A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-06 / 1. szám
A nagy folyóba maga a nap jár fürödni. Hintázik az óriás tűzgolyó a hullámok hátán, szórja a tűzszlporkákat mindenfelé, s lángokban álló utat csinál a méltóságtellesen hömpölygő vízből. KI se bírod pillantás nélkül a látomást, s mégis látni akarod állandóan, hogy minden nap üj szépséget fedezz fel benne. De csak egy pillanatig tart az egész. Észre sem veszed s a lábad között már az alkony bujkál, s a vízbe siklik. A csendben a folyó közepén még egyszer felszikrázik a mozgó fénnynyalábok bacchanáliája, hogy a következő pilanatban a partra ugorjon, bearanyozva még a nyugati horizontot. Messze, valahol az Alpok előhegységeiből elindul egyszer egy kis ér, s la természet úgy végzett, hogy ebből az erecskéből pedig Európa legnagyobb folyama lesz. így született a hat országon keresztül folyó Duna, s alkotta meg hazánk természetes határát délen. Az ősrégi Dévénynél lép Csehszlovákiai földjére, felveszi a Morava vizét, s a gyönyörű négytornyú metropolison keresztül keletre igyekszik. Elhagy számtalan kanyart, feltölt ezer kis holtágat, s belevész a bokrok s lombos fák rengetegébe. Jobbra is, balra is tőle az apróbb állatok s vízi madarak pardicsoma van. Párkánynál hagy el bennünket, s egy éles kanyar után rázúdul a nagy magyar Alföldre. ősrégi vízi út ez. A Duna néhány ezer kilométer hosszúságban hajózható, de ha jön a szárazság, megáll rajta minden forgalom. Az alacsony vízállás miatt a hajók képtelenek úszni, a folyó elárvul. Nem hallani a szirénák elnyújtott hangját, s a vontató gőzösök lapátjainak ki-A forrasztök keze alól cslllagesá hull a Daniba mért csapásait sem. Egy pillanatig úgy tűnik, hogy a nagy folyón minden élet megszűnt. De csak úgy tűnik. A bratíslaval hídtól kissé lejjebb, a téli kikötőben lüktet az élet. A hatalmas medencében olyan nagy a sürgés-forgás, mint valami kaptárban. Vontatógőzösök horgonyoznak Itt, amelyek már annyiszor megjárták a Dunát —■ a Dukla, Orava, és Murány. Nem pihennek, mint ahogy az avatatlan hinné, javítják őket. Emberek forgolódnak rajtuk, akiknek a víz éá a hajó az otthonuk, a kikötőt mégse hagyják el soha. Szerelők, szegecselők, forrasztók, lakatosok ezek, mindegyik talál magénak munkát a hajón. Napfényt ma nem lehetett látni, a hideg bebújik a kabát alá is. De a szerelőknek úgy látszik ez nemigen számít, idejük sincs észrevenni a fagyot. El vannak foglalva munkájukkal, amely nélkül el sem tudják életüket képzelni. Nézed az Orava vontatógőzös felbontott tatját. Benne vannak elhelyezve azok a gépek, amelyek akár 200 vagon teherrel is átszelik a Duna legveszélyesebb szakaszát. A gépházban sok a kisebb javítanivaló, de a két hatalmas lapátkerék Is darabokban he,ver, alkatrészeket cserélnek rajtuk. A fedélzet alatt egy kicsit felmelegszel. Kellemes meleg van, s a levegőben firnisz-lllat terpeng. A legénységi ebédlőnek vadonatújnak kell lenni a tavaszi horgonyfelszedésnél. A szomszéd hajóról szikraeső hull a vízbe. A bordázatot forrasztó férfi kezéből csillagszökőkút fröcsköl, s észre sem veszi, hogy már itt az ebédidő. Csak a barátai hívására áll fel s tér be a kantinba valamit harapni. A fúrógép is elhallgat a tartályhajón. A fiatal Lukács felegyenesedik, s pár szót vált az apjával, aki egyébként a csoportvezető. Velük dolgozik a kikötő legidősebb szegecselője, Kvinta Péter Is, aki már 17 éve Itt dolgozik. A fedélzet alatt meleg, barátságos kis konyhában találkozhatsz ebéd közben a tartályhajó kormányosával, az 58 éves Dalia Eudovíttal Is. Huszonnyolcéves szolgálat után sem illik rá a veterán jelző. Nézed a napbarnított, széltől és fagytól cserzett arcot: a ráncok ellenére is fiatalos erő, akarat van benne, és nyíltság Milyen tűzzel tud beszélni munkájáról, a hajókormányos izgalmas életéről. Nemrég egy éjszakai út közben, közel a jugoszláv határhoz egy hirtelen kanyarban összeütköztek a „Komárom" nevű magyar vontatógőzössel. Ma már nyoma sincs a szerencsétlenségnek, a megsérült oldalfal ki van kalapálva, a hajó mégis javításban van. A fedélzet alatt hatalmas fűtöcsövekkel bajlódnak az emberek, amelyeknek az úu. pakura berakodásánál van nagy szerepük. A könynyen fagyó olajat ugyanis állandóan melegen kell tartani. A tartályhajó ütemesen ring a nyugtalan hullámokon. Tehetetlenül, irányt csak a vontatóhajó szabhat neki. Azonban nincs messze az idő, mikor ezek az uszályok is motort kapnak. A parton horgony fekszik. Arra vár, hogy felemeljék, hogy a hajók újra vízre keljenek. Hogyha majd az olvadó alpesi lavinákból eredő erecskék mind megtalálják a maguknak kiszemelt csermelyeket, a csermelyek felgyorsítják az amúgy is fürge hegyi patakokat, s a patakok a folyók folyását, a vén Duna majd felzúg, s elindul méltóságteljesen örök útjára. Szöveg: MILAN MALOCH Foto: F. Petrlík Fordította: —tő— Kémény és kémények 6
