A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-26 / 16. szám
Nem igaz — rikkantotta közbe Koncz vörösen az indulattól, — mindenben önkényeskedtek. Gyűléseztek, semmit nem csináltok, de aki dolgozik, atelett basáskodtak, és megszabjátok mit kell tennie! — Heves mozdulattal maga mögé mutatott. — A többiek lelett is hajcsárkodtok. Mindig így beszélt, ha vitatkozott. Mintha a méltánytalan sérelmek miatt megfeledkezett volna magáról, elragadtatta magát és ilyenkor bárkinek odamondogat. Nem fél bírálni. Érvei rendszerint általánosak, nem támasztja alá tényekkel, mintha az, ami vele megesett, mindenkivel megesett volna, mintha közös érdekekért emelné fel tiltakozó szavát. Kemény és súlyos szavakat mondott ki rettenthetetlenül, és ezért rendszerint nagy kö zönségsikere volt. Szavaira a hallgatóság nevetett magában, és rendszerint hütnögve helyeselt. A szókimondó bátorság tetszik az embereknek, annyira tetszik, hogy utána sem gondolnak, igazaké valóban a nagy szavak. Lipták ismerte a szokását, tudta, hogy valójában önző és ravasz szószátyár s általánosításai mögött önös érdekek rejtőzpek, ezeket védi. Elvörösödött, lassan ő is indulatba jött és korsóját hangos koccanással a pultra tette. Az vagy elutasítás formájában leghamarabb agyamra, de nem tehetek róla^ Talán a az arckifejezéseken jelenik meg. Undorí- sors újabb csapása ez most rajtam, tó, ravasz és önzö lény volt ez a másik — Lehet, hogy én megbolondultam, Koncz Gáspár, és annyira ellenszenves, mondta még hangosan is, de te meg nahogy Török Péter egészen megzavarodott, gyón ügyes ember vagy, Koncz Gáspár... Nem tudta, valóban jól lát-e, vagy a fel- úgy is mondhatnám, igen ravasz ember ismerés már azelőtt is benne élt. Bizo- vagy... és jól tudod, hogy mikor, mit nyára megzavarodott, mert szinte akarat- beszélj. lanul buktak ki szájából a szavak. Erre aztán újra általános megrökönyö— Hogy nem tűrjük? Nem tűrsz te dés és nagy csend lett, és ők ketten semmit, Gáspár, nem is tűrtél soha éle- összevesztek. Kiabáltak, szidták egymást, tedben... aztán Koncz Gáspár elrohant, a gazda Mit beszélek, döbbent meg egészen a meg ott maradt egyedül a sörével, és teleiké legmélyéig, és egészen belezavaró- nyerébe hajtotta a Tejét, úgy gondolkodott, mindenki azt gondolta, hogy he- dott... Mi értelme volt ennek — töplyeselni fogok, én magam is azt hittem, rengett —, csak tudnám, mi értelme mit beszélek? Megbolondultam? volt? Koncz Gáspárban a határtalan meglepe- Érezte, furcsa szemmel nézik. Talán a téstől benne rekedt a szó. Egyszerre* hangulat is okozta, hogy nem beszélnek nagy csend lett. Az egyik fiatal traktoros hozzá, magára hagyják, újra egyedül, röviden felnevetett, aztán újra csend lety Lipták néha feléje pillant de nem köze- Az emberek csodálkozva bámulták Török jedik hozzá, nem ül le melléje, ő pedig Pétert. Akkor aztán Lipták kezdett nevet- nem csatlakozik senkihez, nem ment senni, mert azt hitte, tréfáról van szó. ki után. Megitta a sörét, és szó nélkül — igaza van, Török bácsi — kacagott haza indult. El sem köszönt a többiektől. — most nagy igazságot mondott. Nyáron tíz óra körül alszik mér a falu. Erre a többiek is nevetlek. Koncz za- csak a tűzoltószertár előtt beszélgetnek varában vérvörös lett, nagyokat nyelt, az őrök, és itt-ott egy kapu alól hallatnem tudta, mint mondjon, csak nyögni szik suttogás és apró kacaj, de az aíblatudott. emberek feszülten figyeltek: na, elnök most védd meg magad, látszott legbensőbb gondolatuk a várakozásukon. — Marhaságokat beszél — legyintett dühösen Lipták —, tudom, hogy az embereknek tetszik az ilyen beszéd, és maga is tudja ezt, azért mer így beszélni. Koncz gúnyosan nevetett. A tárgyra. .. elnök elvtárs___ térjünk a tárgyra, az istállóra... és arra, hogy hajtotok bennünket. .. Igaza van — mondta egy kőműves, aki szintén az istállón dolgozott, Az emberek hallgattak, senki sem akart vitába bocsátkozni. Koncz Gáspárt még súlyosabb kérdésekre ragadtatta a csend. — Meddig kell ezt mégtűrnünk, mondd, meddig? Fölénye tudatában felemelkedett, és diadalmasan körülnézett, hogy bátorítást nyerjen a helyeslést sugárzó székemből. Pillantása végül Török Péteren állt meg. — Ugye, komám — harsogta, igazam van? Mindenki ránézett, Lipták is, ő meg az ágáló beszélőt nézte. Kalapkarimája alól jól megnézte Konczot megmarkolta a korsó fogóját és ivott. Igazad van, futott át az agyán, ebben a vitában mi együvé táj tozunk... .. S ekkor különös dolog