A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-05 / 31. szám

Q

Á^ü.Q

Ú

O

ó %íA

rORDODY f*FKATALIN

(Regényrészlet)

Mindenki annyi ételt hozott, hogy gulyásfőzésre szinte nem is volt szükség, de a kirándulás fénypontját azért semmiképp sem akarták elengedni. A gyerekek, aszszonyok rozsét gyűjtöttek, a férfiéi? kövekből kis kört raktak ki, amelynek közepében majd a tűz ég. Ágasfát kerestek, boiokat hegyeztek, ment minden vidám lármázás közben, és a mulatozó társaságban kinek tűnt volna fel, hogy Miklós Jókedve nagyon is nem belülről fakad. Hiszen nevetett, tréfált, ügy viselkedett, mint a többiek, Sáros! Pali húgának erősen csapta a szelet, hogy a kislány márinár kezdte komolyan venni. Mindenkivel tréfált, csak egy valakit nem vett észre, Esztert. Ezt viszont az anyja vette észre és mindjárt levonta a valósághoz nagyon is közeljárő következtetést.

Esztert eleinte nem bántotta Miklós viselkedése, de aztán túlzásnak találta. Hiszen megkérte rá, viselkedjék természetesen. Szívében szánalom támadt iránta, mert sejtette, hogy Miki szenved, legszívesebben talán el sem jött volna, csak büszkeségből nem vonult vissza. Szegény, milyen nevetséges az erőlködése amint Sárosi Ilonkának udvarol... kellene mondanom neki valami kedveset — gondolta, hogy éreztessem, nem haragszom rá, s neki sem szabad rám haragudnia. Aztán ámégsem szólt Miklóshoz, mert később nem is találta olyan nevetségesnek Miki udvarlását, hanem szemetszúróan ízetlennek, s még az Is felmerült benne, hogy hátha tetszik neki a lány, hiszen elég helyes* csak a lábai vastagocskák és folyton nevet, akármit is mond Miklós, akkor pedig "kilátszanak hézagos fogai. Jobban tenné, ha csukott szájjal nevetne.

Elment ő ts gallyakért, a többiekkel, és csak sokára jött visza. Már lobog a tűz, pirul a hagyma, Agakat nem hoz, de két teli kezét magasra emelt.

— Gyönyörű gombákat találtam!

— Gyönyörűek, gyönyörűek, csak hát mi az ennyi embernek. Van, aki azt ajánlja, dobják a hús közé, de többen tiltakoznak, a gulyás, az gulyás tgy hát külön kis lábaskában a parázs szélén készítik el. -Eszter' ott guggol a tűz mellett és vigyáz a gombára. Szeme sarkából látja, hogy Miklós szótlanul ül az anyja mel. lett. Nem udvarol hangoskodva. Fárasztó lehetett neki már nagyon a vidámat játszani. Levetette az álarcot. Most meg tudná simogatni, most, amikor nem olyan letipróan pimasz, talán még szeretni is tudná. Mégis csak szól hozzá egy-két kedves szót — határozza el Nagyon megbánthattam, mikor nálam járt. Beállít és meg sem melegszik, támadni ked. Még jó, hogy szóhoz sem hagyia jutni. Könynyen lehet, azért jött, mert kiszimatolta, hogy egyedül van. Mennyi baja van ezzel az emberrel. Gondolatai ott forognak legutóbbi találkozásuk körül. Milyen kedvesen adta át a süteményt: most sütötte édesanyám — hallja a szavait. — Hangijának zenéjét. — Szép hangja van. Itt ez az asszony az édesanyja Ez sütötte a süteményt. Ismerte is látásból, de nem tudta, hogy Miki anyja. Talán egy fél éve csak, hogy ide került. Nem néz ki rossz asszonynak. Megkínálja őt a gombapaprikással. Azián hogy <ne úgy fessen a dolog, mintha

10

egyenesen neki készítette volna, megszólal, de olyan gyengécske hangón, hogy ne Igen keltse fel a figyelmet.

— Kész a gombapaprikás, ki akar belőle?

Nem jelentkezik senki, csak a két gyerek.

— Nekem adjál, mama, én kérek.

— Várjatok a sorotokra, majd ha marad. — Mintegy véletlenül éppen Vidáné közelében áll, egész természetes hát, hogy feléje fordul. — Vida néni, nem kóstolja meg a főztöm?

