A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-05 / 31. szám

Otthon a gyerekeket levetkőzteti és beszél hozzájuk.

— Apu, nincs többé, nincs senki másotok, csak én. És nekem csak ti. Ugye, értitek? Nekünk hármunknak ezért nagyon kell szeretnünk egymást. Ugye, mindig fogtok szeertni engem, ugye, jók lesztek és sosem hagytok el?

— Nem, nem — ígérgették a gyerekek és a nyakába csimpaszkodtak.

— Holnaptól együtt megyünk el hazulról minden reggel a gyárba. Ti mentek a napközibe, ott a Magda néni, Irén néni meg a többiek fognak játszani veletek. Meglátjátok milyen jó ott. Adok rátok szép ruhácskát, amit a nagymama varrt, de azt majd leveszitek és másikat kaptok. Otthon minden kisgyermek egyforma ruhába öltözik. Én is ott maradok a gyárban, a bácsiknak meg a néniknek adok limonádét, vagy sört, ha szomjasak, ha meg éhesek, zsemlét és szalámit. Aztán hazajövök, megfőzöm a vacsorát, s ha elkészül, értetek megyek és együtt térünk haza.

Már ágyban voltak a gyerekek, még mindig kérdezősködtek. Megérezték, milyen odaadással, dédelgető szeretettel fordul feléjük ma anyjuk, a fészek puha melegét érezték és csivogtak.

— Már az újházba mikor megyünk, mamuci? — kérdezte Tériké, aki már megértette, nem úgy mint Imi, hogy ez életükben emlékezetes, ünnepélyes eseményt fog jelenteni.

— Mire ősszel Iskolába mégy, addigra beköltözhetünk talán. De most már aludnotok kell.

Ekkor nyögött fel Imi.

— Mama, fáj a hasikéin.

— Biztosan sokat ettél. Próbálj csak aludni, reggelre elmúlik. Kis csönd volt, s Eszti hallotta, hogy a gyerek nyöszörög.

— No várj — szánta el magát —, majd megikenegetem. — Megtapogatta, gyengéden megnyomogatta a gyerek hasát. Ilyesmi máskor is segített. Talán nem is lesz szükség a meleg födőre. Csak nem fázott iöl a gyerek?

— No, jobb most, kisfiam?

— Talán jobb egy kicsit.

Halkan, félve, hogy újabb kényelmetlenséget, okoz s magára. vonja anyja haragját, Terka Is megszólalt.

— Mama, nekem is fáj.

— Dehát ml bajotok van? Sosem lesz már alvás?

— Ma-ma, fáj, fáj — Imi most már

hangosan sírt. *

Eszter , komolyán megijedt. Tanácstalanul ült egy darabig, aztán megkérdezte: — Főzzek egy kis teát?

A gyerekek nem mondtak sem igent, sem nemet, csak nyögtek, jajgattak s forgolódtak fekhelyükön. Imi egyszerre éktelen visításba kezdett, elvörösödött, egészen lilába játszott az arca és hányni kezdett. De nem könnyebbült meg, mint ahogy Eszter az első pillanatban remélte. És Teri Is mind szívszaggatóbban jajgatott. Nem tudta, mitévő legyen, jeges rémület járta át, és már maga Is ordítani szeretett volna. Egy világos lett előtte, hogy nem ülhet tétlenül és nem várhat tovább. Valamit tennie kell, de mi lenne a legokosabb. Igyekezett rendbeszedni a gondolatait. Orvos. Igen, orvos, csak hát hogyan. Rohanjon a kórházba és hagyja magára ilyen nyomorultul a két kicsit. Az autóbuszok most már ritkábban járnak be a városba, Várjon rájuk, vagy gyalog előbb odaérne?

Magára kapta a kabátját, lábát a cipőbe Súgta s átszaladt a ház első felébe. Az ablak sötét volt, Béresék már aludtak. Megrázta a kilincset, dörömbölni kezdett. Kisvártatva Béres Ijedt arccal jelent meg az ajtóban.

