A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-21 / 42. szám
Ostraván megnyílt a Holnapra készülünk című kiállítás, amely, ax ifjúsági technikai alkotúverseny 700 darab IegslkerBltebb moJ delijét mutatja be Mflanyaghafdt készítettek a moszkvai hajégyárban. A hajó haszon Bt és hatvanöt személy befogadására alkalmas. Október B-án Prágában kereskedelmi egyezményt kStBttek Bra. Az Erkel Színházban tartották meg a Budapesti Zenei Hetek elztlls és Csehszlovákia között, melynek értelmében Csehszlovákia sű hangversenyét, amelyben David OJsztrah szovjet hegedümflgépeket szállít majd Brazíliának vész Is fellépett A közép-csehországi keröletben gyors ötömben folynak az őszi munkák. A szövetkezeti tagoknak óriási segítséget nyújtottak a brlgádosok, akik szombat-vasár^ naponként dolgoztak a földeken A képzőművészet t örténetében egyedülálló leletre bukkantak a prágai várban. Az egyik rejtett zngból ötven felbecsfllhetetlen értékű remekmű került napvilágra. Képűnkön: Frans Flóris: Öregasszonyfej című alkotása A CTK felvételei A karlini CKD Dukla özem munkásai eredményesen versenyeznek a XII. kongresszus üzeme cim elnyeréséért. Számos új gépet helyeztek üzembe s Így többszörösére emelték a munkatermelékenységet.