A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-31 / 13. szám
maguk mellé az emberek, de ő állva maradt. Mintha ezzel is hangsúlyozná, hogy csak vendég a gyűléseken, ezek a dolgok nem tartoznak rá, nem az ő ügyei. Legalábbis nem a szívügye. Amit kívánnak tőle, megteszi, annyi az egész. Dolgozik, mert valamiből élnie kell. S különben is munka nélkül nem tudna meglenni. De többre, barátkozásra, közösködésre nem hajlandó. Amikor az elnök a nevét említette, többen feléje néztek. — Hallja, Török bácsi... ? Magát emlegetik. No és, gondolja, ahogy visszanéz rájuk, és akkor ... ? Mi van akkor? Miért emleget, nem kértem, hogy megdicsérjen! Mindig jól dolgoztam, azelőtt is, most is... nem tudok másképp, csak jól dolgozni, de ez még semmit nem jelent! — Hol van Török Péter? — kérdezte most Molnár Gábor, párttitkár a színpad dobogójáról, ahol az elnökség ült. — Mutatkozzon hát! A szövetkezet vezetősége könyvvel ajándékozza meg. Jöjjön, ve- Jye át! Nézi őket és nem érti az egészet... >it akartok tőlem? Nem a ti világotoktól való vagyok én! S hogy mégis magatok ktfeött láttok, az teljesen véletlen. A sorsom. A fiam egyszer azt mondta, hogy a sors csak a gyengéket gyűri le, az erős maga csinálja a sorsát. Nem volt igaza. Én erős vagyok, mégis legyőzött az élet. Kétvállra fektetett, elvette tőlem azt, amiért élnem és dolgoznom érdemes volt. Hagyjatok ... ! Sokan megnézik, ahogy a falnak támaszkodva áll, esőverte báránybőrkucsmában, fekete gumiköpenyben. Nagyon magányosnak látszik. — Jöjjön, már, Török bácsi! — mondja Lipták, a szövetkezet elnöke. Mit akarsz tőlem, gondolja... Mit akarsz éppen te? Talán nem te voltál, Lipták, aki akkor... tudod, amikor a szövetkezet megalakult, és én nem léptem be . .. aki akkor elintézte, hogy a földek újra tagosításánál a Köves dombon meg a Mélyárokban kapjam vissza a földjeimet? Tudod, milyen ott a föld, Lipták? Csupa kavicsos homok, meg agyag, és márga. Ugye, tudod? A lovaim majd belészakadtak, amíg felszántottam és bevetettem. S a termés? Ha egyáltalán kikelt, a tejes szemekkel teli zsenge kalászok nyáron besültek, és én ocsut meg pelyvát csépeltem. Emlékszel még?... Akkor jöttél te... jöttetek Molnárral és a járásiakkal, hogy adjam be a terményt. Honnan adtam volna be, ha nem termett, Lipták? Miért nem áll közénk?... mondtad akkor. De miért, miért álltam volna közétek, mondd! Szabad ember voltam életemben, a magam ura. Miért álltam volna közétek? Miért vetettem volna magamat alá a ti akaratotoknak? S hogy mégis alávetettem? Nem rajtam múlott, jól tudod. Nem bírtam tovább ... nem bírhattam tovább. — Ha nem áll be, akkor adja be a terményt! — mondtad akkor. — Vagy beáll, vagy beadja, amivel az államnak tartozik! — Mindannyian ezt mondtatok. S azóta ... azóta ellenségek vagyunk, Lipták. Pedig valamikor nálam arattál, és jó gazdád voltam. Nem panaszkodhatsz rám ... Ellökte magát a faltól, kiegyenesedett és megindult szorosan a fal mellett a dobogóra,- az elnöki asztal felé. Fekete gumiköpenye szárazon suhogott. Menet közben a padsorok szélén ülő emberek hátát nézte. Esőverte fakó kalapokat, szakadozott gumikabátokat és bolyhos