A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-10 / 6. szám
bomba-kísérletet, amelyre hívjuk meg a szövetséges és semleges országok legfőbb képviselőit. Véleményük szerint ez önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy meggyorsítsa a japán fegyverletételt. — Ne mondja — kérdezte gúnyosan Marshall. — Egyebet nem Is kívánnak, mint azt, hogy az oroszokat is meghívjuk? — És legyintett. — Arról beszéljen nekem — folytatta —, hogy a katonai szakértők milyen célpontokat javasolnak? A szakértők véleménye az, hogy olyan városokat kell kiválasztani, ahol nagy a zsúfoltan egymás mellé épített faépületek arányszáma, s ahol a sűrűn lakott városi körzetek legalább egy négyzetmérföld területüek. Azt ‘is indítványozták, hogy az atombomba célpontjául kijelölt városokat kíméljék meg a bombázók. így jobban fel lehet majd mérni a bomba hatását. Négy várost javasolnak ... Ezeknél a szavaknál Groves elővette a szék mellé támasztott térképet és végig terítette a vezérkari főnök asztalán... — Még valami, Groves — mondta Marshall, amikor a tábornok újra összegöngyölte a térképet. — Elnöki utasításunk van, hogy szervezzünk egy bizottságot. Ez fog majd ajánlásokat tenni a bomba felhasználásának időpontjáról és végső helyéről. A Pentagonnak két dolgot sikerült elintéznie. Az egyik az, hogy Oppenheimer csak a bizottság egyik albizottságában van benne. Harold Urey pedig, aki a legutóbbi Hónapokban Los Alamos-ban a fiatalabb tudósokat a bomba félhasználása ellen szervezte, be sem került a bizottságba. Ennél is fontosabb azimban, hogy az én személyes követelésemre magának, Groves, részt kell vennie a bizottság minden ülésén. — De hiszen ez, ha jól értesültem, kifejezetten polgári szerv. — Ez csak formaság. A vezérkarnak az a véleménye, Groves, hogy a Japán felett ledobott atombomba, a biztosítéka annak, hogy mi leszünk a világ uralkodó hatalma a második világháború után. Ehhez azonban keménynek kell lenni. Maga nem tagja a bizottságnak, de mindenki fogja tudni, hogy a Pentagon véleményét képviseli és voltaképpen maga lesz az igazi úr... Einstein utolsó kísérlete Mialatt a Pentagon tervei egyre határozottabb és erőszakosabb formát öltöttek. Einstein és Szilárd kétségbeesett lépésre szánták el magukat. Einstein kaliforniai házának terraszán ültek egymással szemben 1945 egyik koratavaszi délutánján. A csészékbe egy ötven év körüli asszony töltötte az aranyszínű teát, Antonina Wallentin, Einstein barátnője és későbbi életrajzírója. ö örökítette meg Einstein szavalt: — Elkeserítő — szólt Einstein —, hiszen az volt a feltételezés, hogy az Egyesült Államok csak önvédelmi célokra és csak a legkomolyabb veszélyben használják az atombombát. Az Egyesült Államokat ma már senki sem veszélyezteti, a háborút gyakorlatilag megnyertük ... — És a bomba hívei lelkesebbek, mint valaha — fejezte be a mondatot Szilárd. — Megcsaltak bennünket. Ha tudtam volna, hogy a németeknek nem lesz atombombájuk, a klsujjamat sem mozdítottam volna. — Mit lehet tenni? — Hetek óta ezen gondolkodom. Azt hiszem, hogy egy lehetőség van: levelet kell írni Rooseveltnek. A két tudós bevonult Einstein dolgozószobájába és megkezdték a munkát: levelet Írtak az atombomba ellen. Szilárd még egy külön memorandumot is Irt, amelyben kifejtette, hogy milyen fegyverkezési versenyt robbanthat ki a háború után az amerikai atombomba. A két levelet 1945. április 12-én tette le a titkár Roosevelt dolgozószobájának asztalára — és aznap meghalt az Egyesült Államok elnöke ... A leveleket ki sem bontották, s az elnök Truman lett, aki az első pillanattól fogva a Pentagon oldalára állott... A „Szentháromság“ Elkövetkezett 1945. júliusa. A hitleri Németország már összeomlott és a győztesek a potsdami értekezletre készülődtek, amikor július 13-án, egy pénteki napon, hajnali 5 óra 33 perckor pokoli fény lobban fel az új-mexikói sivatag felett. Az első atombomba-próba volt, amelynek Groves tábornok páratlan cinizmussal a „Szentháromság“ fedőnevet adta. A próba után Oppenheimer a tábornokhoz fordult: — Mondja, Groves, miért éppen Szentháromság lett a fedőnév? A tábornok vállat vont: — Azért kedvesem, mert mint jól tudja, összesen három bombánk van. Az elsőt most kipróbáltuk. A másik kettőt le fogjuk dobni Japánra... Még aznap délben a robbanás helyétől számított 200 kilométernyi körzetben a Manhattan terv hivatalnokai járták be a vidéket, közölve a városok és falvak elöljáróságaival, hogy a fény ami hajnalban fellobbant az égbolton egy lőszerraktár robbanásának fénye volt. Emberéletben nem esett kár — mondták megnyugtatóan. Ugyanazon a napon a tokiói hadügyminisztériumba befutott egy jelentés az amerikai bombázásokról, amely mint érdekességet említette meg, hogy 1945 eleje óta az amerikai bombázók négy japán várost feltűnően kiméinek. Hirosima, Nagasaki, Kokura és Nígata felett hónapok óta nem jelent meg az égen amerikai bombázó... Közben, és részben már néhány héttel a „Szentháromság“ első bombájának felrobbantása előtt olyan események történtek, amelyek minden józan politikus előtt világossá tették, hogy Japán a megadás küszöbén áll. 1945. áprilisának végén Bern egyik kis házában, az amerikai titkosszolgálat kirendeltségének székhelyén, Allen Dulles, a kirendeltség vezetője és az amerikai titkosszolgálat későbbi főnöke két férfit fogadott. Az egyik egy Haag nevű német állampolgár volt, aki az amerikai titkosszolgálatnak dolgozott, ö mutatta be a harmadik vendéget: — Mr. Dulles, bemutatom Fujlmura urat, «aki berlini japán tengerészeti attasé volt, s Tokió külön megbízásával érkezett önhöz ... — Mr. Dulles — mondta a japán —, rövid leszek. A lényeg az, hogy kormányom készen áll a megadási feltételek átvételére. Azért küldtek ide, hogy az első kapcsolatokat felvegyem önnel. — Nem új, amit mond, Mr. Fujlmura —válaszolt könnyedén Dulles. — Okamato tábornok, az önök berni katonai attaséja a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankján keresztül már kapcsolatot keresett velem hasonló célból. Mint tudja, engem baráti kapcsolatok fűznek az említett bankházhoz. Az ön látogatásáról és Japán megadást készségéről jelentést teszek Washingtonnak ... Dulles elküldte a jelentést — és ettől a pillanattól kezdve világos volt, hogy az atombombának immár semmi köze a háborúhoz. Annál több a hidegháborúhoz — amelynek első értekezletét Truman elnök 1945. Július 20-ra hívta össze a Fehér Házba... (Folytatjuk) 19
