A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-31 / 13. szám
Még egyszer az irodalmi színpadokról Figyelemre méltó cikk jelent meg Egri Viktor tollából a Hét Fórumában az irodalmi színpadokkal kapcsolatban. Szükséges volt már, hogy erről a témáról írjanak rangos íróink is, akik aktív munkásai az irodalmi életnek, és buzdításuk, reméljük, nem talál süket fülekre. Csakhogy Egri elvtárs — különben nagyon értékes — cikkét az irodalmi színpaddal kapcsolatban túlságosan csak az irodalom és annak előadóművészek által való tolmácsolása szintjén tárgyalja, és így a téma, szerintem, kibővítésre szorul, mellyel az alábbiakban megpróbálkozom. Az irodalmi értékű előadóestek a múltban meglehetősen szürkék voltak, nemigen jártak átütő sikerrel. Az irodalmi est öszszeállítása sok munkát és fáradságot igényelt és az eredmény — egy-két dicsérő szót és cikket leszámítva — úgyszólván a semmivel egyenlő. Az irodalmi színpad műsora viszont" olyan rendezvény, mely egyesíti magában a színvonalas irodalmi estet és az ugyancsak színvonalas színelőadást, a kettőnek művészi ötvözete. Mennyiben irodalom és mennyiben színház az irodalmi színpad? Annyiban irodalom, hogy a legnemesebb irodalmi művek előadására hivatott, legyen az vers elszavalása, sanzon előadása, pantomim bemutatása, és annyiban színház, hogy az irodalmi színpad előadásai szerves egészet képeznek. Az irodalmi estet általában előadás vezeti be, mondhatnánk, szónoklat-féle és egy konferenszié mond összekötő szöveget hozzá. Az irodalmi színpad esetében sem irodalmi Ismertetőre, sem kimondott konferansziéra nincs szükség, mert maga az irodalmi színpad által bemutatott mű, mint egész, annak művészi rendezése, díszletezése és a dramaturgiai válogatás adja meg mindazt, amit a konferanszié mondana el. Amennyiben egy személy mégis közreműködik az egymás után következő műsorszámoknál, mint műsorközlő, az inkább a modern drámák narrátorához hasonlít, mint a szokványos rendezvények konferansziéjához. Az irodalmi színpad tehát olyan művészeti rendezvény — és ha munkáját állandósítják, intézmény — ahol többféle irodalmi terméket sűrítetten, egy rendezés keretében, egymással szoros kapcsolatban tudunk a közönség részére hozzáférhetővé tenni. Alapjában véve az irodalmi színpad színház, mert nem nélkülözheti azokat a hatásbeli segédeszközöket, mellyel a színház is dolgozik: színpad, dekoráció, jelmez, fényhatás. Színház az Irodalmi színpad azért is, mert az előadást hoszszú próbák előzik meg, még az irodalmi est és esztrádok műsorát tudjuk részleteiben próbálni, összeállítani. Az irodalmi szinpad bemutatóját, akár a színháznál, komoly próbák és főpróbák előzik meg. Tehát akkor, ha egy műkedvelő csoport az irodalmi színpad létrehozását tűzi maga elé feladatul, számítani kell arra, hogy ez az eddigi működésnek nem leegyszerűsítését, hanem fokozását jelenti. Az irodalmi szinpad és annak előadásai tehát nem irodalmi estek, nem tarkaestek, esztrádok, és nem csupán egyfelvonásosok 10 perces szünetekkel ellátott, ún. színházi estje. Az irodalmi színpad külön előadói műfaj, talán a színjátszáshoz, az irodalmi kabaré műfajához áll a legközelebb, mint a szokványos irodalmi estekhez. Mintegy kiegészítése a színháznak, hisz íróink — még a klasszikus írók is — nem csupán háromfelvonásos ún. egész estét betöltő darabokat írnak és írtak, hanem művelték és művelik ma is a rövid formát. Gondoljunk csak Moliére „Póruljárt negédesek“ című egyfelvonásos komédiája, Merrimé egyfelvonásosaira, Brecht „Carrar asszony puskáira“, Illyés Gyula „Tűvétevők“ című egyfelvonásosára, Goethe művészi rövid drámáira és a többi fajsúlyos remekműre. Hlyet — irodalmi színpad hiányában — a közönség meg sem ismerhetne, mivel a színházak műsorra nem tűzhetik, részben műsorpolitikai, részint gazdasági okokból. Kell Tavaszi napsütés —• Haskó Pál felvétele hát az irodalmi színpad, hogy a világ drámairodalmának kisebb formái, egyfelvonásosai is hozzáférhetővé váljanak a színházlátogatók számára. Mint említettem, az irodalmi szinpad alapanyaga a versmondás, a nemes sanzon, az irodalmi értékű egyfelvonásos [tehát nem villámtréfák, szkeccseki), a hatásos mozgásművészeti formák (pantomim, balett) — és mindez együtt, egy gyűjtőcím alatt megrendezve és előadva. Nagyon fontos a válogatás, az irodalmi szinpad dramaturgiai munkája. Időben és gondolatban lehetőleg összefüggő részek kell, hogy képezzék az anyagot és a rendezésnek az írói mondanivalót épp úgy ki kell „hoznia“, mint a színdarabnál. Az irodalmi színpad műsorát, a válogatás után éppúgy meg kell írni, mint teszem azt egy film forgatókönyvét. Tehát, aki ilyet ír (és jó lenne, ha rangos íróink ezzel foglalkoznának), az maga is műalkotást hoz létre, irodalmi művet alkot, még akkor is, ha más írók művét, munkáját köti egy dramaturgiailag helyes csokorba. Egy példa: „Szeretném, ha szeretnének“ cím alatt, mondjuk, a „nyugatps“ írók munkájából írunk egy válogatáshoz librettót. Ebben szerepelnek Ady, Kosztolányi, Szép Ernő, Heltaí versei, ezek verseiből alkotott sanzonok, Karinthy egyfelvonásosok, Bróáy darabrészletek stb. Ügy kell a műsort a jelen esetben összeválogatni, hogy progresszív írócsoport minden egyes alakjának legjobb műveiből ízelítőt, egyben az egésznek egy határozott vonalat adjunk. (Mondjuk az első világháború előtti magyar közélet visszásságainak pellengérre állítása, kritikája.) De ugyanígy lehet Hasek—Nezval—Capek művek felhasználásával cseh vonatkozásban is irodalmi színpadi művet létrehozni. E kiegészítéssel Egri elvtárs cikke legyen biztatás kultúr^ csoportjaink részére, hogy minden városban, de falvakon is, alakuljon meg az irodalmi színpad, mely a színjátszást és irodalmat egybefogva, igen alkalmas mind az önművelésre, mind a népművelés feladatainak nemes teljesítésére. S1POSS IENÖ 9
