A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-14 / 41. szám
i mágneses híradást. Még az Is érzi mindezt, aki csak elsuhan e mezőik mellett, aki csak nézi a készülő utak labirintusát, nem tudva még azok küldetéséről, de valami dübörgő, csattogd forgalmat lát képzeletében a majdnem elkészült utakon. Egyelőre még a régi kanyargókon kell 'bejutni a városba. Aimi már nem a régi. Belső és külső alakja egyaránt megváltozott. Különösen az északi rész, a Csermely-völgy felé vezető út bal oldalán épült ki az új városrész. Nem kell egyebet tenni az érkezőnek, csak felmenni az amfiteátrum mögött a dombra és onnan nézni a város e részére. Alig hiszi el az ember, hogy ez az év mit volt képes változtatni a régi panorámán. Az ápítftk négy új lakúhúz befejezését vállalták a pártkongresszus tiszteletére. A toronydaruk még körben állnak, de már állnak a házak is, szinte teljesen megváltozót kassai panoráma tBtva város e s0rkát 8 vén Kálvária hegy alatt. Szoroskő Ezt lépi át, aki Kassa felé indul Gömörből: utazzon bármiképp. — Repülőgéppel fölötte, vonattal alatta, gépkocsival rajta gurulva jut a Bödva völgyébe, onnan pedig a Hernád partjára. Rozsnyótól Kassáig csak jár a szem a tájon, hogy az elfutó időkből valamit megőrizzen magának. Kell a figyelem, hiszen a kongresszusi év fokozza a változást, gyorsítja az ütemet, hevíti a lelkesedést... Tornagörgő leső János orról beszélt két héttel ezelőtt, hogy víztárolót, halastavat kerekítenek a völgyben. Megvan a tó. Talán egy kilométer széles. Egy év és vitorlásokat hordoz a hátán. Azon sem csodálkozom majd, ha a vasmű építői főnnek ide hétvégi kirándulásra, vadkacsalesre, horgászásra. De marad a tő, a halak is benne, és aki halad,“ az már Szád ellő t látja, a kőhasadékot, közepében jelzőkővel. A szakadék túlsó végén a kerek völgyiben már épül a kerület új üdülő központija. Már van egy csöpp „szállodája“, húsz ággyal és ha sietnek, télre még az ebédlő is elkészül. Nyárra nem sikerült. Pedig a vendéglátó Ipar nagyon számított a bevétellel. Annál jobban épülnek a villák Szepsi „elővárosában“, a régi legelő szélén. Aki ezt látja, nehezen felejti el. Arra is gondolhat a látó szem után az ész, hogy e villáik építői bővében lehetnek a pénznek. De szűkében az észnek. Ha valakinek ideje lenne Itt megállni és rászánná magát, hogy a „villa“ sarkalt, szögleteit, bemélyedéseit, párkányait megolvassa, bizony ráesteledne az idő. Micsoda Ízlés! Vagy talán pénz és anyag-bőség? Akaratlanul Is arra gondolok, hogy az épülő kicsavart derekú házak gazdái, közel lehetnek ama forráshoz, melyből tégla, cement és egyéb építőanyag csordogál. Haszontalan pazarlás! Ezt mondaná az ember, de hálborog a jőízlés és szeretné az út mentéről ama torzsüiőtt házakat betolni a marhalegelő túlsó oldalára, ott is megfordítva, hogy a fürkésző szem legalább a falak hátsó oldalát nézze. Szinte felüdül az érkező szeme, ahogy megpillantja az épülő vasmű új lakótelepét Oda kívánkozik a láb az utca kövezetére, és köszönni szeretne az ember az ott lakóknak. Ez már a város előjele. Jobbra pedig mint mágneses mező terül el az épülő üzem. Erős vonzással kapcsolja magához az érkezőt, és a távozót úgy bocsátja el, hogy idegközpontjait feltölti, mint akkumulátorokat és a távozó továbbadja e Nagyidán az épülő vasmű második oldalán új gondolatok vernek gyökeret a cigány péró lakói között. — Izgága, csavargó, lopó nép ez I — mondták azok, aikik faluszélre lökték, pórét szabtak számukra, hogy valóban a társuuaioiai saámüi.'JV'3'tettjel legyenek. Még ma is haliam véleményeket. A nagyidat polgár még fintorog, ha pér óbél I ül asztalához egy pohár sörre. Pedig Horvát János, a vasmű munkása, aki ezernégyszáz koronát keres, három szép gyermeke van, felháborodva tiltakozik a megkülönböztetés ellen. Azt mondja, milyen szép volna az élet, ha ők Is úgy lakhatnának, mint a többi ember. — Azt mondják, sokan Isznak maguk közül — vágok az elevenbe —. Meg azt is mondják, hogy megszokták a péröt, nem is tudnának máshol lakni. Horvát János erre már feltüzelve válaszol. — Ez nem igaz, kérem — kezdi indulatosan, majd megcsendesedik, ahogy a körülöttünk állók haragos szemébe néz. — Nem igaz, kérem, nem volt nekünk semmi becsületünk eddig, de most mindenki egyformán dolgozik, egyformán keres. Vegyenek minket is emberszámba'. Ha jók vagyunk a munkába, legyünk jók itt a nép között is. Itt ez a fehér ing rajtam. Volt nekem fehér ingem, cipőm? Nem isszuk el- A kenyheci szövetkezet Gyuri bácsija, ami-Puntnoki Miklós, a nagyidat cigánypéró öreg- Csiszár Lajos, a péró kosárfonója dicséri a kor még sertésgondozó volt. Ma már a embere véleményt mond nyugdíjat, de a pérót elmarasztalja szárnyasok mestere
