A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-31 / 13. szám
Ez évben végzi el K. Klári az alapfokú kilencéves Iskolát. A múlt hetekben kellett volna beadnia a kérdőívet, hogy milyen középfokú Iskolában akar tovább tanulni. A nyomtatványt, nem adta be. Azt mondta, az édesanyja nem akarja aláírni, nem engedik a szülei, hogy tovább tanuljon. És ő akar tovább tanulni? Határozatlanul megvonja a vállát. Igenis, meg nem is... Megkérdeztük az édesanyját; miért nem akarja, hogy a lánya tovább tanuljon? „A lányom a szövetkezetben fog dolgozni“ mondta, „minek neki az Iskola?“ ... Nagyszerű, meg van oldva a probléma! Klári beiratkozik a leleszi mezőgazdasági szakiskolába, vagy a perbenylkl kétéves mezőgazdasági szaktanfolyamra, elvégzi és hazamegy a szövetkezetbe! Lesz belőle brigádvezető vagy mechanízátor: „Nem, mondta K.-né, a lányom oda sem megy: Ttthon marad: ♦De miért... miért...? „Azért, mondta, mert ha felsőbb iskolába Iratkozik, városi divatot hoz magával, úri szokásokat tanul, selyemharisnya, kell majd neki, meg tűsarkú cipő. A munkához biztosan nem fűlik majd a fogai Tanító vagy hivatalnok férjet akar majd magának, és szűknek érzi a falut, pedig elhatároztuk, hogy itthon marad, a szövetkezetben, jő szövetkezetükn van, érdemes dolgozni benne I“ A kislány tanítói igyekeznek meggyőzni az asszonyt, hogy írja alá a jelentkezési ívet a mezőgazdasági iskolába, és hogy nincs igaza, kárt okoz a lányának, mert a közeljövő munkamegosztása minden munkaterületen megköveteli a magasabb szakképzettséget. A lány a vállát vonogatta, tanácstalan, határozatlan és az anyjára bízza a döntést. Pedig nyilvánvaló, hogy néhány év múlva megbánja, ha most nem tanul tovább... Felmerül a kérdés: Ki lesz a felelős azért, ha a Klári nem szerzi meg most azt a szakképzettséget és tudást, amelyre néhány éven belül még a szövetkezetben is szüksége lesz? Ö maga? Az édesanyja? Vagy talán a tanítói? Kissé gépiesen és dogmatikusan — s ennek máris nem kívánatos mellékíze van, azt mondhatnánk, talán a tanítói. Miért nem ébresztettek benne vágyat határozott életcél és magasabb életeszmény iránt? És miért nem tudják meggyőzni az édesanyját, hogy nincs igaza, amikor nyilvánvalóan alaptalan, Indokokkal nem engedi tanulni a lányt? Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. És eszünkben sincs a felelősséget ez esetben maradéktalanul Klári tanítóira hárítani. Dehát akkor ki a íe* lelős? Talán ... a társadalom? Ki az... mi az a társadalom? És hogyan lehet felelősségre vonni? A gondolatmenetet felesleges tovább folytatni, mert úgysem vezet megoldásra. A probléma köré máris annyi szál futott össze, hogy nyugodtan állíthatjuk; nem le-Érdnkes probléma a tX. Oben f/zrnfhét egy személy nyakára varrni a felelősség kollektív és több tényezőből tevődik össze. Persze, ezt be is kell bizonyítani Kezdjük hát az alapoknál! Eszményképem ...? A királyhelmeci magyar nyelvű Alapfokú Kilencéves Iskola IX. C osztálya szokatlan tantárgyból vizsgázik. A kérdés így hangzik: Ki az eszményképed az életből, irodalomból vagy filmekből, akihez hasonlítani szeretnél? Meghökkentő kérdés. Tanácstalanság látszik az arcokon. Megindul a suttogás, a kollektív fejtörés, mit kellene írni? Huszonnyolc fiatal, 15 lány és 13 fiú agyában vetődik fel a probléma: ml is az az eszménykép? Mit jelent,' ha az embernek eszményképe van? És milyen legyen az az eszmény? Izgatott tárgyalásukból látszik, hogy nem gondolkoztak még ezeken. Papírra írják a feleleteket. Eszményem: édesanyám (3), édesapám (2), bátyám (1), tanítóm (1), Jókai, Mikszáth, Masopust, Roman Éva, szovjet harctéri ápolónők, Kós János rádióénekes... L. Gyula ezt írta: „Az ón eszményképem és ideálom egy olyan személy, aki tökéletes és pontos, de egy kicsit humoros is...“ A gyerekes fantázia sokféle példáképet sugallj. De — ami meghökkentett — az osztály fele (13 tanuló) megválaszolatlanul hagyta ezt a kérdést. Nekik nincs eszmélyképük... gépészmérnük akar leant ivancso A IX. C-t váratlanul érte a kérdés, s különben is az eszménykép elvont fogalom, és nem lebeg állandóan az ember szeme előtt. Talán nem is arra kell, hogy közvetlenül irányítsa az ember magatartását, mindenesetre tagadhatatlan tény, hogy a jó példák utáni igazodásra való nevelés a pedagógia leghatásosabb eszköze. És ebben az értelemben a helyes embereszmény és életideál hatalmas alakító erő, amely önművelésszerűen igaz embert formál a fiatal lélekből... Ezért elgondolkoztató, amikor 28 pályaválasztás előtt álló fiatalból 13 hiába kutat az emlékezetében olvasmányai, filmjei és ismerősei alakja után, nem találja meg, hogy kit választhatna eszményképül... Mi leszel, ha megnősz? Tréfás hangsúllyal szokták megkérdezni a gyerektől; mi leszel, ha megnősz fiam? S a gyerek huszártól kezdve pilótáig minden szeretne lenni, mi felnőttek pedig megmosolyogjuk az igyekezetét, és barackot nyomunk a fejére, mert tudjuk, hogy mindez csak játék, kicsi még a gyerek, és mire felnő, bizonyára nem huszár akar majd lenni... A IX. C komolyabb formában és más körülmények között kapta a kédést, s tudták, hogy ez már nem játék, ez komoly dolog. Itt helyes választással építeni, elhamarkodott döntéssel pedig rontani lehet. S nem is akármit, néha egy életet lehet elrontani... Mi szeretnél lenni? Ivancsó Éva: Doktornő vagy gépészmérnök, Szuhay Mária: gépészmérnök, Tóth András: rádiószerelő, Kendi Sándor: kertész, Sugár Vera: fodrásznő. Színes a paletta: festő (1), vasutas (1), géplakatos (X), gépészmérnök (2), rádiőszerelő' (2), agromérnök (1), tanító (3), óvónő (2), ápolónő (2), orvos (3J, fodrásznő (3), elárusítónő (1), építész (1), kertész (1), erdész (1), katonatiszt (1), A IX. Csak csepp a tengerben és mégis milyen sokfélék a lehetőségei és vágyai. Az egyes középiskolákba és intézetekbe eszerint adták be a jelentkezési lapjaikat. A harmadik kérdés így hangzott: Ki segített, vagy ki döntött a páiyaváiasztasoüban? A feleletek: saját elhatározásából döntött 19 (tehát a döntő többség), a szülei döntötték el hétnél, egynél az édesanyja, egynél pedig a bátyja határozott.
