A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-31 / 13. szám

Súlyos léptekkel, nehéz csizmában csoszogva kiment, befogni a lova­kat. — Tegyél ebédet a csíkos tarisznyába! — fordult még vissza a feleségéhez. — Nem jövök délre haza. Messze van, csak az időt vesztegetném, ha hazajönnék. Ott maradok, amíg ki nem szántom a Köves­dombot, holnap aztán bevetjük árpával. Mindketten nyugodtabbak leszünk, ha a földben a mag ... Alig múlt fél hét, hogy a szekerével kifordult az udvarból. A falu ilyenkor néptelen^ alig látni mozgást az utcán, A szövetkezeti kocsisok végeztek az ete­téssel és reggelizni mentek, s a gyalog­­munkások sem gondolnak még a műtrá­gyaszórásra. Csak a traktorosok vontatják egymás gépeit a köves úton, nehezen gyulladnak be a hideg éjszakán lehűlt Diesel-motorok. — Jó reggelt, Török bácsi! — kiabálnak | rá, ahogy elhajt mellettük. — Ilyen ko­­j rán? Hová siet annyira? — Jó reggelt. — Visszaköszön, de a kérdésre nem felel. Mit is felelne? Neki nincs korán... 1 A traktorok sűrű, kékes­szürke füstöt pöfögnek a levegőbe... taf ... taf... taftaftaf... zakatol a sö­tétzöld Skoda, ahogy beugrik a motorja. Füstpamacsait elkapja a nyers szél, ahogy előrobbannak a kipufogócsőből, gomo­lyogni sincs idejük__a szél megragadja, szétszórja és a Török Péter arcába vágja bodrocskáit. A fene egyen meg, gondolja, egyen meg a fene titeket is meg a füstötöket is... 1 Csupasz ágaikkal akácfák bólogatnak rá a patakpartról, és a kovácsműhely aj­tajából fejcsóválva nézi csörömpölő sze­kerét a kovács. — Ez a Török — morogja a kovács, — ez csak nem enged! Micsoda ember... keményfejű, mint az apja volt... 1 Három magángazda van még a falu­ban, s ő közülük a legmódosabb, Tízhek­­j táros, független paraszt. Kemény ember.. a fiai is haraggal hagyták el, annyira kemény, akár a bőrszíj, mint a gyeplő, amelyet a kezében tart... Igaz, Pista, a fiatalabb fia néha hazalátogat, és levelet is gyakran kapnak tőle, de az idősebb fiú nem tudja elfelejteni a pofont. Min­den hetedikén pénzt küld, ám levelet csak nagyritkán ír és nem jön haza. Azt Írja, jól érzi magát ott, ahol van, Motor­­kerékpárra gyűjt, azon majd hazajön, eddig nem.. . Meg akarja mutatni, hogy Vilié valamire... A határból kiérve erősen a fejébe húzta sütés sapkáját, mert a szél dühösen beié­in art. Télikabátot kellett volna hoznom, ju­tót! az eszébe, komisz ez a szél, hiába Süt a nap, szélárnyékban érezni csak a melegét. ötven hektáros felszántott tábla mel­lett zötyögött a szekér, a szövetkezet öt­ven hektárja mellett. A lovai: szaporán kocogtak. Szorgalmasak a lovai, mint «5 maga ... Ahogy a szekérülésről végig­nézte a barna ötven hektárt, amely be­­boronálva várta a vetőmagot, és szemé­­, ve! a tábla végét kereste, furcsa dolgot észlelt. Valahogy mindig rosszabbul lát.. Azelőtt, ha a lovai bólogató feje felett el­nézett, látta a dűlő végén a fűzfabokro­kat, távolabb, a mező túloldalán folyó patak partján a topolyafákat, még a var­júfészkek apró, barna pöttyeit is megkü­lönböztette ágikon. Látta a messzeség­ben a szomszéd falu templomtornyát... Tudta, hogy jé szeme van, élesen lát, és igyekezett is mindig messzire maga elé nézni. Most meg valahogy elhomályoso­dik előtte a messzeség, a tárgyak körvo­nala szétfolyó szürkeségbe olvad, és a szomszéd falu felől csak a reggeli ha­rangszót sodorja feléje a szél, de a temp­lom tornyát nem látja! Pedig nincsen köd ... A furcsa jelenséget néhány hete észlelte először. Hogyan is kezdődött? ... Váratlanul jött, minden előjel nélkül, alig fczrevehetően. A horizont határát jelentő világos fal vibrálva megmozdult, megin­dul!. feléje és lépésről lépésre közelebb kúszott hozzá. Érthetetlen módon egyre szűkült a szőlődomb felett — ahol éppen nyitott — a ragyogó, nagy kupola, amely­nek gyújtópontjában dolgozott... Különö­sen a jobb szeme számára rövidültek meg a távolságok, hetek alatt annyira meg­gyengült a látása, hogy ha behunyta a balszemét, maga előtt is alig látta az u!flt. Sosem tartott sokáig ez a jelenség, néhány perc múlva kitisztult a szürkeség, a szűkülő határok megtorpantak és újra messzire futottak tőle... E furcsa dolog megdöbbentette és erősen nyugtalanítot­ta. Mi ez? Az öregség jele? Valóban gyengül a szeme, vagy csak a tavaszi napfény űz vele csalóka játékot? Játékszer nem leszek, gondolta... és a ti játékszeretek sem leszek, morogta a barna szövetkezeti földek felé, mintha gazdáikhoz beszélne ... Gondoltátok, hogy ha kiűztök a Kövesdombra, végleg elin­téztek, ugye? Cigarettára gyújtott, hogy leküzdje hir­telen támadt felindulását, amelyet