A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-14 / 41. szám
zto m jb'a j1/0 jS)h 4/$ a pénzt. Rádiót is vennénk, meg televíziót, de hová tegyük! A körből egy öregember lép elő. Putnoki Miklós. — Panaszom van, elvtársi Panaszom van — Ismétli —, Itt az Írás. Benne van a könyvben, hogy meg vagyunk bélyegezve. Pedig nem vagyunk ml oláhcigányok I Sem csavargók. Itt mindenki dolgozik, ha vala'ki rossz, csavarog, iszik, azt mi is megvetjük. De mindnyájunkat nem lehet megvetni. Nézze az írást I Meg vagyunk bélyegezve. Nézem a polgári igazolványt, amelyben ez olvasható: Vzaty do súpieu, dfia 2. 2. 1959. na MNV. — Veiké Ida. Tizen beszélnek, majd harmincam. Horvát János csendesen mondja: — Én már nem is mutatom, ha Igazoltatnak. Én szégyellem magam. Inkább fizetem a büntetést. És látja, a cigány panaszát nem veszik sehol figyelembe. Pedig dolgozunk. A muhkaversenyt is vállaltuk a többivel. Ha a kongresszus kér, hát dolgozunk, de ez a megkülönböztetés, ez minden cigányt sért! Putnoki bácsi a tenyerét csapkodja a piros könyvvel, és hangoztatja, hogy neki már a dédapja is dolgozó cigány volt, és most ezt a szégyent nem tűrheti. Horkay András tanító csak annyit mond, hogy az írás nem jelent mást, mint nyilvántartást. Hogy mentsem magam, aki nem ismerem az ökokat, arra kérem, mutatnák meg a pérót, iha nem sértek meg senkit ezzel. A készsíég, a bizalom szinte megszégyenít. Tenyérnyi udvarok, öklömnyi szobák, semmi utca. Csak szorongunk a házak között. Menet közben tudom meg, hogy a péró, talán csak egy hektár területen fekszik, hatvannyolc házszáma van és az összlakosság ihétszáztlzenkilenc. — Azokkal, akik messze dolgoznak Innen. Putnoki bácsi mutogatja a lakásokat. Balog Ferencékhez térünk be. A férj alszik, a feleség szívesen fogad. Két helyiség a „lakás“. Tisztaság. Hat gyerek, ötezer koronáért vettek üj bútort, de nincs hová tenni. Bizományba helyezték. Televíziót Is vennének, hiszen jól keres a férj, takarékos ember ... Arra a kérdésre, hogy tud-e mindenki Imi, olvasni, Putnoki bácsi felel, hogy nem mindenki, és egy gyermeklányt mutat, hogy itt van ez a fiatalasszony, ez a Jalov Irén, össze van állva Mlrgya Istvánnal, ezek nem tudnak semmit, de már van gyerekük. Nézem az asszonykát, mint egy festett kép, ahogy a csöpp gyereket itatja. Tizennégy évesnek vélném. Alig lehet több. Alig hiszi el az ember, hogy ismeretlen számára a betű és értelme csak ennyi: enni, aludni. Bogáncsos gödrökön törtetünk át, hogy visszajussunk a péró szélére. Visszanézek és két hádogtető között a vasmű épülő kemence-tornyát látom. Munka, gondolom. Az értelmet már alakítja. Az emberi felemelkedés folyamata megindult itt a péroban Is. És nem akarnak itt lakni. Nem is lakhatnak, mert a péró megszűnik. De még nem tudják, mi lesz velük. És hirtelen megkeseredik valami bennem. Én sem tudok választ adni kérdéseikre. Csak az vigasztal, hogy életüket immár másképp akarják berendezni, ez pedig előbb-utóbb bekövetkezik. De jobb volna előbb, mint utőlbb. Konyhocen bárki megkérdezhet bárkit, hogy munkateljesítményeik mennyire fedezik a kongreszszusl vállalás Ígéreteit. Senki nem jönne zavarba. A válasz egyenes és határozott lenne: Eddig még nem maradtunk le semmiben 1 És a titok csak annyi, hogy tudnak bánni önmagukkal. Ha hiba van, azt önmagukban keresik, s ha szervezni kell a munkát, magukat szervezik. Igazuk van, amikor azt mondják, hogy munkára nem hangszóróval kell szervezni az embereket. Az úgy megy előre, ha ember van mögötte. Ember, aki betekkel, hónapokkal előre tudja, ml lesz a dolga. Kenyhecen Így van. És fiatalok is maradtak a faluban, pedig Igazán közel az épülő vasmű, de jut oda Is, marad Itthon Is. Gépek fiatal munkaerő, szervezettség, okos előrelátás — ez jellemző a 770 hektáros kenyheci szövetkezetre. Az eredmény pedig az, hogy hústermelésben elsők a járásban. Szeptember 1-től már terven felül termelnek. Ezt vállalták: teljesítették. De más egyebet is: tojás, tej. Ez sem utolsó kérdés. De nem az a .kultúra ápolása sem. Igaz, majdnem az utolsó. Itt mintha döcögve járna az Idő kereke. Már épül egy fűthető, barakkszerű kultúrház. Félmegoldás igaz, dehát a szövetkezet kulturális alapját ez idén másra kellett felhasználni. Világot ment látni a tagság. Ez is nagyon kell: Lengyelország, a brünni nemzetközi vásár. De ez aztán minden. Majd a télen. Pataki Gyula kitüntetett agronómus bizonyára gondol a művelődés A valóság jelképe más formáira is. Gondol majd erre Hudák elvtárs zootechnlkus is, hiszen ő tudja, müt jelent a művelődés. Főiskolát végzett, kitűnő szakember, aki minden szakismeretért külön megküzdötte a maga értelmi és gyakorlati harcát. De valószínűleg tudja ezt Skovran József traktorista Is, aki nyolc év óta mindig az első a munkában. S ha valaki megkérdezné Szemko Györgyöt, aki hat évig volt sertésgondozó, hogy most a szárnyasok mestere legyen, ő Is bizonyíthatná, hogy minden termelési eredmény csak úgy időtálló, folytatólagos, felfelé ívelő, ha a föld művelése közben a magmik értelmét is szántjuk, pallérozzuk. Ellenkező esetben jöhet olyan meglepetés, hogy akkorát döccen a fejlődés kereke, ember legyen, aki kirántja a kátyúból. De mindez csak feltevés, észrevétel. Kenyhecen J61 gazdálkodnak a földdel. Kongresszusi vállalásukat — ami a termelést illeti — sorra teljesítik. Ügy gondolják, hogy az épülő vasmű csákányos, hegesztőplsztolyos, rajztábla fölé hajoló dolgozói ne marasztalhassák el őket, akik a föld fekete barázdáira hajolnak szerszámaikkal. Gyurcsó István A kenyheci Következet sertéslstállója