kucsmákat látott maga előtt. Akár az övé. Az emberek is, akárcsak ő, olyanok... Egy a munkájuk, egy az életük és _két éve közösek az érdekeik. Mégsem tud közösséget vállalni velük. Nyikorogva megreccsentek alatta a színpad falépcsői, ahogy súlyos léptekkel felment a vezetőség elé. A kucsmáiét levette, a bal kezében tartotta, úgy állt meg előttük. Megadom nektek a tiszteletet, gondolta, és várt... Lipták vászonkötésű könyvet nyújtott át neki, Solohov Oj barázdát szánt az eke c. könyvét. Ez van beleírva: „Szövetkezetünk legjobb kocsisának, Török Péternek, jó munkájáért!“ Alatta piros pecsét és aláírás. Az elnök kezetfog vele. A titkár is nyújtja a kezét. — Jól dolgozott, Török bácsi — mondják és mosolyognak. A közönség zajongani kezd és tapsol. Török bácsit kitüntették, mondják egymásnak ... A szövetkezet legjobb kocsisa mereven meghajol a vezetőség felé, és nem szól. Nem néz rájuk, elnéz mellettük. Nem mosolyog. Nem akarja látni a titkárt és az elnököt. Ö, mindketten régi ismerősei.. . Régi jó ismerősei. Ötvenháromban komoly beszélgetésük volt egymással. Ügy jöttek hozzá, mint a hatalom emberei, és újra a szövetkezetbe hívták. — Nem lépek be — mondta nekik határozottan —, egyedül is megvagyok. Gazda vagyok és semmi közösséget nem akarok veletek, Lipták. A megtakarított pénzemmel még kibírom néhány évig, gondolta, és addig majd csak lesz valahogy ...! Molnár, a párttitkár ellenségesen nézte őt és a fejét rázta. — Te kulák vagy, Török Péter. Tíz hektár földed van, lovaid, teheneid vannak, vagyonod van és ellenkezel a hatósággal. Nem félsz? — Nem.. Kulák lehetek, tudom, leszek is, ha ti akarjátok, de nem félek. Nem tettem semmi rosszat, nincs miért félnem. — Kimentéi dolgozni a Köves dombra, ökölnyi kövek és ragacsos márga dombok közé? — Kimentem. — Kifárasztott? — Erős vagyok. — Megbántad... bizonyára sajnálod már. — Az az én dolgom. A vita terméketlen szópárbajnak bizonyult, amelyet nem követ megegyezés... S a megegyezés azóta is késik. Ebben a dologban nincs megegyezés, gondolja néha Török Péter. A lépcső újra recsegett, ahogy a könyvvel a kezében lement a színpadról. Egy pillanatra felvetette a tekintetét és szembenézett a padokon ülő emberekkel. Olyannak tűnt most a terem, mint egy határozatlan színű, sűrű, homogén anyag, amelynek a felszínén emberi szemek, arcok, kalapok, kucsmák és fejkendők úsznak. Minden fej feléje fordult, mindenki őt nézte. Fiatal fiúk és lányok, asszonyok, javakorabeli férfiak. Mindannyiukat ismeri. Sokan mosolyognak, reá mosolyognak. Örülnek, hogy jól dolgozik, hogy becsülni lehet őt, hogy a jó munkájáért megdicsérték. Örülnek a könyvnek, amit kapott. Jól megnézi őket és elhúzza a száját. A fiatalság nem érdekli, nem veszi őket komolyan. Azokat elbolondították. De a gazdákat nem érti. Miért nevetnek rá, mi abban a mosolyogni való, hogy jutalmul egy könyvet kapott a'szövetkezettől? Tizenkét koronáért bármelyik könyvkeres kedésben megvehetnél Bolondok, gondol ja, és a helyére megy, újra a falnak tá maszkodik, nem tudják, miért nevetnek csak vigyorognak. És még azt akarják hogy velük nevessek! Tisztára megbolondultak ... (Folytatjuk) 13
