A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-17 / 11. szám
■ Az okok Azt hiszem részigazság mindegyik kérdésben van. De a legsúlyosabb ok a pénz, amely azonban lényegében maga Is csak okozat. Az állami gazdaságokról nem mennek el, mert ott nem függ a díjazás anynyira az össztermeléstől. Bücsröl se mennek ei, hanem Inkább még kérik magukat vissza — mikor ott jártam, éppen vagy nyolcnak a felvételi kérelmét tárgyalták, — mert ott az elnök maga Is fiatal, képzett szakember, aki mindent előre lát, s a búcslakat nem érheti meglepetés. Onnan mennek el, ahol nem érzik biztosítva a havi ezret, s ott nem érzik biztosítva, ahol rosszul gazdálkodnak. A fiatal fiatal Deresken is meg Búcson is. Szeretne jól élni, szépen járni, motorkerékpárt venni, s fényes parketton tánoolnl. S ez mind pénz. A központi párthatározat mór megszületett: 1970-ig minden évben negyvenezer fiatalt kell megnyerni a mezőgazdaságnak. Csakhogy megvalósítását csak az a másik határozat teheti lehetővé, amely szerint nagymértékben emelni kell a munkatermelékenységet, amely lényegében fizetőképességet is jelent. De a munkatermelékenység csak a gépesítései, kemizálással, jó szakemberekkel, a munkaerkölcsök megjavításával, új, haladó munkamódszerek alkalmazásával, egyszóval a „termelőerők sokoldalú fejlesztésével, s a szocialista termelési viszonyok megszilárdításával“ emelhető. S mindehhez elsősorban a fiatalok keze, esze, lelkesedése és szenvedélye lenne szükséges. S Itt mór megint az okok és okozatok útvesztőjében vagyunk. De a kiút belőle látszólag egyszerű: 1970-ig a mezőgazdaságot az ipar színvonalára kell emelnünk. A mezőgazdaságban is meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek a gyárakban, a városba vonzzák a fiatalokat. Meg kell teremtenünk a világ legnagyobb gyárcsarnokát, amely felett a tavaszi, nyárt s téli szabad ég lesz a tető. Csak Így lesznek a történelmet Író új szavak; a kombájn, a traktor, s trágyaszóró — ■ az új emberek szolgálói, nát merítettünk ki a kulturális alapból. S mégis... A lányok egy pajta-félében „plkklroznak“ s gyékényt kötnek takarónak a melegágyakra. Plkklrozásnak nevezik a csészeformájú humusz-fészkek készítését, a palánták számára. — Lehet-e ezzel a pikklrozással keresni? Varró Katalin, egy pirosarcú, haragos lány felel: — Ezzel lehetne. — Mennyit szoktak keresni havonta? — 400—500 koronát. Valahol itt van a magyarázata a könyvelő „mégis“-ének. S fejezzük be az ok-keresést egy állami gazdasággal. A rimaszombati járásban a Szabó-pusztához tartozó martonfall Állami Gazdaságban 70%-ban fiatalok dolgoznak. Nézem a bérlistát: született: 1934-, 44-, 37-, 35-, 33-, 44-, 46-, 40\ 43-, 46-, 38-, 47-ben stb. Árvái István traktoros is 1941-ben született. Átlagfizetése 1200—1300 korona. — Nem vágyik-e gyárba? — Minek? Itt is megkeresem amennyire •.szükségem van, s itt legalább itthon vagyok Éppen fizetés van. Nevetve, csipkelődve, egymást uszítva tolongnak a fiatalok. Tapogatják a borítékokat — Ez mindig biztos, nem úgy mint a szövetkezetben. Ott vagy kap az ember, vagy nem — mondja a 18 éves Köböl J. bérelszámoló. Innen nem igyekszik elfelé senki. Inkább ldefelé igyekszenek. Pedig klubjuk van ugyan, de benne a mozgalom nagyon szegény. A város is messze, de még a falu sincs közel. A környezet sem a legszebb s mégis... Ismét egy „mégis'“. S mellette okok és pkózatok kavarganak. Azért mennek el a fiatalok a szövetkezetből, mert nem keresnek, vagy azért nem tudnak eleget termelni a szövetkezetekben, mert nincs aki felhányja az ötven kilós zsákokat a pótkocsira? A földtől irtóznak a fiatalok, vagy a pénztelenségtől? Késiül a gyékény a melegágyakra — Itt mindig biitos a pénx — nem ügy, mint a sxüvetkeietben — mondja KübOl [. bérelniemólé Prandl Sándor felvételei