— Nem én, lelkem — Ingatja fejét az asszony —, annyi mindent összeettem Itt, amit egyébkor otthon sosem szoktam. Félek, aludni sem tudok majd az éjszaka.

— Az éjszaka még messze van — mondja Eszti.

De az este bizony úgy eljött, észre sem vették. A fákra mind sűrűbb homály telepedett. Néhányan a tűz köré gyűltek, amit nem hagytak kialudni, újabb galylyakat vetettek rá, s most már kezdett egészen kellemes lenni a parázs melege. Az arcokat vörös fénnyel festi meg a láng. A fák árnyékában világos folt mozdul, s Miki felé közeledik. Sárosi Ilonka nem érti, gavallérja miért hagyta abba a cicázást. Most ő húzódik szemérmes, lányos félénkséggel feléje. Eszti látja, snem vár tovább.

— Tessék, Miklós, kóstolja meg maga

— mondja olyan kedvesen, mintha sosem beszéltek volna egymással másképp. —

— A finom süteményért. (Ez bök Vidáné felé is).

Miklósnak a szája is kinyílik, úgy bámul rá. Sose tudni, hányadán van ezzel az asszonnyal. De aztán kapcsol. Persze így akarja kifejezésre juttatni a többiek előtt, hogy vele is olyan viszonyban van, mint mással. A képmutatáshoz aztán ért. Csak miért most csinálja, mikor már sötétedik és nem látja senki, s amúgy sem figyelnek ide. Hát elfogadja, persze hogy

elfogadja, nem rontja el a komédiát. Megígérte.

— Jaj —■ kiált nevetve Eszti —, szívesen adom, de ne az egészet, a gyerekek is kértek. — No, egyetek — biztatja a ‘kicsiket —, aztán megyünk haza, mert gyerekeknek ilyenkor már ágyban a helyük. Majd egy őrá, míg veletek hazaérek.

A többi anya is összeszedi a gyerekeket és az Indulásról beszélget A férfiaknak nem fűlik hozá a foguk. Bor még vari, maradnak egy kicsit tovább. Nem ártana egy jó férfimulatságot csapni. Szalonnát is piríthatnának még, hogy legyen egy-két falat, amit a borral megöntözhetnek. Kis huzavona után maradnak is, de azért ez nem az igazi, mert csak azok az asszonyok mennek el, akiknek a gyerekeket kell hazavinniük. Itt marad Vidáné, Sáros! Ilonka, és Lóránc Laci felesége, aki még csak fél éves asszony, családjuk nincs és a férjét a fél világért sem hagyná egyedül.

Az űtrakelt asszonykaravénban Eszter hallgatagon vezeti kézenfogva a két gyereket. Imi rángatja a kezét, és folyton nyaggatja. Nem figyel rá, nem Is hallja, arra gondol, hogy Ilonka ot maradt. A sötétben most hozzábújhat Mikihez és udvarolhat neki. Jó szórakozást — gondolja és ajkát biggyeszti.

— Hogy mit akarsz? Mit ráncigálsz folyton? Hát nem tudtad hamarább? No, szaladj oda a bokor mögé.

— De Itt maradj! — kiabál Imi, és a félelemtől meg a szükségtől egyaránt szorongatva megindult a sötét bokor felé.

Eszti áll és aggódva figyeli, hogy távolodnak a többiek. Nem szeretne magában a két gyerekkel hazabotorkálni, már egészen besötétedett. Jó, hogy a hold világít. Utánuk kiabálna, de hallgat. Ha nem veszik észre, hogy elmaradt és nem jut eszükbe, hogy várjanak rá... Imi végre elkészült, és eiőtotyog a bokorból.

— Gyere — fogja keményen kézen. —< Siessünk. — Úgy érzi, nagyon-nagyon eyedül van ezen a világon, és hiába segítenek neki és építik fel a házát, valójában senki, senki, de senki sem törődik vele. A szemébe könnyek gyűlnek, most nem Kariért sír, önmagát sajnálja. Csak dongja körül azt a lányt — tér vissza gondolata Miklóshoz — ő is olyan, oda megy, ahol kaphat. Még jobban, még kíméletlenebből kellett volna a szemébe vágni, hogy lássa, milyen. Olyan asszony, mmt ő, egy Ilyen férfit... soha, soha!" Az ajkát beharapja és nyeli a magára hagyatottság könnyeit. Jobban kilép és húzza a kicsinveket maga után.