történt. Mintha a jobb keze mutatóujjával oldalról megnyomta volna a jobb szemét. .. Ismerjük ezt az érzéki változást, a világot, a tárgyakat és embereket egyszerre két alakban látjuk ilyenkor . . . Koncz Gáspár furcsa és érthetetlen módon ketté vált, egy másik alakban is testet öltött a szeme előtt. S ez a másik Koncz ugyanolyan szőrös és tokás, mint az eredeti, de ellenszenvesebb, szinte visszataszító, mert nyilvánvalóan látszik róla, hogy önző módon a saját érdekeiért hadakozik. Látni a szeme éber villogásán, hogy mennyire figyeli maga körül az emberek arcát, a közhangulatot, amely helyeslés — Én . .. hogy én nem ... hogy gon7 dolod ezt? Török Péter egészen megrendülve figyelte a zavarát. Mi történik itt? A má kok sötétek... Súlyos, lassú léptekkel megy az utcán és gondolkodik. Mi történik vele? Elárulta, megtagadta önmagát. Nem lehet, a kocsmában nem ő beszélt, az az ember nem Török Péter, az valaki más volt, egy idegen... de hogy. lehetne más, ez nem lehet, Ilyen nincs... Maga az a tény, hogy kételkedik önmagában azt bizonyítja, hogy mégis csak ő, és nem más, csak valahogy megváltozott... Különben nem is változott meg, már újra a- régi, dehát akkor mi történik? Először döbbent belé a gondolat, hogy ez a megoperált jobb szem nem az ő sze me... Igen, igen, most már emlékszik a jobb szeme látta olyannak Konczot lehet, ez már nem az ö régi szeme.. A kórházban kicserélték ... S ez a szem nem Jól lát; nem úgy lát, ahogy ő cik Koncz, a komája egészen eltűnt a idegen szem az... Lám, hasított bele szeme elől, csak ezt a szánnivaló és a felismerés, már a vonatban is gyana egyben ellenszenves ikeretstvérét látja, kodott az ismeretlen fiatalemberre, sej akinek, íme, még a zavara is gyűlöletes, tette, hogy így lesz — idegen szem. mert a leleplezett és sarokbaszorított kicsinyes számítóra emlékeztet, akire váratlanul ráolvasták a bűneit... De az egészben az a legrettenetesebb, hogy érzi, természetellenesen visélkedik, mintha kénytelen lenne más lenni, mint ami valójában és mégsem tehet másképp, így kell beszélnie. Ismeretlen belső erők kényszerítik, hogy a Koncz Gáspás egyé-11. Vívódás Elfér egy ember lelkében két világ? Ezen töpreng napról napra Török Péter. Nehéz kérdés. Néha úgy érzi, nem... • nem fér el. Túlontúl szűk ahhoz a lélek, hogy két. niségét pozdorjává zúzza. Ajka kellemet- egymásnak ellentétes világot hordozzor len, vadidegen szavakat mond, amelyeke* magában. legszívesebben azonnal visszaszívna, és Pedig azt hordoz magában, két vilálenyelne. got... Az embereknek két alakjuk van — Hát persze... Semmi bajod nem volt benne, két fejük és négy szemük, a szaneked az életben, Gáspár! Nem mondom, vaik is kétértelműek, sőt talán a gondodolgoztál, dolgozni tudtál, de mindig jól lataík is — bár azok közé nem lát be, éltél. Most meg... úr vagy te most, Gás- csak sejti őket — kettős irányba futnak, pár, úr, a szövetkezetben, nem gondo- Emberek jönnek vele szembe az utcán, lód? ^ vagy a mezőn, semmit nem sejt, egészen Megbolondultam, villant át agyán két- normális lények, gondolja, s amikor ki-' ségbeeségében, teljesen megbolondultam, nyitják a szájukat, és szólnak hozzá, — Megőrültél — kiáltotta szinte ma- vagy ha egymással vitatkoznak, akkor gánkívül, arcán kétségbeesett csodálko- látja, hogy másik alakjuk is van, másik zással a zömök ember. Körülnézett, aztán énjük ... nem, ez kibírhatatlan ... egyszerre derűs, még mindig sértődött, Hogyan higgyen nekik az ember? Mede megértő lett a tekintete. — Félrebe- lyik énjüknek higgyen? szélsz, komám, agyadra ment a sör... — Itt van mindjárt a katolikus plébános A helyzet élét tréfával próbálta elütni, esete. Derék, magas ember volt, nyájas Most már a többiek is nevettek újra, mert arcú és barátságos. Sötétszürke ruhában, mindenki úgy gondolta, hogy ez út a reverenda nélkül, fekete kalapban járt „szövetkezetben”-t Török Péter irónikus mindig a faluban. Szívesen szóba állt az értelemben gondolta, maga Lipták is na- emberekkel, kivétel nélkül mindenkivel, gyot nevetett, bár az eset meghökkentet- és a jobb ismerőseinek, a templombajáté. Furcsa, gondolta, itt valami nincs róknak vigasztaló szavakat is mondott, rendben. bátorította őket. Távoli idegen nagyhatal-Lehet, hogy megbolondultam, gondolta makrói beszélt, akik megígérték, hogy elkomorodva és egészen zavartan Török közbelépnek és enyhítik az igazságtalan- Péter, az is lehet, hogy a sör ment az Ságok terhét és a nép keserűségét. Az idő-12
