A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-13 / 2. szám

§ zörnyü volt, kétségbeejtő, kibírhatat­lan s a legkellemetlenebb az volt a dolog­ban, hogy a fi0 nyilván azt hitte, valamivel megbántotta a lényt. Fájt neki a látszóla­gos visszautasítás. Prága felett ködfátyolon keresztül csillagok miriárdja ragyogott, a klsoldall kertek fölött orgonavlrág mámoritó illata lebegett, a Moldva sellől zúgtak mint templomi orgonák ezüstsípjai. Meghatóan ked­ves volt a fiú, s a lánynak — fájt a foga. Szörnyen, kótségbeejtöen, kibírhatatlanul. Hűvösen búcsúztak egymástól, ügy váltak el; a lány visszautasító magatartása miatt a fiú nem mert újabb találkáról beszélni. S a lány aztán ott állt az ablaknál, a kései járó­kelőket nézte és keservesen zokogott, mert sajnálta az elrontott estét — és mert még mindig fájt a foga. Gondolta, meg kellett volna a fiúnak mon­dania az Igazat; de hát nem lehetett, hiszen épp tegnap csodálta meg hibátlan, csillogó fogait; nem, ezek után nem mondhatta meg az igazat. De holnap, holnap biztosan elmegy a fogászati rendelőbe s aztán már nem lesz gondatlan, rendszeresen eljár' majd ellenőr­zésre és nem fog félni — brrrl — a fúrástól. Végtére is nevetséges, ma már igazán semmi az egész, néha ugyan fáj egy kicsit, de hát az nem több, mint egy bolhacslpés . . . Ezt a történetet találtam ki egy fiatal lánynak, aki mellettem ült a prágai 1. számú fogászati klinika rendelőjének előszobájában. Sápadt volt, látszott rajta, hogy nem aludt az éjjel. Kezében — nyilván elbeszélésem hatása alatt — Idegesen gyürögette a zsebkendőjét. józanul mérlegelve a dolgokat, félt egy ki­csit — de bizony én is. Bizonyára mindenki Ismeri ezt az érzést: az ember szájában ve­szettül fészkelődik egy kis tüskésdlsznó — s egyszerre csak valamilyen módon bejut a koponyacsont mögé, ott mozog, mozgolódik az agy körül — ős Így tovább. Nem valami kellemes dologi Nemsokára fiatal társnőmre került a sor. Gála doktor először alaposan megvizsgálta a fogalt. Észrevett egy kis romlást, bekapcsol­ta a fúrógépet és kifúrta a. csinos kis fogat. Mint nem egészen érdektelen szemlélő vár­tam, hogy reagál a páciens, mikor ragadja meg görcsösen a fogorvosi szék karfáját — de semmi ilyesmi nem történt. . . Ellenkező­leg, amikor véget ért a kezelés, a lány elmo­solyodott, látni lehetett rajta, hogy egy csöppet sem fájt neki a fúrás. Aztán Jött az asszisztensnő és elkészítette a fogbetétet, vagy hogy a csodába hívják, de én már ak­kor bizalommal néztem a jövő elébe. Az Igazat megvallva kellemesen csalódtam, ja­víthatatlan trehány vagyok, ami a fogaim rendbentartását illeti, csúnya flsztula fejlő­dött ki a bal felső négyesen. És úgy fájt, mint a veszedelem, míg végül elszántam ma­gam, hogy fogorvoshoz megyek. Igaz, hallot­tam róla, hogy ma már fájdalommentesen fúrnak, de sehogy sem akartam elhinni. Amint túl voltam a fúráson, egyszerre beszé­des lettem: „Nahát, doktor űr — dicsértem — ez aztán a nagyszerű világítási !gy tényleg alaposan meg tudják vizsgálni az elromlott fogakat,“ — „Hm — válaszolt Gála doktor — ezek a műtőlámpák 9000 Lux erősségűek s a fúrógép sebessége 300 000 fordulat per­cenként. Ugye, nem fájt? De ha azt mondaná, hogy fájt, úgy sem hinném el. Ha a páciens­nek bekötnék a szemét, azt sem tudná, hogy mikor dolgozik a fúró a szájában.“ Tudtam, hogy a gépet a Chlrana, orvosi műszergyár készítette; ezt a Chiromaton — így hívják a gépet — levő táblácskáról olvas­tam le. „És milyen szabadalom, konstrukció?“ — kérdeztem. „Csehszlovák — felelte dr. Gá­la. — Talán mondanom sem kell, hogy óriási érdeklődést keltett külföldön is. Amelyik nyugati orvosnak nem lesz Chlromatja vagy hasonló fúrógépe, alighanem rövidesen el­veszti a betegeit; legalábbis ott az a helyzet. A fájdalommentes fogfúrás, ahogy a laikusok nevezik, kitűnő dolog. A nagy fordulatszámú fúrót munka közben finom, ködszerű levegő és vízpára permet hűti. Ez kizárja a fogbél felmelegedését és ezzel az ideg kellemetlen ingerlését, ahogy az régebben történt. Ez volt tulajdonképpen a fájdalom oka. Hát a viszont­látásra — tette még hozzá — Jönnek a prak­­tizáns orvostanhallgatók, velük kell foglal­koznom. Viszontlátásra.“ A fiatalok vidám zsongása betöltötte a ren­delőt. Haza Indultam és egyre arra kellett gondolnom, milyen furcsa teremtmény is az ember. Hatalmas üzemeket, repülőgépeket, ócenájáró hajókat, villanymozdonyokat épí­tünk, s mennyi Időnek kellett eltelnie, még ilyen „apró“ dolgot megoldottunk, mint a fájdalommentes fogfúrés. K. ZlDEK Karel Hájek felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents