetve Bronya.

Az egyik partizán befejezte a helyiség átkutatását. „Zgyesz eto nyevjerno nyebugyet“ — mondta. Bronya mosolyogva a heverőhöz lépett, s . megkopogtatta a mennyezetet. „Kelj fel Iván, mássz le, bajtársaid várnak rád!“

Kinyílt az egyik deszka és a nyílásban megjelent egy szőke férfifej: „Zdrásztvujtye!“ jelentkezett.

A négy partizán meglepődve nézett össze, lesegítették, s kezdték kikérdezni. Közben Frodl ment ki őrködni, nehogy meglepetés érje őket.

Gyorsan múlt az idő, reggel előtt távozniok kellett. Ivánt a Jermak partizáncsoport tagjai elvitték magukkal, hogy biztos helyen ápolhassák. Távozásakor árulta el, hogy az Olexa Borkanyuk partizán egység tagja volt. A felszabadulás után Ostravából repülőgépen szállították haza Ukrajnába.

Bronya Mackóvá sokat mesélt erről ismerőseinek, valamint az iskolában. A pionírok is felfigyeltek erre, s kezdtek kutatni Cserepenko után. Csapatuk felvette a Borkanyuk nevet. Kinyomozták, hogy ki volt a kárpátaljai hős, megtudták, hogy özvegye és leánya Munkácson élnek. Azóta folyik a levelezés Jevlőko és Munkács, Rahova és Jasina között. 14 év után Cserepenko is jelentkezett és 1960-ban meglátogatta régi jeviőkói barátait, az iskolát és a pionírokat.

Hogy mi az összefüggés Olexa Borkanyuk és a jeviőkói pionírok között? Egyszerű a felelet erre. Igenis, Borkanyuk fényes emléke szorosan összefügg mai új életünkkel, szocialista építésünkkel, főleg pedig ifjúságunkkal. GREK IMRE