A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-16 / 50. szám
9 SZlN: a prágai Lucerna kávéház. Hár£ man ülnek a középső asztalnál. A Roman „ testvérpár és a riporter. Beszélgetnek és • a párolgó leketébfil kortyolgatnak. A tizenhatodik évét betöltő Cva igen magabiztos fellépésű, nem jön egykönnyen zavarba. Ha a jégen tíz és tízezer néző előtt nem veszti el a higgadtságát, miért jönne zavarba a riporter Jelenlétében. Pavel sem fe8zélyezteti magát, alig tizenkilenc éves és már beutazta a fél világot. Sokan megnézték, megcsodálták művészetét. Mióta műkorcsolyázó világbajnok, nemegyszer hazai és világlapok riporterei ültek le vele beszélgetni. Valaki a hegedűjével, valaki a tollával, vagy szinészi rátermettségével hódítja meg- a világot; ők a lábukkal, illetve a korcsolyájukkal férkőztek a sportrajongók szivéhez. Gyermekemberek és róluk beszél a világi... Pavelról legutóbb azt irtők a lapok, hogy már borotválkozik. Évárgl meg hogy már kinőtte a játékbabák korát. A hódítóknak, a közönség kedvenceinek van valami hasonlatosság az indulásukban. Gózon Gyula, a nagy színész, amikor édesanyjával tíz éves korában először ment színházba, sírva fakadt a gyönyörűségtől. Amikor a Roman gyerekek négy éves korukban először mentek jégre az édesapjukkal, nem tudtak nyugodtan maradni, mindig csak korcsolyáztak volna, s odahaza nem is beszéltek másról, csak az álmukról: milyen jó Is lenne, ha nekik is tapsolna majd egyszer a zsúfolt nézőtér ... RIPORTER: Nehéz volt az út az első elismerő tapsig, majd a világbajnoki címig? ÉVA: Nagyon nehéz. Rengeteget gyakoroltunk. Hiába a termettség magában nem elég. Emlékszem, még sírtam is, ha a lábam nem úgy engedelmeskedett, ahogyan én akartam. Csodáltam a papa türelmét... Mintha érezte volna, hogy nem kár ránk pazarolni az idejét, ö is csodálhatta a mi kitartásunkat, hogy nem megy el a kedvünk a korcsolyázástól. A Jég megszállottjai lettünk mindnyájén. Apu korcsolyamesternek tanult ki, anyu a ruháinkat varrta, az osztálytársak voltak az első szurkolók. PAVEL: Páros táncokat gyakoroltunk és 1957-es szereplésünkkel kiérdemeltük az első elismerő tapsot. Az országos bajnokságon harmadik helyen végeztünk. Majd egy évvel később, szorgalmunk eredményeképpen, a második helyet szereztük meg. Ebben az évben került sor a bratlslaval Európa-bajnokságra, amelyen versenyen kívüli számunkat Courtney Jones jégtánc „király“ Is megtekintette, ö ajánlotta, hogy foglalkozzunk a jégtánccal, s ml megfogadtuk a tanácsát. Új edzőnk, Mlla Nováková tanított bennünket és Igen eredményesen. 1959-ben a davosl Európabajnokságón hetedik helyen végeztünk. Persze, a továbbjutáshoz új tánckompozlcló kellett, s ez Nováková érdemeként meg is született. Genfben már erősen felfigyeltettünk magunkra, Prágában pedig világbajnokok lettünk. RIPORTER: Mit éreztek, amikor világbajnokok lettek? ÉVA: A boldogságot nem lehet szavakkal kifejezni. PAVEL: Én sem tudok mást mondani. RIPORTER: Milyen Iskolába járnak? És hogyan néznek a világbajnokokra az osztálytársak? ÉVA: Az iparművészeti Iskola harmadéves tanulója vagyok. Két célom volt. Az egyiket, a világbajnoki elmet már elértem. A másikért — kirakattervező szeretnék lenni — még sokat kell tanulnom. Bevallom, ez utóbbi cél eléréséről legalább annyit ábrándozom, mint a korcsolyázásról. Nagyon szeretek a városban nyitott szemmel járni... Ízlésesen rendezett kirakatokat nézni... s nagyon szeretnék megkapóan szép kirakatokat^ tervezni I Osztálytársaim önzetlenül segítenek a célom elérésében. Gyakran utazom külföldre, s ha visszatértem, segítségemre sietnek valamennyien, hogy gyorsan pótolhassam a mulasztást. A tanáraim szigorúak, nem néznek el semmit. Ám amikor világbajnokok lettünk, észrevettem, hogy az osztálytársaimmal együtt ők is velem örülnekl... Pavel gyakran elmossa az edényeket Apn a korcsolyamesterünk, anya a varrónőnk . . . Stanislav Tereba felvételei A tánczene rajongója Szívesen rajzolnak mind a ketten Kölcsönösen figyelmesek eg"ymás Iránt
