A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-23 / 51. szám

Arany János hires verse, a Fülemlüe Jutott estembe a múltkor egy községházán, ahol véletlenül napjaink Péter-Pál- Jaival találkoztam. Oszes, szikár ember Jött panaszra a titkárhoz. IgelitkOpenyén apró gyöngyökben csillogott a víz. Kint elszomorodott az őszi idő, már napok éta esett az eső.

— Titkár eivtárs — rontott be türtőztetett haraggal — csináljanak rendet a szomszédommal, mert magam is megbánom, amit teszek ...

— Mi baj megint — kérdezi a titkár, aki úgy látszik megszokta már az effajta kitöréseket.

— Ez esőcsatornáját úgy tette fel az a... — nem mondja ki a szomszédja nevét — hogy mind az én pincémbe csurog a víz. Alig győzi az asszony csebrekkel kihordani, jöjjenek, nézzék meg. Törvény elé kellene állítani az ilyet...

— Jól van Pali bácsi — nyugtatja meg a titkár — csak menjen nyugodtan haza, majd elintézzük.

A titkár szél a klsbirénak — hívja be Péter bácsit.

Péter bácsi testes, piros arcú ember, valami hasonlóságot fedezek fei benne az előbbi panaszossal.

— Nem testvérek ezek? Kérdem súgva a titkártól.

— De igen — bélint a titkár. ,

— Igaz az, hogy maga Horváth Pálnak a pincéjébe ereszti a vizet? — kérdezi szigorúan a titkár.

— Nem tehetek róla, hogy oda csurog — rándítja meg a vállát

— Helyes dolog ez? — néz farkasszemet véle a titkár. —■ Felnőtt emberek, szomszédok s mi több, testvérek... állandóan civakodnak...

— De emlékszel, Dezső — vág szavába az ember — a nyáron meg ő volt az, aki az árnyékszéket majdnem a konyhám elé akarta építeni... Ha meg nem akadályoztátok volna — és szemébe haragos fény villant.

— No és most nincs egy darab bádogja? — mondja a titkár.

— Minek? — kérdi meghökkenve a „vádlott“.

— Meghosszabbítani a csatornát egy fél méterrel s akkor nem a pincébe, hanem a kertbe folyik a viz.

— De van — mondja Péter bácsi —, igaz, hogy máshová szántam...

— Holnap reggel elmegyünk a kisblróval és megnézzük. Remélem addig rendbe teszi.

Az ember elköszön. Egyedül maradunk a titkárral, aki dióhéjban elmondja a két testvér esetét.

Amíg szegény emberekként éltek, megvoltak egymással. Aztán örököltek közösen egy telket. Mind a kettő ú] házat épített. Szorgalmas emberek, de állandóan minden semmiségen veszekednek. Evek óta haragot tartanak. A fiaik nevetnek, boszszankodnak apjuk kicsinyessége miatt, de nem tudják kibékíteni őket.

íme, ezek az új péterpálok, akik gazdagodó életüket ilyen apró semmiségekkel mérgezik meg.

OZSVALD ÁRPÁD