A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-26 / 16. szám
Egy bemutató margójára Türelmetlenül várom a komáromi színház minden bemntatAját. Az alfiadás kezdetét jelző csengetés pillanataiban sokunkban Ismételten telparázsllk a remény: ez talán jobb lesz, mint az előző volt, ba csak egy aprócska lépéssel Is, de előre jut a színház. Aztán lepereg az előadás és utána próbáljuk megtejteni, megmagyarázni a látottakat. Ha sikerült valami, ürülünk, ba nem, megmagyarázzuk, elmagyarázzuk a gyenge teljesítmény okát, okozóit. Így múlt el tíz esztendő: felfigyeltető előadások és hullámvölgyek váltották egymást. S mindezt összekötötték, áthidalták az önemésztő, vajúdó magyarázgatások. Mentegettük, magyaráztuk a helyzetet, a körülményeket és közben észre sem vettük, bogy magnnk teremtette körben topog a színház. Ismétlődnek az érvek, ismétlődnek a már sokszor kritizált „műsorpolitikai elvek“. Sajnos ez az Ismétlődés már mód lelett idegesítő. Ogy vélem, hogy a színháznak előlegezett bizalom már „keresztényi hosszú tűréssé“ vált. A színház tíz éves jubileuma alkalmából többek között ezt írtuk az Irodalmi Szemlében: „Az elmúlt tíz esztendőnek elsősorban a tanulságai fontosak. „Mélyek voltak ezek a tanulságok? Elsősorban az, hogy a mósorpnlitlka milliónyi szempontját helyettesítjük az elvszerfi vezetéssel. Az elmúlt évek műsortervében folyton felmerült és Ismétlődött egy dllefeima; kinek játsszon a színház? A vidéki, azaz a falusi látogatókat, avagy a kritika által támasztott Igényeket szolgálja? A színház vezetősége Igyekezett eleget tenni egyiknek is, másiknak la. A gyakorlatban ez a határozatlan két kulacsosság odavezetett, hogy a színház sleppé vált, lecsúszott, a szektánsan értelmezett népművelés és agitáció eszköze lett. Ma már tisztázott és eldöntött kultúrpolitikai elv: a művészetet oly módon kell a dolgozók tulajdonává tennünk, hogy fokozzuk a tömegek érzékenységét a művészetek iránt. Azaz, nem a művészet alkalmazkodik a műveletlen, vagy félművelt Ízléshez, hanem fordítva. Azt mondhatná valaki: de hisz ezt szorgalmazta a színház tíz éven keresztül. ízlést nevelt, Igényt akart támasztani, a közönséget érzékennyé kívánta tenni a dráma művészete lránt. És az eredmény? Ma ott tartunk, hogy a színháznak közönségszervező gondjai vannak. Valahol elvétettük, a pnska visszafelé sült el. A helytelenül értelmezett műsorpolitikai elv, rossznl magyarázott helyzet, a színház mai vezetőségét kegyetlenül a sarokba szorította. Ez már a szorító. Ma már minden egyes bemutató presztízs kérdése. Ma már kevés a magyarázkodás és a mentegetődzés. Azon túlmenően, hogy mit mond a kritika az együttes minden egyes vidéki szereplésével közönséget nyer vagy veszít. Ez pedig nem mindegy. Hol vétettük el? Véleményem szerint ott, amikor engedtünk a művészi huszonegyből. Ott és akkor, amikor a művészi élményt a művészi teljesítményt a látványossággal, a hatáskeltö effektusokkal, a szórakoztatva neveléssel, a vaskos tréfálkozással helyettesítettük. Snmma summámul odajutottunk, ahová éppen nem akartunk: a közönség művészi Igénye helyett, a látványosság, a szórakozás igényét alakítottuk ki. Mindezt nem a Tékozló Szerelem margójára Írom, hanem annak ürügyén tartom szükségesnek elmondani. Az elmúlt években sokat beszéltünk alkalmi versekről, de éppenúgy szólhatunk alkalmi színművekről Is. Ilyen alkalmi darabnak tartom Sütő András Tékozló szerelmét is. Ennek az alkalomszerűségnek vagy úgy is mondhatnánk Időszerűségnek az az átka, hogy egy konkrét helyzetet kénytelen alapul venni, illetve térben és időben ehatárnlt emberi viszonyokat ábrázolhat. Sütő András vidám játékának általánosításai, általános szélesebb mondanivalója elsósorban az általa ábrázolt viszonyok közepette hat. A darab erősségét, illetve gyengéit egy más