A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-31 / 13. szám
ávéházban ülök egy elsőéves színművészeti főiskolás barátommal. A pantomimről beszélünk: — A pantomim a legidősebb művészetek közé tartozik, idősebb a mai értelemben vett színjátszásnál — kezdem —, csak valahogy mindig megakadt a fejlődése. Bizonyos formában találkozunk vele már a perzsáknál, később a kínaiaknál, görögöknél, és a rómaiaknál. A színjátszásnak ez az ága egyszerűen néma utánzó művészet. Tárgya többnyire az egyszerű ember, hibáival, bánatával és örömével. Egyszerű eszközökkel, arcjátékkal, gesztusokkal, mozdulatokkal és stilizált tánccal kartkírozza az elavult szokásainkat. —■ Akkor nagy jövő vár rá — vett közbe barátom. — Mtért. — Sok elavult szokásunk van. — Mosolyog. — Érdekes, hogy ezt a műfajt is a görögök hozták létre, igazán népszerű a rómaiaknál lett. A valódi pantomim-művészet tulajdonképpen velük kezdődik. Itáliában a „comedla dell’arte" népi színjátékban honosult meg e művészet egyik Ismert alakja, Arlechtno — a későbbi francia Harlequin — a Bargamo környéki, sátáni ügyességgel rendelkező, nagyevő parasztlegény. A ruhája érdekes lehetett. Állítólag színes foltokból volt összefércelve, homlokán szarv és a képe fekete. — Érdekes, hogy én mindig fehérképünek ismertem 4 mímeket. — Van köztük mindenféle színű. Pl. az álmodó Pierrot fehérképű. Sokkal fiatalabb a művészi fantáziájú Babbttste. Leghűségesebb ápolója később fean-Lous Barrault volt, ő is tette világhírűvé a „Szerelmek városa“ c. filmben. Nálunk ts játszották. Az utolsó „édes típus“ a Marcel Marceau alkotta Blp. Mondhatnám minden típusból van benne egy kiest — kihívóan rikító, álmodozó, minden ideálisért lelkesedő s minden rossz láttán haragra lobbanó. A sok francia név hallatán azonban nehogy azt hidd, hogy nekünk nincsenek pantomim mestereink. A Pialka áltál szervezett s vezetett cseh pantomim együttes, a „Dlvadlo na Zábradlí“ a világ egyik legismertebb csoportja. Ami Bratislavát illett, mondhatnám bizonyos szempontból megelőztük még őket is. Egész estét betöltő pantomim komédiánk van műsoron, ami jelenleg a világon egyedülálló. Nemrég volt a bemutató. Közben valaki,, Veőerníket tesz az asztalunkra. Egy címen akad meg a szemem „Hrőa do Paríia" (A Dudor-ral Párizsba). — Na látod, meghívták őket Párizsba is — villan fel a szemem. —Ezt már valóban Illett volna látnom — válaszolja barátom. — Még nem késő, ma este is játsszák. Elhatároztuk, hogy a színházban találkozunk. A kezdés előtt volt még időnk átnézni a programot. A darab szerzői Zlábek és Sládek. A rendező: Eduard Zlábek. Stilizált kávéházi helyiséget látunk a színpadon, ahol unatkozva motoz egy pikoló, fehér ptneérkabátban, fehér maszkban és csíkos nadrágban. Az égé szét csak látni lehet, ha leírnánk, varázsától fosztanánk meg. A négy képben röviden annyi történik, hogy a nagyvilági életre, szép nőkre, strlp-tease-ra vágyó ptneértanuló csodálatos álmot látva kiábrándul elképzeléseiből, a henye, könnyelmű életmódból. A nézőtéren felgyűl a villany. A barátom lelkesedve tapsol: — Ez sokkal érthetőbb, mint a balett. — Persze. A cselekmény ttt a reálts életből indul ki, s később lényegíttk azt Kel« inassal (Milan Sládek) álmában könnyű nők Incselkednek Viera Valdhansová, Eduard Zlábek, Tamara Patkóvá A pantomim m útja Ez még a valóság: Kefe egy diáklánytól (Melánia lakubisková) virágot kap vilim.. költői kepékké, melyeknek éles kontúrjai a grafikára emlékeztetnek. — Nemigen értem, miért van Kefe inasnak fehérre festve az arca. Ez külön színházt rejtély. A pantomimnek korlátozott kifejezést eszközei vannak, melyek közül talán éppen az arcmimika a legfontosabb. A fehér maszk azokra a részekre tereli a figyelmet, amelyek játszanak, a szájra és a szemre. Az arc többi részét a fehér maszk hát-, térbe szorítja. — S mért hívják az inast Kefének? — Mert még nagyon sok a leporolni való .szokásunk, s lelkiismeretűnknek se nagyon ártana a kefe. Találunk még bőven foltot az életünkön, életmódunkon, amelyekre Kefe rámutat. Az alakító színész minden egyes mozdulata arra vall, hogy éleslátású, tehetséges színészt látunk. Hagyja, hogy nevessünk rajta, s észrevétlenül kinevessük magunkat is. Észre sem vészük, hogy már az utcákat járjuk. Barátomat erősen foglalkoztatják a látottak. Engem ts. jó játékot, kitűnő rendezést láttunk, tele színészt és rendezői ötletekkel. A színészek közül Zlábek és Sládek emelkedik ki játékával. Mozdulataik mindig csiszoltak, fegyelmezettek, tudatosak, Teljesen a központi mondanivalónak élnek. Meg kell dicsérni FranttSek Verest és Milan Lenkvlket is. A megvilágítás és a technikai trükkök nagyszerűek, csak a zene fülsiketítőén harsány néhol, megbontja az előadás összhangját. BEKE SÁNDOR Jozef Vavro felvételei 17
