A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-05 / 18. szám
Rendszerint nagy érdeklődés előzi meg a Komáromi Magyar Területi Színház bemutatóját. Kíváncsian várjuk, milyen darab kerül színre, milyen rendezői elképzelésben, milyen szinészgárdával. Április 15-én Sós György drámáját, A péket láthattok, 8 elmondhatjuk mind|árt, hogy nem a legszerencsésebb tálalásban. Sós György Forró Mártonnak, az egyszerű, szürke, de a munkáját becsületesen végző pékmester fehérköpenyes. Ilsztporos alakjának akar emléket állítani, erősen aláhúzva, hogy társadalmunkban nagyon fontos szerepük van azoknak, akik soha nem csapnak lármát maguk körül, szerényen, lelkiismeretesen dolgoznak, abban a tudatban, hogy munkájukra szüksége van a többieknek. De vajon, a többieknek valóban szükségük van-e Forró Márton munkájára? Nehéz elhinni, hogy egy szocialista faluközösségben csak a péket, Forró Mártont érdekelheti oly izgalmasan a frlsen sült, Ízes, ropogós kenyér, s mikor magára marad a műhelyben, nem tudnának egy komoly embert találni, aki az átmeneti időszakban segítene, behordaná a nehéz liszteszsákokat. Az az érzésünk, hogy segítségről csupán azért nem lehetett szó, mert a darabban drámai végklfejtésnek Is kellett következnie, ezt pedig a kisegítő lehetetlenné Vette volna. Bizony itt, ezen a ponton logikai törést szenved a játék, a néző nyugodtan megfordíthatja a kérdést: nem inkább a falunak van-e szüksége a pék munkájára, nem inkább a falut érdekll-e elsősorban, hogy legyen jó minőségű kenyér? Ha igen, sokat veszít hiteléből Forró Márton rokonszenves igyekezete, buzgósága. Mondhatná valaki: hiszen az öreg eltitkolta, sőt egyenesen leplezte, hogy már egyedül nem bír a munkával. Ez így igaz, noha a fiatalok nászútja előtt a tanácselnök be lett avatva a problémába .. . s mégsem történik intézkedés. Félreértések elkerülése végett említenünk kell, hogy az öreg pék a jóság, az egyszerű ember legnagyszerűbb tulajdonságainak megtestesítője, aki mindenkit megért, mindenkin segít, róla viszont egészen megfeledkeznek, így aztán az öreg — enyhén szólva — bizonyos kollektív felelőtlenségnek a szenvedő alanya. Ez meghatározza a darabban szereplő figurák receptszerü megoszlását is. Forró Márton végig jó, becsületes, önfeláldozó; beosztottja nagyravágyó, mások baját, gondját meg nem értő fiatalember; a tanácselnök a látszólag kis dolgokról könnyen elfeledkezők típusa, aki akkor kap észbe, amikor már vajmi kevés haszna van a segítségnek; az új pék pedig. Embar András ugyanazokkal a jó tulajdonságokkal lep meg bennünket, amit már az öreg mesterben megismertünk: kezet mos, fütyörész. Forró Márton méltó utóda, habár a gordiuszi csomót nem tudja ő sem megoldani — ugyanis amikor ö megérkezik, az öreg meghal, tehát a darab végén ugyanott vagyunk, ahol az elején, ha komolyan vesszük, hogy a kis üzem munkáját csak két ember tudja ellátni rendesen! Nem elég következetesen átgondolt a dráma, s ez jeelntősen megnehezíti Martin Gregor rendező munkáját. Szélsőségekbe esik, egyszer felesleges szentimentalizmusba, másszor komikumba, gondolunk itt a harmadik felvonás tanácselnökére. A térképdekorációról nem is szólva, mert azt nem is tudjuk hova tenni, a színpadon sem lenne szükség rá . . . Persze, ezektől a nem is csekély hibáktól eltekintve kiegyensúlyozott volt a játék, a dráma nagyon emberi mondanivalója minden lényegesei magában foglalt, s főként abban domborodott ki, amely a beosztott Sándor és Forró Márton párbeszédébe van beépítve. Sándor így menekül a kis falusi üzemtől: „Fölfelé szeret jutni az ember, annak van értelme." Az öreg mester viszont igen meggyőzően és szívbezszólöan ezzel marasztal: „Ezek szerint az én munkámnak nem volt semmi értelme. Pék voltam, pék maradtam. Ez azonban nem Így vanl Nekem azt senki ne merje mondani, hogy hiába éltem, gürcöltem, sütöttem a kenyeret . ..“ Martin Gregor A pék mondanivalóját pontosan erre az egyszerű, puritán hűségre, ragaszkodásra építette, és célját ezzel el* is érte volna, sőt fokozhatta volna a hatást, ha Idejében sikerül magát elhatárolnia a szentimentalizálás csábító buktatóitól. Sajnos, az öreg péket meg kellett könnyeznünk, ahelyett hogy gondolkoztunk volna Turner Zslgmond telefonjelenete. Mellette Forróné, Bottka Zsuzsa Az öreg pék, Király Dezső és utóda, Nádasdy Károly a harmadik felvonás egyik megkapó pillanatában Sós György: Ili Király Dezső, Bottka Zsuzsa. Turner Zslgmond az ellenőrrel, Lengyel Ferenccela helyzetén. Forró Márton végig a szánalmas figura benyomását keltette! A rendezés határozottan célratörőbb lett volna, ha a túlzott pátoszt nem engedi befolyni a játékba s egy kicsikét a pékségre jellemző melegséggel és atmoszférával is törődik. A színészek kiválasztása jó volt. Valamennyien megfeleltek szerepüknek. Az öreg péket alakító Király Dezsőnek jutott a legnehezebb feladat, hiszen nagyon rokonszenves és egyszerűségében, példás magatartásában nagy jellemet kellett formálnia, jó érzéssel írhatjuk le, hogy emberséges embert vitt a színpadra. Forrönéval, Bottka Zsuzsával együtt mély átéléssel és egyszerűséget parancsoló hűséggel játszották szerepüket. Kár, hogy nem tudtak komolyan mértéket tartani az érzelgősségben. Turner Zslgmond tanácselnöke szintén vérbő figura volt. Az élettel, optimizmussal teli elnök telefonjelenete azonban kissé groteszknek hatott. A legszebb jelzőket Nádasdy Károly Ember Andrása érdemli. Kedélyes, munkaszerető, egyszóval rendező, író és néző szájíze szerint való figurát varázsolt elénk. Lelkes jullka Rozikája és Gyurkovics Mihály Balog Sándoré is elnyerte tetszésünket. Az epizódszereplő Lőrincz Margit, Csendes László, Lengyel Ferenc, Rozsár József és Tarics János közül Majomé szerepében a Lőrincz Margité volt telitalálat. De külön kiemelhető Lengyel Ferenc jelenete is. Befejezésül még mondjuk el, hogy a fennállásának tizedik évfordulóját nemrégen ünneplő MATESZ igényesebb darabokkal folytathatná munkáját. A lövőben a dramaturgnak sokkal nagyobb gondot keli fordítania a darab minőségére. MACS JÓZSEF 17