környezet, ebben az esetben a ml társadalmi viszonyaink láthatóbbá teszik, azaz felnagyítják. A szocializmus építése folyik Romániában éppúgy, mint nálunk, a fejlődés iránya tehát azonos. Azonban e fejlődés fokozatai már eltérnek. Ogy vélem, hogy a ml falunk és a szövetkezeti gazdálkodás révén kialakult viszonyok egy kicsinykével már messzebb tartanak, fejlettebbek, tlsztoltabbak, mint Romániában. A Tékozló Szerelem mondanivalója csattanói tompítva hatnak. Egy kicsit a tegnap szól a mához. A darab. cselekménye egy olyan faluban játszódik, ahol két szövetkezet, az Aranykalász és a Haladás működik. A csoportok élén a két Madaras testvér, Madaras Antal és Madaras Károly áll. Két testvér mégis kétféle felfogás: Madaras Antal, a Haladás elnöke befolyásolható, a mának élő ember, csupán a pillanatnyi sikerek érdeklik. Testvére Károly már másképpen vezeti az Aranykalászt, távlatokban, a Jövőre gondolva gazdálkodik. A bonyodalom abból adódik, hogy egyesíteni akarják a két csoportot és ennek legnagyobb ellenzője Madaras Antal és tanácsadója, a Haladás könyvelője, a rossz lélek Golóssy. Az egyesítést végül is egy szerelem viszi dűlőre: Zsuzsa, a Haladás brigádvezetője beleszeret az Aranykalász agronómusába Demeter Jóskába. Hiába Madaras Antal gáncsoskodása és mesterkedései a szerelemből házasság a huzavonából pedig végül Is egyesülés lesz. Madaras Antal belátja hibáit és mindenki megtalálva számítását rendbe jönnek a dolgok. Nálunk is vannak Madaras Antalok, felfnvalkodott, öntelt fnnkclonárinsok. A Madarasak és a talpnyaló Golóssyak magatartása a mi viszonyaink között Is burjánzik. Azonban sokkal élesebb nyilakkal lövünk ezekre az emberekre, mint Sütó András teszi azt. Elég utalnom Peter Karvat Kálmán bácsi feltámadása című szatirikus darabjára. Alapjában itt is egy megkövesedett magatartás kifigurázásáról van szó, de sokkal kegyetlenebb eszközökkel. Sütő András láttatja a visszásságokat, nevetünk, mulatunk a figurák esetlenségén, gyengéjén. Aztán rendbejönnek a dolgok, rendeződnek a viszonyok és minden megbocsáttatik. Vígjátékról, vígjáték elemekről, vígjáték figurákról van szó. Azaz túlozni, nagyítani is szabad. Sütó András élt is ezzel a lehetőséggel, de az a benyomásom, hogy rossz irányban túloz. Az alapkonfliktus, ba beszélhetünk ilyenről, szerintem a két testvér között keletkezik. Ez lenne a főút. A szerző azonban eltér ettől. A helyzet negatív vonásait főleg' két ember, Golóssy és Cseber Lajl nyakába varrja. E két figurával kapcsolatban az volt a benyomásom, hogy sok raj-Madaras Antal elnök (Fazekas Imre) és Golóssy Péter könyvelő (Siposs Ernő) Művészi igény vagy szórakoztatás? Cseber Lajl, a kisemmizett szerelmes (Vúrady Béla) tnk a rájuk akasztott, kigondolt rosszaság. Valahogy természetellenesen rosszak. Es éppen ez veszi el a mondanivaló élét, tompítja a csattanókat. Konrád József rendezése aktualizálni próbált. Meg kell mondanunk, hogy többé kevésbé sikerrel. A darabnak az erősebb részeit, a természetes népi humorral átszőtt epizódokat hangsúlyozta. A színészek és ezzel a közönség figyelmét a vígjátéki elemekre, a csattanókra Irányította. A színészi megjelenítésben nem láttam kiemelkedő teljesítményeket. Kevés kivétellel átlagos önmagukat adták. Csupán epizódokat, helyenkénti felvillanásokat tapasztalhattunk Várady Béla, Siposs Jenő, Ferenczy Anna és helyenként Fazekas Imre alakításában. Három évvel ezelőtt sokkal többet mondott volna számunkra Sötő András darabja. Ma már csak a másodszori Ismétlés erejével hatott. .Hasznos mű, de a ml viszonyaink között kissé megkésett. Ilyen előadások után egyre csak az visszhangzik bennem, hogy többre, sokkal többre lenne képes ma már a MATESZ együttese. DOBOS LÁSZLÓ Demeter Jóska és Kincses Zsuzsi, a két szerelmes (Bugár Béla és Ferenczy Anna)
