A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-25 / 47. szám
miroslav válek Sárga halásznadrágos cigánylány játszik a daruval, körülbecázi a vasárnap, rezesbanda izzad, forr a tej. Cimtányért hallok, üveges gyorsvonat száguld, kát napgolyó összeütközött, s te nem tudsz semmiről. S ezalatt hátul a kertben a kutya falusi módon ugat. A kopasz gallyakon már jól látni a készülődő lomb körvonalait. Hideg szél támad, tüzet raktak, a kéményen diófekete lett a galamb s háttal lefelé a fűbe zuhant. Mindez délelőtt történik, a fák ébredésének órájában, r vasárnap. Ám hamar megváltoznak a dolgok. A fésűk hajban szikráznak és kihunynak, az utca csendes, majd felmorajlik, a villamosok lábujjhegyen futnak, s hálókat húznak a város fölé. Abroncs ez, melyből nem szabadulhatsz. Jusson eszedbe az ígért gyűrű, a hajdan vízbe dobott kavics, a víz, mely mindig máshonnan kristálylik, de mindig elér, mint a dal, gondolj karikáira, mély csendjükre. Szomorú slágert dúdolok, mérem a konyha hosszát. A gáz, mely kékeszöld, mint a ruhád, szédíti fejemet, jó lenne aludni, vasárnap ha nem ülne mellettem a Vasárnap, ölében macskával, ujját ajkához emelve. Mindig a Vasárnap Kísért, ha horgászni indultam A Vasárnappal olvasgattuk tiltott könyveimet. A Vasárnappal fürödtem pőrén a halastóban. A vasárnap örök kísértőm, vasárnap egyenesen feküdj, mint asztalon az abrosz . .. Vasárnap, vasárnap ... Zárjuk be az ablakokat! így, keseredő emlékek nélkül, rossz gondolatok nélkül nyúlok kenyerem után, ujjaimon úgy világít a könnyed, mint fényes olajcsöpp, köztük szivárványt látok az aszfalton, ragyogó tetőket, fiúkat, kik matrőzingben moziba sietnek. Esteledik. Karcsúnyakú kancső énekel, mint rekedt kakas, a tárgyak meglelték helyüket a sötétben. Csak tapintásom mondja, hogy nem mentél el. S körhintaként forog velem a föld ... Sárga halásznadrágos cigánylány játszik a nagy géppel, mely féllábon áll, mint fáradt gólya. A lépcsőn szopránhang fut le a földszintre, s a szürkületbe kiáltja: Matild, gyere be, későre jár ... A közeli házak aludni tértek. Fordította: VERES JÁNOS tSSSS/S/S/SSSSSSSSSSSSSSS;SS/SS/S/S/SSSS//SSS//S/Sf/SSSSSSS/SS/SSSSSS////S/S//S/SSSSSSSSfSSS///SS//SSS/SS/fSS/SSSSSSS//SS/J/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSJ — Látod! — kiált tel [akabné —, diódarálót meg nem vettünk! Marad] itt a csomagokkal, én elszaladok! — mondja és már fut is. Marika befejezi az evést. Néz az anyja után. Kicsit ósdin öltözik. Szép a lába, karcsú a dereka, különösen most, hogy egy kicsit lefogyott. Vajon hogy festene ha valami divatos ruhát öltene magára, s esetleg lűsarkú cipőt húzna a lábára. Talán menni sem tudna benne Marika elmosolyodik erre a gondolatra. Ekkor váratlanul befogja a szemét valaki hátulról. Marika megrémül. Az első pillanatban arra gondol, hogy Kiss Laci. S rémületét azonban elűzi a megszólaló férfi hangja: — Ugye nem találja el, kik vagytok? — Krnosík hiába igyekszik hangot változtatni, Marika felismeri. — Ogy megijesztett, majd kiugrik a szívem a helyéből — mondja a lány nevetve. — Tessék üljön le! Krnosík azon nyomban Marika mellé telepszik — Látom, sok a pénzük, bevásároltak, Édesanyja hová szaladt annyira? Diódarálót akar még venni Hé> nyolc éves forma kis'ány vezeti el előttük három év körüli ki^íccsét. A kislány kormoshajú, a fiúcska meg szőkefürtű, de az arcvonásuk elárulja, hogy testvérek. — Helyes gyerekek — jegyzi meg Marika. — Helyesek — hagyja rá Krnosík. — Szereti a gyerekeket? — Szeretem ... — mondia Marika, majd egészen Krnosík felé fordul. — Már sokszor meg akartam kérdezni, hol tanult meg ilyen szépen magyarul? — Maguk között. — Ilyen rövid idő alatt? — Azt .hiszi, csak mostanában jöttem erre a vidékre? — Azelőtt sosem láttam — Pedig ezen a vidéken töltöttem gyerekkorom nagy részét: Libapásztorkodással ... Talán nyolc éves sem voltam, amikor először hozott le az apám ide Akkor tanultam meg magyarul Most örülök neki, mert hasznát veszem. — A mi falunkban is volt? — kérdi Marika. — Nem ott nem voltam... De annál többet leszek majd... — Hogy-hogy? — Júniusban választások lesznek, azt tudja? — mondja Krnosík. — Több mint valószínű, én leszek maguknál a nemzeti bizottság titkára .. Marika meglepődve néz egyideig Krnosíkra, aztán elmosolyodik: — És ott is fog lakni? — Nem tudom . . Ha sikerül lakást szereznem, akkor igen. Ha nem sikerül, akkor meg úgy kell beiárnom. Marika könnyedén, minden alaposabb meggondolás nélkül, illetve hátsó gondolat nélkül, mondja ki a szót: — Majd benősül valahová, és akkor elintéződik a lakáskérdés Krnosík felkapja a fejét: — Nagyon jő ötlet, igazán jő! — mondja és alig rebbenő szemmel nézi a lányt. — De mit szólna a lány? . Hátha azt hinné, azért veszem feleségül, hogy lakáshoz jussak? Marika élneveti magát: — Azt ne kösse a lány orrára! — Mit szólna maga például, ha egyszer azt mondanám: Marika, én nagyon szeretem magát, legyen a feleségem!? Marika ismét felnevet: — Hát ez így nem jó! Én már tudom miről van szó . de az a lány, aki nem tudja, nem is gondolna a lakáskérdésre . .. Krnosík nagyon komollyá válik: — Maradjunk csak az előbbi példánál! Hogyan tudnám én magával elhitetni, hogy nem a lakás miatt akarom feleségül venni, hanem azért, mert szeretem?! Marika igyekszik kitérni a válasz elől: — Mit szólnának a testvérei, meg az édesanyja, ha magyar lányt akarna feleségül venni? — Az én édesanyám mindig azt mondta: „Amilyen virágot szakítasz magadnak, olyat fogsz szagolni“! ... — feleli Krnosík szokatlan komolvsággal. — De maga még mindig nem válaszolt a kérdésemre! — Már el is felejtettem, mit kérdezett. 'i 2