a szé­les szövetkezeti földek és homályosodé látása keltett benne. Szétnézett maga körül; egyedüli élő ember a határban, fu­tott át az agyán egy pillanatra, de nem törődött vele. Megszokta és természetes­nek tartotta, hogy a faluban legelsőnek ő fogja be a lovait, hogy csikorgó sze­kerével új nap ébredéséről tudassa a ha­tárt ... Felhajtotta kabátgallérját és összehú­zódott az ülésen. Három cigarettát szí­vót! el, amíg a Kövesdombra kiértek. A földje végén megállította a lovakat és leszállt a szekérről. Két holdnyi földje gázosán, itt-ott száraz kórókkal a hátán mászott a domb teteje felé. Ügy maga­sodott föléje a meredek domboldal, mint egy gömbölyű kupolájú templom, amely minden pillanatban előre gurulhat és ma­ga alá temetheti. A szekérről levette az ekét, elébe állította a kétkerekű taligát és erős lánccal hozzá csatolta a geren­­delyt. Jól felemelte a szlvalakú ekeágyat, hogy ne fogjon mélyet az eke, mert a ta­vaszi szántás sekélyebb, mint az őszi, kü­lönösen a Kövesdombon. S különben is, úgysem bírnák a lovai... — Na, Isten segíts! Gyí te... 1 — pat­tintott ostorával a levegőbe. A lovak már ismerték a Kövesdombot, meggörbülve nekidűltek és megfeszítették az istrángot. Az ekevas belemélyedt a földbe, tükörfényesre csiszolódott, kagy­­ióalakű görbe kormánylemeze siihán át­fordította a hantokat. Néha nagyokat csi­­kordult, nyomában ökölnyi kövek fordul­tak ki a sárga földből, máshol meg mint­ha szappant hasítana, megragadt a már­­gás agyagban. S ráadásul még a perje­­gyökerek fehér szövevénye is összefogja a hantokat. A két ló úgy húz, majd meg­szakad, és orruk szinte a földet éri a parton felfelé. Török Péter lassan, nehéz­kesen lépked az eke után, sárga tehénbőr csizmái sárral tapadnak meg, és ólom­­nehéz súllyal húznák lefelé a parton, visszafelé... Mereven nézi maga előtt a földet, ott, ahol az ekevas beléhatol, ahol a felsebzett föld, amely kiszedi em­ber és állat ereje legjavát, és amely mégis olyan fukarul termi a magot. Egész nap nem néz fel, csak nagyritkán, ha a lévait pihenteti. Nem akar felnézni, mert a horizont újra szűk körülötte, néha már a dombtetőt sem látja tisztán. Inkább az ekét nézi hát, mert ilyen rövid távolságra azért még jó a szeme és világosan meg­különbözteti a sárga agyagtól a köveket. Délben kifogja a lovakat, megeteti, ab­rakot is ad nekik, mert megdolgoztak ér­te, aztán megebédel. Szalonnát eszik hagy­mával, meg juhtúróval és zöld literes üvegből bort kortyol hozzá. Ebéd után egy félórára hanyatt fekszik a szekérben, nézi a vonuló bárányfelhőket. A szelet már nem érzi, megszokta. Nem is olyan vadul harapós, mint reggel, gondolta, a nap mégis csak érezteti a melegét. Nem egészen egy órás pihenőt hagyott a lovainak, aztán újra a barázdába állt és keményen megszorította az eke szarvát. — Isten segíts! — mormolta maga elé. — Gyí, te ...! A barázdák egyre szaporodnak utána. Varjak szállnak elébe a friss szántásra, fólretartott fejjel megbámulják és ráká­rognak. Nem félnek tőle, pajorokat ke­resgélnek. Itt még pajorokat sem találtok, gondol­ja, ahogy elnézi komolykodó, szorgalmas lépegetésüket, itt csak nyomorúságot ta­láltok. Rossz helyen keresgéltek, varjak! Menjetek a szövetkezet földjeire. De egy világért nem kergetné el a fe­kete sereget, mert életet jelentenek körü­lötte. Néha oldalra ^.slant és hátrales rájuk, ahogy igyekeznek közvetlenül az eke nyomában járni. • Szegényes varjak vagytok ti is, mond­ja nekik... Sötét este ér haza, a falu mér újra néptelen és nyugodt, mint reggel, amikor kifelé igyekezett a mezőre és végighaj­tott rajta szekerével. A nagy fakapuk szélesre kitárva várták, lovai megszokottan és gépiesen fordultak be az udvarra. — Felszántottad? — kérdezte a felesé­ge. Lobogó lángú viharlámpával világí­tott, hogy a gazda lásson kifogni a sö­tétben a lovakat. — Felszántottam. Holnap korán reggel vetni megyünk. 5. Magány A szövetkezet évzáró gyűlésén Török Pétert az elnök a legjobb dolgozók között említette. A legmegbízhatóbb és leglelki­ismeretesebb kocsis, mondotta, havonta átlag nyolcvan munkaegységet dolgoz le. .. Nyolcvan munkaegység nagyszerű teljesítmény és Igyekeznie kell az ember­nek, hogy elérje. Becsületes, kémény munka áll mögötte, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetkezet, földjein leg­alább olyan lelkiismeretesen dolgozik, mintha a saját birtokán dolgozna. Török Péter a kultúrotthon bejárata mellett áll, a falnak támaszkodva és ma­ga elé néz. Leülhetett volna, a fapadokon akadna számára szabad hely. Hívták is 12 l

Next

/
Thumbnails
Contents