A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-16 / 50. szám

A tornóciak szeretik a sört. Sakkozni is főbb sör mellett, mint anélkül. Középen a szövetkezet legöregebb tagfa, Vágd bécsi Prandl Sándor {elvételei

— Mit lehessen tenni

Ha nem három! Mert Szabó Pál szövetkezeti parasztja csak szárítani és áztatni akarta egyidőben a megduplázott égi segítséggel a földjét, de a tornóci szövetkezetben még egy harmadik isten sem ártana, amelyik a hetven kilós zsákokat a pótkocsikra felhányná. Mert Eremiás jbzsef elnöknek egyelőre az a legnagyobb gondja, hogy a szövetkezet legfiatalabb tagja, a Bogár fiú még csak tizenöt éves, a legöregebb meg, az öreg Varó Emil bácsi már hetvennyolc. S közöttük csak asszonyok, nyugdíjasok meg vagy tizenöt-húsz javakorbell férfi, akik többnyire az állattenyésztésben dolgoznak meg kocsiskodnak. De hát ez nem csak Tornócon probléma, több mint valószínű hát, hogy nem is ott fogják megoldani. Annál is inkább, mert van nekik éppen elég másfajta megoldanivalójuk is. Ugyanis a munkamegosztás az idén valahogy nagyon gyenge volt a másik két isten között is. A hónapokon át tartó nyári szárazságban úgy elszaporodtak az egerek, hogy a szénát, a takarmányt csaknem teljesen tönkretették. Ami persze magában véve még nem lenne baj. A baj ott kezdődik, hogy a tehénféle nem tud meglenni takarmány nélkül, a tornóciak fő jövedelme meg az állattenyésztés. Az egerek hát a szövetkezetiek fő jövedelmét ették, s gyakran ehették, mert míg az 1959-es évben egy tehén 2470 liter tejet adott, ebben az esztendőben már csak 1200-at. S a súlycsökkenés tehenenként kb. 200 kiló.

Nagy számok, nagyon nagy számok, s a szóbanforgó másik isten még nagyobbakat csapott hozzájuk, mikor a hosszú szárazságot váratlanul hosszú esőzés váltotta fel, s hatvankét hektár kukorica kinn maradt töretlen. Mondhatnám úgy is,

hogy csaknem negyvenezer korona várja kint az esőben, hogy a tornóciak kisüssenek valamit. S valamit kisütni nagyon nehéz ott, ahol oly puha a felázott talaj, hogy három traktor sem húz el egy megrakott pótkocsit. A norma meg — Eremiás elnök szerint — nem alakul a traktorok számához. Három traktorosnak nem lehet három fizétést adni, ha csak egy munkát végeznek hárman. Ki kell hát sütni valamit.

Ki bizony, mert a három tornóci kocsma közül a legnagyobbnak a múlt évben százezer korona volt a bevétele. A tornóciak szeretnek sörözni, a bort is megisszák, szeretnek jól élni, szépen ruházkodni és szép lakásban lakni. De mit visznek a három vendéglőbe, a két önkiszolgálóboltba, a vaskereskedésbe, a drogériába, a ruhás üzletbe, a cipőüzletbe, a mészárszékbe — egyszóval a tornóci „pénznyelőkbe“, ahogy itt hívják őket, ha a szövetkezetben csak 400—500 koronát lehet keresni. Tíz koronát fizetnek egy egységre, s á másik ötre egyelőre remény se igen van.

Ki kell hát valamit sütni, elnök elvtárs. Kevesebbet kell teregetni a kezét olyan formán, hogy „mit lehessen tenni," s többet töprengeni a megoldásokon, mondjuk a jobb munkaszervezésen. Az emberekben van akarat, hisz maga mondta, hogy a múlt vasárnap Molnár József és Vanyík György traktorosok egy szóra mentek répát hordani — szakadó esőben, s estig száznyolcvan mázsát szállítottak el — ők rakták fel is. S ha még azt is hozzáteszem, hogy a normakönyv se szentírás, talán akkor a boldogulás útja is mindjárt világosabb lesz, ha csak egy cseppel is — „égi“ segítség nélkül is. TŐZSÉR ÁRPÁD

Egy kéréssel fordulok önökhöz. Szeretném, ha az alábbi soraimra válaszolva tanácsot kapnék. Arról van ugyanis szó, bogy hogyan szólítsuk meg egymást. Például, ha egy kommunistát szólít meg egy nem párttag? Hogy szólítsa? Vagy egy tanítót, egy feljebbvalót? Vagy az irodában dolgozó nőket? — kérdezi Németh Izabella udvardi olvasónk, az érsekújvári mosoda dolgozója.

Hogyan st «‘gymást?

A jelszabadulás Óta gyökeresen megváltozott életünk. Eltűntek a régi világ „ural“, „nagyságos“ és „méltóságos" aszszonyat. Nem szólítunk tehát így már senkit. 1948 februárja óta, amikor a kapitalizmus utolsó csökevényelvel Is leszámoltunk hazánkban, egyre Inkább elterjedt — párttagok és pártonktvüllek között ts — az elvtárs megszólítás, A magyar nyelv értelmezó szótárának

1960-aá kiadása az elvtárs megszólításáról ezt mondja: használatos kommunista párttagok, fóleg férftak megszólításaként, megnevezéseként, vezetéknév, foglalkozás, III. pártfunkció megjelölése

után vagy önállóan.“ Az elvtársnóröl ugyanez s kiadvány megállapítja, hogy „egymással rokoni vagy baráti kapcsolatban nem levó, esetleg Ismeretlen nö megszólításaként, megnevezéseként a vezetéknév vagy foglalkozás megjelölése után, illetve önnálóan használatos“. Az elvtárs, elvtársnö megszólítás tehát nemcsak szakszervezett és párttagok egymásközti érintkezésében szokásos, hanem egyre elterjedtebb, általános megszólítás. Használatos még — főként egyazon vállalatnál, üzemben dolgozók között — az azonos értékű kartárs, szaktárs megszólítás Is; illetve a kartárs nót megfelelője: a kartársnő. Az olyan megszólítás, mint például a Kovácsáé asszony, mesterkélt és nem ment át a közhasználatba. Mennyivel szebb és természetesebb, mondjuk, a Kovácsné kartárs (esetleg Kovács kartársnő) vagy üzletvezető, igazgató mérnök stb. elvtárs megszólítást Kis gyermekeknek azonban nem kell okvetlenül ezt használniuk, a Szabó bácsi, Lujza néni, tanító bácsi, tanító néni megszólításból mindenki ktérzt a felnőtteknek kijáró tisztelet megnyilvánulását.

—ta— ;