A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-10 / 10. szám
I . *yt 10 (1 0 0(3 0 0 BARSI IMRE: Uj áramlatok a szovjet irodalomban Amikor 1956 tavaszán Moszkvában az Állami Szépirodalmi Kiadónál mégjelent az „Irodalmi Moszkva“ cimű almanach százezer példányszáma, még senki sem gondolta, hogy ennek az irodalmi évkönyvnek a megjelenése egy új korszak kezdetét jelenti a szovjet irodalomban, noha ekkor már lezajlott a XX. kongresszus, és Viktor Nyekrászov két regényében új, a polgárháború évei éta alig tapasztalt hang, a közvetlenség és az őszinte igazság hangja szólalt meg. Az „Irodalmi Moszkvában“ az ismert régi szerzők, Tvardovszkij, Fegyin, az újra megszólaló Sklovszikj, Marsak, Prisvin, Ahmatova, Szimonov és Paszternák mellett helyet kapott az eddig alig ismert Nyikolaj Zabolockij, Borisz Szluckij, s a már akkor ötven éves Leonyid Martinov, és feltűntek a Gorkij Irodalmi Intézet tehetséges diákjainak a nevei is: Jevgenyij Jevtusenkóé, Robert Roszgyesztvenszkijé, valamint Lídia Schipahináé ... Korszakok még az irodalomban sem kezdődnek vagy végződnek egy bizonyos eseménnyel vagy dátummal. Beérésük és hanyatlásuk lassú, de következetes folyamat, amelynek megvannak a kritikus pontjai, és aztán ezek jelentik a minőségi változások bizonyos határköveit. Így történt ez a szovjet irodalomban is, ahol művészek és írók már régebben érezték, hogy a személyi kultusz idejében eliaposított szocialista realizmus egyes kiagyalt tézisei elkorcsosítják a szovjet irodalmat, és ennek következtében új ösvényeket, kiutat kerestek, a művészet zsákutcájából. Az ötvenes évek közepén, de főleg a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után megnyíltak a zsilipek, és a szovjet irodalomban megindultak az új termékenyítő áramlatok, melyek nem egy esetben a Szovjetunió első évtizedének irodalmi hagyományaira kapcsoltak. És nem egy esetben az új, sarjadó irodalmi áramlatokat azoknak az íróknak a művei szilárdították, akikről hosszú évekig nem volt szabad beszélni, mint' Jurij Tinyanov, Anatolij Vinogradov, és megjelentek a könyvpiacon Bruno Jesszienszkij, Izak Babel és Joszip P. Utkin alkotásai is. De mellettük egyre több és több új név jelentkezett a prózában és a lírában egyaránt. Jóllehet az új húrú költők már hangolták lantjaikat és a fiatal prózaírók új csapata már őrségváltásra készült, a már említett almanachban, mégis az öregek egyike, mégpedig Alekszandr Tvardovszkij mutatott példát. A kötetben megjelent. „Messzeségek a távolban“ című költeményének második énekében, a „Gyermekkori pajtásban“ elsőnek meri megörökíteni egy ártatlanul elitéit kommunista sorsát, aki tizenhét évi szibériai száműzetésből tér vissza, de aki az ilyen súlyos megpróbáltatások után is hű maradt a kommunizmus igazához. Tvardovszkij volt az első, aki a szovjet irodalomban rámutatott azokra a tragédiákra, melyek a személyi kultusz arájában lejátszódtak és egyben mind ember, mind költő határozott állást is foglalt. És azután már valóságos jégzajlás kezdődött meg a szovjet irodalomban. Az új, tavaszi áramlatok minden régi- rosszat elsodortak, Azsajev, de főleg Babajevszkij rózsaszínre lakkozott felszínével; hurrá-optimizmusával és a kantátákkal együtt. Öregek és fiatalok rádöbbentek, hogy a szovjet ember nem automatagép, van magánélete, vannak örömei, gondjai, szeret és csalatkozhat is ... Hogy ez új igazságok—lényegében a lenini igazságok keresésében és felfedezésében a fiatalok voltak többségben, az csak természetes folyamat. Fiatal, mondhatnék gyerekkori bálványaikat döntötték porba, sok mindent kellett átértékelniük, a régi helyébe újat építeniük, és a való életet őszinte meztelenségében akarták látni és tolmácsolni. Ám az új szovjet irodalmi áramlatokban, bármennyire is modernek és sokszor még kiegyensúlyozatlanok, nincsen meg semmi a nyugatiak kiúttalan pesszimizmusából, formai és tartalmi szétziláltságából. Az új szovjet irodalomban, prózában és lírában egyaránt, az igazság keresése és feltárása az első számú cél, ami nagyon is érthető, mivel közel két évtizeden át csupán rózsaszínű sztaniolba csomagolt, stilizált igazságokkal traktálták őket. E" s egyszeriben, szinte csapatostól tűntek fel az új emberek a szovjet irodalomban. Jurij Trifonov, Anatolij Prisztevkin, Julián Szemjonov, Jurij Kazakov, aki nagy büszkén vallja példaképének Konsztantyin Pausztovszkijt, továbbá Anatolij Glagyilin, Jurij Nagibin, Anatolij Kuznyecov, a „Legenda folytatásának“ írója, vagy Nyikolaj Jevdokimov és Vaszilij Akszjonov, hogy csupán néhány nevet említsek. Űk valamenynyien szenvedélyes kutatói az igazságnak, feltárói a szovjet társadalom hibáinak, ostorozói az emberi ostobaságnak és gonoszságnak. És ha Folytatás a 15. oldalon Jaksics Ferenc rajza GÁL SÁNDOR óserŐ Előbb csak lágy patak csobogott, levélke zizzent, madarak szálltak: Csoda-zsongás... Aztán a förgeteg fákat csavart ki, nyüszítve keresett védelmet párduc, sörényes oroszlán, leszábakadt az ég fenséges magasa, __ | I nehéz cseppek verték a liánokat, megáradt a folyó, örvénylett, egy odvas fába villám csapott, Belseje sercegve égett... • S hirtelen minden zaj elült újra, megállt a félrevert harangok nyelve, napfényben lobogott a pálmák csúcsa, § s két földrészt átkarolt a béke. A rádióban Yma Sumac énekelt.