— Pali bácsi, Pali bácsi, lihegte sírva <=*■ jöjjön át valaki hozzánk 1

Béresné Is előkerült. — Ml történt Eszti, az istenért, mi baj van?

— A gyerekek! Meghalnak! Orvos kell... jöjjön valaki I

Mind a ketten átfutottak Risanékékhoz, Eszti meg ahogy volt, szátbontott hajjal, mezitlábra húzott ünnepi cipővel, hálőinge fölött összefogott kabáttal rohant a gyárkapuhoz. Nem tudott számot adni róla, találkozott-e közben valakivel, azt sem látta, milyen szemeket mereszt rá az éjszakai portás, csak a kezét tördelte.

— Hívja fel a kórházat. Nagyon kérem, azonnal. Ide volt a legközelebb. Küldjenek orvost, mentőautót. Itt megvárja a város kapunál. Jaj, Istenem, Istenem, Istenem ... Maghalnak.

Ha a portás nem is értette pontosan miről van sző, de azt tudta, hogy mit kell tennie. Telefonált, intézkedett, azután letette a kagylót. Részvéttel pillantott az asszonyra, aki a. padra csuklott, az öklét rágta s halkan sírva motyogott magában. Meztelen lábszára dideregve nyúlt ki a kabát alól, különben Is egész testében remegett. Meg sem próbálta nyugtatgatni.

Messziről halk autóbúgás hallatszott. Eszti felkapta fejét, felugrott és nyakát előrenyújtva figyelt. Az autó szirénázva hekanyarodott, csaknem eléje vetette magát. Kinyitották az ajtót, bebújt, s eszelősen sürgette.

— Gyerünk, gyerünk.

— De hová, jőasszony?

Máris megérkeztek a háza elé. Eszter berohant. Béres és a felesége egy-egy gyereket tartva karjaikban valami örült táncot jártak a szobában fel-alá, fel-alá I

Az orvos felemelte a gyerekek sírástól vörös dagadt szemhéjait, gyorsan a pulzus után nyúlt és máris az autóban voltak. Eszter is beült a sofőr mellé, úgy ahogy volt, csak a haját igazította kontyba, egy mozdulattal és a kabátját gombolta össze. Nem tudta, mit csinált az orvos, mi történt a kocsi belsejében, de az éles, idegtépő sikoltozás megszűnt. Egész lényével hátrafelé figyelt, s nem tudta jót vagy rosszat jelent-e ez a csend. Szíve fáradtan vert, érezte, közeláll az önkívülethez.

A gyerekeket bevitték egy szobába, ő megint egy padra ült és várt. Didergett a kimerültségtől, de nem vette észre. Egy ápolónő forró teával .kínálta. Elfogadta és hörpölni kezdte. Lassan, kortyonként

nyelte, mert még égetett. Nyílt a szoba ajtaja, ugrott, hogy megkérdezze az orvost, vagy aki küön, élnek-e még a gyereket, vagy élni főgnak-e. De nem az orvos jött ki, hanem egy ápoló, két kezében megmarkolva egy hordágy két rúd iát. Jött kifelé, a hordágy felénél féltőm a másik ápoló ts. A hordágyon heverő leiakart halomra meredt, és akkormegpitlantota Miklós lehunyt szemű, halottién sápadt arcát.

— A gomba — sírt fel hangosan és kezébe temette arcát.

Aztán kihozták az ő gyerekeit Is, pokrócba burkolva, egyiket az orvos tartotta a karján, a másikat egy ápolónő.

Megint felállt, egész lénye egyetlen kérdés volt.

— Menjen haza — mondta az orvos fáradtan és nem túl barátságosan. — Majd meglátjuk, mit lehet tennt. Holnap dél felé bejöhet. Reméljük, nem lesz komoly baj.

A gyerekek eltűntek egy másik folyosón és egy másik ajtó mögött. Kibotorkált a kórház kertjébe, még elég sok ablak világított. Madarak ftityörésztek s a virágágyak füve, a levelek, virágszirmok csillogtak a harmattól. A jázminok, orgonák végtelenül tiszta és üde illatot árasztottak. Kelet felől már világosodott az ég alja.

11