A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-26 / 16. szám
Fémek ideje Két 'sörös üveg van előttem nevelő vidékre vetődtem sört iszok meg fűzöld ruhám van járok benne táltos a hámban kikericsvirágtól illatot akarnak beőlem hadnagyot tarolhatok tőle nyíhatok hullnak rám a sárga csillagok lennék szívesebben hadnagya az írásnak szónak marsalla nem lehet az álmok elülnek veszett életforma kerülget holnap már tán vasba öltözünk gumigázálarcba öltözünk aktívszénből szívunk levegőt búcsúznak szánktól a szeretők s látják-e még színünk? nem tudom simítják-e szívünk? nem tudom tapintják-e bőrünk? nem tudom vagy megáll gyöngy-ujjuk félúton akár így akár úgy forgatom felvarrom tündöklő csillagom mindig azt ütik ki menekül az erősnek béke hegedül 2. Káromkodunk bennünk új ösztönök kelnek próbálgatunk immár állandó félelmet megy a vihar körbe az ég veszett ökre villámok ütköznek arcon veres sörte szarvasok inainak erdők kizuhannak tűzgömböcök nőnek városokat falnak szárazvihar tombol tűzből meg koromból tulipánok sülnek összepöndörödnek 3. Diófa elejtett levelén: beteg kezén nagy kék erek áll a tölgyerdő pirosán az ágairól vér csepeg piros víz fenekén hangtalan fáradt foszforzöld nagy halak pisztolyos vasnehéz katonák harmatos arccal alszanak piros zöld piros zöld hol a zöld? dörzsölöm dagadt szemhéjamat piros víz fenekén pirosán úsznak a merengő vér-halak piros víz piros fák piros ég fiúk hé katonák keljetek oszlik a vérmaszat látomás ordítva ébred a fém-sereg 4. Lányok hát miért engedtek gázolni vérben pirosán jöjjetek elém illegni harangszoknyákban csinosan gyertek vagy messze fussatok mert akit két szemem bekerít húz mindjárt tűzveres harisnyát elfelejti a szüleit eljött a fémek ideje eljött az önzetlen szerelem gyertek vagy messze fussatok az én szerelmem még maga van katona vagyok s nem hiszem a korok adta szerelmet mit higgyek? hiszem fegyverem hiszem -a velőkék fémeket a tudat formáló fémeket a lila por-fínom fémeket vonul ránk hélium s trícium új felszabadító hadsereg ösztönök rázzák víg fejük fogalmak cikáznak meztelen lesz minden egyenlő magával a szerelem is csak — szerelem S. Szeretkezünk a Mindenség alatt ím nem adunk semmit szóra korra de poklot rontó erők kelnek ránkrobognak mint ördögcsorda csecsemőt spermában elpnsztítnak ágyékcsontra szemérmet felszárasztnak galambvének fejét kibontják a húsvirágok mind elasznak a látomások égig nőnek remeg a lélek: kedves hol vagy? fordulnék körbe hátat háthoz mögém morva dombok farolnak rossz vaskalapban kígyóhagyma a földből öklök könyökig nőve itt már kevés a kedves karja dörögve földek állnak össze morva dombok cseh fennsíkok fenyvesek sziklák idegen földek idegen földek? felelnem kell a pusztulás nagy érve sürget idegen földek? hazám tágul i s nincsen most szó mely szétperelné régi érveim nagy új érvek teszik már időszerűtlenné 6. Hinni szeretném immár civilben hogy nem csak voltam katona lettem hogy nem verekszem stratégiám van iránytű örök anarchiámban - hogy ez új kor átszervezi testem s a suhanc hős is csitul már bennem hogy jött egy gazdag elemző korszak s ami volt a sók vad tánca volt csak s országos szeretnék lenni e hitben értsék meg gyulladt rostjaim is benn hogy mikor terveim két lábra állnak elveim vérré s kenyérré vállnak nem lehet minden harcban kinyúlni a kudarcot is meg kell tanulni hinni szeretném hogy dacom gőgöm a kell tromfjával már mindig meggyőzöm hinni szeretném hinni szeretnék de ki mondja meg hogy kinn mi lesz még? Vízválasztó Szülőföld de kicsi lettél vállig sem ér a templom törpék a házak s fejemre barackot már senki nem nyom kefeek porladnak s reszket az is mely először tartott elvitték széthordták múltam botok fejkendők bajszok ólomkék fűtemetőben fáik alá sorba rakottan szétszedik meg összerakják a'zt aki valaha voltam rokonok sógorok ángyok örökre elváltam tőlük ők százan élik a múltam én egyedül a jövőjük Tőzsér S' Árpád versei Innen hát innen indultam és. csak azért is — virágnak átélni minden szót és bejárni minden tájat állok most e nikkel őszben idegen ízeikkel számban megéltem a falut várost utcalányokkal háltam s a szineket is megéltem a zöldet a bordót a kármint mindent félvállról vettem s ím a Csont-fehér rámint: vigyázz a világ nem játék! gondjaim országgá nőnek viszi a szél a sörényem hordja a víz 'hz erőmet családom váram is szétdől hull rólam minden mi kötne most jön az igazi vizsga: izmaim fogjatok össze. 11
