A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-06 / 1. szám
A munkatermelékenység és a nemzetgazdaság fokozottabb fejlődésének fontos eszkSze a termelőerők arányos elhelyezése a természeti és gazdasági feltételek szerint. (A XII. pártkongresszus anyagából) Hogyan festhetett ez a vidék, mikor még nem volt itt ez a füstölgő gyár? Tíz évvel ezelőtt még a teherautók végtelen karavánja vonult napról napra a helyén... S indult a nép az ország minden sarkából az új gyárat építeni. A Karlové Vary-i üvegező üzemből is... Fiúk, ne haragudjatok, megyek Szlovákiába gyárat építeni... így került Jendo Mikula Zlar nad Hronomba, s lett szemtanúja és részese olyan nagyméretű építkezésnek, amilyenről azelőtt nem is álmodott. . — Jó érzés' egy gyár építésénél segítkeznl... — mondja most, s mereven a tűzbe néz. Az elektrolitikus kemencék lángokkal világítanak. Bobvoä, Belusky ég Kypef belemártják lapátjukat az izzó lávába, s telemerítik forró salakkal. — Bocsásson meg, segítenem kell nekikl — mondja Miku-. la... Odább tolta a falnak támasztott nehéz fejtőkalapácsot. A sűrített levegő sziszegni kezdett. A fejtőkalapács a fúró átható, heves támadásai után behatolt a kemence megkeményedett felületébe. Először, másodszor, harmadszor... s a páncél engedett az erőszaknak. Alig tizenöt perc alatt befejeződött az „operáció“. Minden harmadik órában tizenöt perc egy kemencénél. A Gaäparík-brigád gondjaira éppen húsz kemence van bízva. A csarnokba hideg levegő áramlik a Garamról, a hegyeken sűrű ködgomolyagok tolognak egymás hegyén-hátán, Mikula azt mondja, hogy eső lesz. — Igen, már beáll az esős idő — bólint egy olvasztár a szomszéd kemencétől. Mikula emlékszik sok tavaszra és őszre, s nem egy nyárra is. A kezdeti időkben volt... Teherautón nehéz transzformátort szállítottak. Ezek voltak azok a végtelen autókaravánok. Egy helyen megfeneklettek... — Tönkretesztek bennünket! — kiabáltak az asszonyok — elveszitek a földünket, feltúrjátok a legelőinket... S a transzformátort szállító emberek igyekeztek kikeresni a legjobb utat a nedves, felázott földeken. A lánctalpas traktorok felszaggatták a talait. S ott, ahol nemrég még a méltóságos Blaha Marián püspök úr uralkodott, ahol az emberek megfeszített izmokkal dolgoztak, hogy a termés nekik járó fele minél nagyobb legyen, s a másik felét ellenkezés nélkül átadták neki — új telep nőtt a földből. Akkor még nem volt itt az apja mind a kilencvenkilenc gyermeknek. Csak később jöttek, fokozatosan, batyukkal, kofferekkel, a Felső-Garamtól, Helpától, Závadkától, Besztercétől és Lévától... Aztán találkoztak mind a kilencvenötén, s megalakult a Gagparik-brigád. Kilencvenöt ember, kilencvenkilenc gyermek apja. Húsz kemence van a gondjaikra bízva, négy váltásban hat óránként váltogatják egymást. Annak idején ez volt az első XII. kongresszus-brigád Közép-Szlovákíában. Az év elejétől huszonhét tonna alumíniummal többet termeltek ki a tervezettnél, pénzben ez hatvanezer koronát jelent. Egy pillanatra felsüt a nap, beragyog a füstös ablakon, s megaranyozza a villamoskemencéket. A fejtőkalapácsok a csarnok másik végén törik a salak vastag felületét. A százharmtnchatos kemencén piros lámpa ég, jelzi, hogy valahol megszakadt az áram. — A kemence olyan, mint az ember — mondja Bobvoé. — Valóban olyan, mint az ember. Hasonlítanak egymásra, és mégis mindegyik más. Az alumíniumkemence elhasználta a beletöltött nyersanyagot. Azért világít a vörös jelzőlámpa. A kemence olyan, mint egy vasizmú ember. Ha nem kap Idejében élelmet, tudtára adja a világnak. Elégeti a már kitermelt alumíniumot. A levegő lassan felmelegszik a nagy csarnokban. A ködgomolyagok szétszóródnak. Hamarosan vége a reggeli műszaknak. Bobvoä az ampermérőnél áll, s fokozza az áramerősséget a kemencékben. A mutató a 4,7-ről a 4,9-re szalad. Belusky cigarettázik. Elégedett: befejezték a 136-ost. Bobvoä is rágyújt. Nézem a brigád faliújságát, s érzem, hogy Bobvoä meg engem figyel. Megszólal: Hát igen, ezek vagyunk Hogy alumínium termelés zavartalan legyen, e villanykemenctíitaí állandóan ellenőrizni kell A 99 gyermekes brigád J&n Mlkala a Karlovy Vary-i iivegezőbfil jött a gyárba mi! — Jó csoport, jó közösség — teszem hozzá. — Ez igaz, s nemcsak magunknak dolgozunk. Féltem, hogy valami kellemetlen, betanult frázist akar mondani. De nem. Szippant a cigarettájából: — Gyermekeinkért is dolgozunk. Nekem kettő van, Jankó és Marienka ... A mi brigádunknak öszszesen kilencvenkilenc gyermeke van... Kigyúl a vörös lámpa a 137-A brigád tagjai; Bobvoá, Smeiy, Kypef, Belusky. Mikula esen is. Az emberek eldobják a cigarettájukat. Mikula fogja a fejtőkalapácsot s a kemence alvázához nyomja. Ezek az emberek annak idején elsőnek kapták Közép-Szlovákiában a kongresszusi brigád címet. Egy kicsit másképp képzeltem el őket. De nagyon örülök neki, hogy csak ilyen egyszerű emberek. Nagyszerű eredményeket érjek el, nehéz pénzekre váltható eredményeket. És tudnak lelkesedni a munkájukért. És örülni a napnak és a füstnek, amely az új napot körvonalazza az égre. — Jön az eső — jön vissza hozzám Mikula. — Az eső kell. A föld már nagyon várja — teszi még hozzá. — Mi itt ugyan alumíniumot csinálunk, de a földekre is gondolunk. A homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. A kemence acél ereiben pedig elektromos áram lüktet, kimérten, csodákra készen. Szöveg: MIROSLAV DOBROVSK? Foto: Anton Zagar Ford: — tő —
