A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-10 / 6. szám

es *■* (0 M *> S zo jJn fc­amelyeket fáj kimondani Felfigyeltem. Csontos Vtlmos komor hangú cikkére, de úgy érzem, sok minden ki- 2 maradt belőle a püspökiek fájdalmából,mert nekünk például a felsoroltakon kívül ■> nagyon fáj az Is: is m '5 > « ■ ha színdarabot játszunk és kevés a né­zőközönségünk; ■ ha az előadott mű drámai jelenetét a nézők nem értik meg, és ott nevetnek, ahol könnyezni kéne; ■ hogy a fiatalság a vidéki művelődési otthonokban nem tud úgy viselkedni, mint ahogy azt az Illemszabályok megkövetelik; ■ hogy a közönség nem tudja, mikor kell tapsolni és mikor fütyülni, mert előfor­dul, hogy egyszerre mind a kettővel meg­tiszteli az önfeláldozó műkedvelőket; ■ hogy az Idegen együttesek előadá­sait jobban látogatják falunkban; ■ hogy a vidéki közönség Ízlése nagyon keveset fejlődött az elmúlt tíz év alatt; ■ hogy a közönség nagy része nem ér­deklődik eléggé a színjátszók nehéz mun­kája lránt, és megjegyzéseivel többet árt, mint amennyit segít; ■ hogy hat év óta nincs rendes helyisé­günk, ahová szórakozni, beszélgetni me­hetnénk, mindig ott Jövünk össze, ahol a háziak megengedik; ■ hogy az építő bírálatot rosszakarat­nak tekintik és nem segítségnek, jó ta­nácsnak; ■ hogy a járási Csemadok-tltkárság nem törődik velünk úgy, mint ahogy mi tö­rődünk a falusi közönség nevelésével; ■ hogy az irodalmi esteken az Írók és költők azt mondják a közönségnek: „bo­csánatot kérünk, nem készültünk fel“; ■ hogy nem értékelik kellőképpen a ta­nítók munkáját a szocialista kultúra ter­jesztése terén; ■ hogy bírálataink legtöbbször süket fü­lekre találnak, ■ hogy nálunk huszonöt tanítóból csak egy dolgozik a Csemadokban. 'S De ahol fájdalom van, o.tt öröm is akad. Nagyon örülünk például annak: ■ ■ hogy a községben működő tíz tömeg­szervezet közül a mienk a legjobb; ■ hogy a járási viszonylatban az elsők vagyunk; ■ hogy a fő kérdésekben vezetőségünk mindig egységes; ■ hogy vannak olyan nézőink, akik min­den egyes alkalommal Jelen vannak elő­adásainkon, és így támogatják munkán­kfit * ■ hogy az iskolából kikerülő diákjaink érdeklődéssel és kedvvel jönnek a Cse­­madokba; ■ hogy vannak, akik saját lakásukat ál­dozzák fel, hogy legyen hol próbálnunk; ■ hogy lassanként lesz vershallgató kö­zönségünk is; ■ hogy sikerült megvalósítanunk a „Ka­tona József“ irodalmi színpadot közsé­günkben; ■ hogy végre a helyi nemzeti bizottság kezdi helyesen értékelni munkánkat; ■ hogy csoportunk többször volt már külföldön és szlovákiai körúton megta­karított pénzünkből; ■ hogy erős akaratunk van és nem csüggedünk el. Az örömből ugyan kevesebb van, de van. Ha Így összegezve nézem a fájdal­mainkat és örömeinket, látom, hogy bi­zony sok még a tennivaló. De az elért eredmények cselekvésre buzdítanak. Min­denkit kérünk, hogy gondolkozzanak el az előbb felsorolt hiányosságokon, és épí­tő javaslataikkal, tapasztalataik átadásá­val segítsék munkánkat. WURSTER ILONA, a Csemadok pozsonypüspöki vezetőségének tagja Tudja-e <— hogy a múlt év december 7-én meg­alakult a Csemadok helyt szervezete Bor­siban ts. A harminckét taggal Induld úf csoport azóta már ötven tagot számi- Iái, s 1962. dec. 25, 26 és 27-én Fabln Zoltán tanító rendezésében bemutatták első műsorukat, a „Boci-boci tarká"-t. A színjátszó csoporton kívül van egy öttagú zenekaruk is, amelynek Balogh Bertalan a vezetője. Az úf csoport leg­aktívabb tagjai az elnökön, Fábián Zol­tánon kívül Ferkó István, Andrtskó Gé­za, Szabó Ilona, Polákné és Dobos Gézá­­né. (Zelenák István leveléből) — Alsópéteren nagy sikerrel játsszák Lovtcsek Béla Baj van a szerelemmel cí­mű darabját. A bemutató az újonnan qlakult színjátszó kör munkájának első eredménye. A darabot Laca Péter taní­tó tanította be. (Holecz Erzsébet leveléből) — hogy a szőgyéntek büszkesége, az új szövetkezett klub a falu fiataljainak a munkáját dicséri. Egy régi épületet ala­kítottak át erre a célra. A klubnak ma már saját zenekara s mindenképpen mozgalmas kulturális élete van. Vezeté­sével Pék Lászlót bízták meg, aki tiszt­ségét nagy lelkesedéssel végzi. További eredmények: a községen keresztül veze­tő út megjavítása, egy pompás park a falu közepén (melynek építésében a község minden tömeg szervezete részt vett), s a régi mozthelylség tatarozása. (Szabó Imre leveléből) — hogy decemberben jól sikerült estet rendeztek Nagymegyeren. Megvitatták Konsztantytn Szlmonov Élők és holtak című regényét. A bevezető előadást Var­ga Dezső tartotta. (Kecskeméti Ottó leveléből) — hogy a vajánlak méltóképpen meg­ünnepelték Petőfi születésének 140. év­fordulóját. Az előadáson részt vettek az tsketek Is. A két órás műsorban Petőfi legszebb költeményei, megzenésített és dramatizált versel szerepeltek. (Horváth Lajos leveléből) Megkezdődtek a Csemadok­­szervezetek évzárú közgyűlé­sei. Képünkön, a pódafalak gyűlésednek. A szervezet a múlt évben gyengén működött, az évzáitf közgyűlésen Is csak tizenhatan vettek részt. A be­számolót Rózsa Ottó tartotta. Prandl S. felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents