A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-30 / 52. szám

űnarskip

— Az embert keresem... az embert akarom látni, életre hozni minden művemben — mondja és szavaiból mély humánum árad.

A szoba telístelt képpel, leheletnyifinom pasztellek mellett a hagyományokat ápoló, az árny és a fény sötétbarnába ötvözött világát, gazdag, a magyar klasszikusokat idéző olajfestmények, arckép-vázlatok, tanulmányok.

Külföldi tanulmányutakon is járt: Afrikában, Közép-Azslában és ezeknek emlékét, kelet színpompáját tükröző üde pasztell képei őrzik.

— Holnap utazom Magyarországra — két hónapig tartózkodom Budapesten, remélem újabb élményekkel gazdagodok — mondja.

Tervet felől érdeklődöm. Közeleg az újév és Ilyenkor minden ember valami célt tűz maga elé:

— Nehéz erről beszélni. Azt szeretném, ha majd a képek beszélnének önmaguk helyett. Hónapokig érlelődnek bennem a munkák, mégse lehet előre elhatározni, hogy mit valósítok meg belőlük. Forradalmi ciklust készítek (ebből láttam pár darabot), mégpedig Forradalom — forradalmak, Forradalomélet, Forradalom-munka, Forradalom- Halál, címmel és az egész sorozatnak egy záróciklussal akarom megadni a szintézisét. Persze, ez még csak terv, melynek a megvalósítása több mint három évet vesz igénybe. Természetesen közben festek Is.

A megbecsülésről, az elismerésről is

szó esik.

— Érzem azt, hogy munkám nem hiábavaló, alkotok, sokat dolgozom, és ezért meg ts becsülnek. A pártkongreszszus tiszteletére rendezett kiállításon az én metszeteim ts ott szerepeltek.

Szabó Gyula szenvedélyes alkotóművész, aki látszólagos magányában is lüktető életünk emberi arcát tárja elénk.

OZSVALD ÁRPÁD

*7

É Bődbe bújt télt délután kopogtattam mm Szabd Gyula losonci festőművész és hírneves grafikus lakásán. Kl- J W esti szorongva, kicsit feszélyezelten vártam az aftőnyltásra, gondolva arra, hogy a művészemberek nem mindegyike szeret nyilatkozni az újságíróknak, különösen az a típus nem, aki elvonultán, szinte „magányban" él.

Egy-két óra alatt nehéz megismerni egy embert. Kérdéseken törtem a fejem, amit majd beszélgetés közben felteszek. S e kérdések pár perces tsmerettség után már szinte nevetségesnek tűntek. Szabó Gyula, az Őszinte, szenvedélyes, tépelOdO művész hangjával szólt:

— Mindent megéltek, kiéltek, elmondtak elődeink, ml csak másképpen fogalmazzuk az Osl dolgokat — Idézi önmagát egy barnafedelű füzetből, melybe pihenő óráiban gondolatait jegyezgett. A képzőművészet mellett az irodalom a másik nagy szerelme.

Míg a régebbi és a most készülő fametszetek sorozatát rakja elém a „másképpen fogalmazásáról* elmélkedem. Igen, ez a „másképpen", ez határozza meg a művész egyéniségét. Nem a mindenáron eredetteskedő, kapkodó művészet ez. Döbbenetes erővel hatnak a metszetek figurái, szinte túlnőnek a kereten s mégis csupa líra az egész. Elég megemlíteni a Főikéi a nap lányalakját, vagy a Halott sirat ót. Versekben gondolkodva, önkéntelenül Is József Attilát, Radnótit juttatják az eszembe.